A hétvégén végre teljes fordulót rendeznek, úgy fest, hogy ezúttal egyetlen egy mérkőzés sem marad el. Erre pedig tavaly november óta nem volt példa az első osztályban.
Szombaton két egyértelműnek tűnő találkozót rendeznek. A listavezető Komárom a Nagyigmándot fogadja. Bozsik Péter együttese kiütéssel hangolt a mérkőzésre, 14 gólt lőtt a Bokod ellen, a Nagyigmánd meccse viszont elmaradt az előző fordulóban. Az őszi mérkőzésükön 5-1-re győzött a Komárom. Hasonlóan sima lehet a Vértesszőlős sikere a Bokod ellen, de itt azért vannak kérdőjelek. A Vértesszőlős kezdőkapusa nem áll rendelkezésre, emellett több alapember is hiányozni fog Kiprich József csapatából, míg a Bokod erősített a télen. Ősszel sima 5-0 volt a szőlősieknek.
Vasárnap aztán már szorosabb mérkőzések vannak kilátásban. A Zsámbék egy vereséggel kezdett, azóta nem lépett pályára, így Bodó László fiai nincsenek igazán meccsrutinban, bár ez elmondható a Sárisápról is. A két csapat mindig jó mérkőzést játszik, ez most is így lehet. A második helyre hajtó Zsámbék ősszel 2-0-ra tudott nyerni hazai pályán. Baráti rangadót rendeznek Vértessomlón, ahol ezúttal a Kecskédet látják vendégül. A két település között jó a viszony, ennek ellenére nagy rangadó lesz ez a csata. A Kecskéd jó formában van, de a Vértessomló is két győzelemmel kezdte a tavaszt.


Ácsra a remek formában lévő Esztergom utazik. Az Ács sem játszott mostanában sok meccset, hiszen a pályák nem bírták a kiképzést, most az Esztergom jelentheti az akadályt a pontszerzésben. Veress Balázs csapata jól kezdte a tavaszt, és még gólt sem kapott a Sárisáp, Vértessomló duó elleni meccseken. A forduló rangadója a Bábolna-Tata összecsapás lehet. A Bábolna csak egy meccset játszott tavasszal, azon viszont vereséget szenvedett. A Tata eddig veretlen idén, két albérletes győzelem és egy hazai döntetlen fűződik a nevükhöz. Most hosszú idő után idegenben játszanak. Ősszel egy küzdelmes 0-0 lett a találkozó vége Tatán. A két alakulat között jelenleg kilenc pont a különbség, de egy győzelemmel egyelőre még egyik csapat sem tud előzni.
A tavaszt szintén két győzelemmel és egy döntetlennel kezdő Oroszlány a pocsékul (újra)rajtoló Koppánymonostort látja vendégül. Vigh László csapata igencsak beragadt, ám ne felejtsük el, hogy a listavezető Komárom mellett a tavalyi aranyérmes Vértesszőlős, és az ezüstös Tata volt az ellenfél. Most sem lesz könnyebb dolga a lila-fehéreknek, hiszen az Oroszlány a második helyen áll.
Március 24., szombat,
15 óra
Komárom VSE-Nagyigmándi KSK

Vértesszőlősi SE-Bokod Transintertop

Március 25, vasárnap, 15 Óra
Sárisápi BSE-Zsámbéki SK

Vértessomlói KSK-Wati Kecskéd KSK

Ácsi Kinizsi SC-FC Esztergom

Bábolnai SE-Tatai AC

OBSK Oroszlány-Koppánymonostori SE

Ki volt a 6. forduló legjobbja?

  • Mártonfi Richárd (Esztergom) (58%, 179 Szavazatok)
  • Monori Norbert (Zsámbék) (16%, 50 Szavazatok)
  • Simonka Dávid (Koppánymonostor) (8%, 26 Szavazatok)
  • Ténai Attila (Vértesszőlős) (7%, 22 Szavazatok)
  • Manga Zsolt (Nyergesújfalu) (5%, 16 Szavazatok)
  • Valkó Miklós (Bábolna) (5%, 16 Szavazatok)

Összes szavazó: 309

Betöltés ...
 Betöltés ...