Tovább folytatjuk az átigazolási körképünket a megyei első osztályból. Nézzük, hogyan alakult át az Oroszlány.

Távozott a csapattól Szekér Dávid, aki az NB III-as Hódmezővásárhely csapatát fogja erősíteni. Pirik Ferenc és Petruska Dániel Ausztriában folytatja.



Szintén Ausztriából érkezik vissza Mester Zoltán és Minárcsik Dániel. Egyikőjüknek sem ismeretlen az oroszlányi közeg, hiszen mindketten játszottak már a csapatnál. Rajtuk kívül érkezik még a 21 éves kapus, Boros Renátó, aki a csapat korábbi vezető-, jelenleg utánpótlásedzőjének, Boros Györgynek a fia.

Kíváncsi vagy, hogyan erősített a többi csapat? Klikk IDE.