A harmadosztály Déli csoportjában már majdnem visszatért a teljes fordulót hozó hétvége, de erre még mindig várni kell. Többek között azért, mert Szákszenden nem fognak mérkőzést játszani, de azért így is várhatóak izgalmak. Például Oroszlányon, ahol a Várgesztes várja rangadóra a Kisbért. Az elmúlt hetekben mindkét csapat kikapott a listavezető Naszálytól, így mindketten javítani szeretnének. A találkozó döntetlennel ért véget szombaton. Rédén előbb fogadják a Császárt, majd felavatják az új műfüves pályát. Előbbiben vélhetően kevesebb lesz az öröm, a bajnoki címre is esélyes Császár könnyen kiütést rendezhet. A Naszály hazai pályán fogadja a Dunaalmást, itt is hazai siker várható. A Kisigmánd a Csémet tréfálná meg a hétvégén, de a vendégek esélyesebbnek tűnnek ezen az összecsapáson. Az északi csoportban is elkezdik. A létszámgondokkal küzdő Ceferino a Tokod ellen próbál meglepetést okozni, míg a TABAK a Vértestolna dolgát nehezítené meg a tavaszi nyitányon. A Szárliget 3 gólos előnyt adott le az Epöl ellen szombaton. A Csolnok az Annavölgy ellen vív, a Bajna pedig a címvédő Bajót ellen harcol.

M&M Megyei III. osztály, Dél, 20. forduló
Március 24, szombat, 13 óra: Gesztesi SE-Kisbéri SSE (Oroszlány).
Március 25, vasárnap, 12:30 óra: Réde KSE-Császári SE. 15:00 óra: Weldtech-Naszály-D.M.A.C. Dunaalmás, Kisigmándi KSK-Csémi SE. A Szákszendi SE-Dad KSE találkozót április 18-án rendezik.
M&M Megyei III. osztály, Észak, 15. forduló
Március 25, vasárnap, 15 óra: Vértestolnai TE-TABAK, Csolnoki SZSE-Annavölgy BSE, Bajnai SE-Bajóti Szikra SE, Tokod SE-Ceferino Roma Csapat, Dunaszentmiklósi SE-Baj KSE, Lábatlani ESE-Héreg FC.

 

Ne maradj le a kefoci híreiről! Csatlakozz hozzánk facebookon!

Fotó: Varga Bence