Labdarúgás Ezúttal sem rendeznek teljes kört a hétvégén a másodosztályú bajnokságban, hiszen a két tatabányai csapat egymás elleni rangadója mellett még egy rakat összecsapás is elmarad. Ma a második helyen álló Ete is bemutatkozik a tavaszi idényben, Oroszlányon fogadja az újonc Pilismarótot. Ősszel egy remek meccsen 4–3-ra nyert az Ete, most is szoros párharcra számíthatunk. A Gyermely és a Vértesi Erőmű sem játszott még tétmeccset idén, most sem fognak. Mindössze egy pont a Gyermely előnye, így egy tatabányai győzelemmel helycsere is lehet a tabellán. A Bana is bemutatkozik idén, ezt a Süttő ellen teszi meg. A háromesélyes találkozón hat pont van a csapatok között, ám a Süttő már játszott, igaz, hogy vereséget szenvedett a hétvégén pihenő Környe ellen. A Mocsa is beszáll a partiba, a dobogóra hajtó csapat Piliscsévre látogatna, de ez a találkozó is elmarad. A cséviek nem mondhatni, hogy jól kezdték a tavaszt, hiszen egy hatalmas verésbe futottak bele Tatabányán (18–1), ráadásul ősszel a Mocsától is kaptak egy négyest. Az alsóházban is nagy csata lesz, a sereghajtó Tardos utazik a 13. helyen álló Ászár otthonába. A Bana sem játszik, hiszen az ő pályájuk sem alkalmas.
Eurotrade, Megyei II. osztály, 19. forduló
Március 17., szombat, 13 Óra Etei SE-Pilismarót SC (az oroszlányi műfüves pályán rendezik),
Március 18., vasárnap, 15:00  Ászár KSE-Tardosi FC. A TFCE-TÉG-Felsőgalla találkozót március 30-án, 15:30-tól rendezik, a Környe SE-Bar-Nul Szomódi SE összecsapást május 11-én, 17:30-kor pótolják. A Gyermely-Vértesi Erőmű találkozó új időpontja később derül ki. A Banai KSK-Süttői SC találkozót júniusban, a Piliscsévi SE-Mocsa KSE találkozót pedig május negyedikén pótolják.