Papíron itt a tavasz, már ami a megyei labdarúgást illeti. A hétvégén elrajtol a négy megyei felnőttbajnokságból három, de nem mindenhol rendeznek teljes fordulót, sőt: sehol. A megyei első osztályban cikkünk írásakor a Nagyigmánd-Sárisáp és a Vértesszőlős-Ács találkozót elhalasztották. A Bokod-Vértessomló találkozót és a Kecskéd-Bábolna viadalt Oroszlányon rendezik majd, míg a Tata-Nyergesújfalut Tatabányán. A Komárom-Koppánymonostor és a Zsámbék-Oroszlány mérkőzéseket a kijelölt helyszínen, azaz Komáromban és Zsámbékon játsszák majd.

A másodosztályban eddig mindössze két mérkőzésnél tűnik úgy, hogy megrendezik: a Felsőgalla-Tardos (a tatabányai műfüvesen) és a Szomód-Ete vasárnap kerülhet lejátszásra. A többi találkozót elhalasztották, így a Gyermely-Kocs, Bana-TFCE, Környe-Mocsa, Pilismarót-Süttő és az Ászár-Vértesi Erőmű is máskor kerül megrendezésre. Frissítve: a Szomód-Ete találkozót is elhalasztották, így a másodosztályban csak egy meccset játszanak le.

A harmadosztályban sem rózsás a helyzet. A Kisbér-Rédét Oroszlányban, a Naszály-Almásfüzitőt pedig Komáromban fogják lejátszani, ha az időjárás is úgy akarja. A Császár-Kisigmánd, a Csém-Bakonysárkány és a Várgesztes-Szákszend összecsapásokat halasztották. Északon még nem kezdődik meg a forduló, így ott nem lesz halasztás, már ami ezt a hétvégét illeti.

A NB II-ben a Dorog sem játszik a hétvégén.