Húsvéti fordulót rendeztek a megyei első osztályban. A Koppánymonostor hosszú idő után újra nyerni tudott. Az elmúlt hetekben a tabella élcsapatai ellen nem sok babér termett számukra, így most a sereghajtó Bokod ellen javíthattak. Sikerült is, már a harmadik percben náluk volt a fór, de a szünetig nem esett több gól. A térfélcsere után szépített a Bokod, de két perccel később visszaállt a kétgólos különbség. A meccs végén aztán Vass is betalált, így született meg a végeredmény.

Koppánymonostor–Bokod Transintertop 4-1 (1-0)
Komárom, vezette: Kolonics G. (Sirokmán A., Papes D.)
Koppánymonostor: Zentai – Szőnyi (Tatai, 63.), Venczel, Pekler, Patócs (Kugler, 75.), Nagy T. (Grónai, 69.), Sinkó, Rácz, Hegedűs, Köllner (Vass, 82.), Dávid. Vezetőedző: Vigh László.
Bokod: Grósz – Herceg, Farkas, Horváth, Balogh R., Pányi, Sáry, Kese I., Babicz, Balogh L., Kese G. Zs. Játékos-edző: Babicz Pál.
Gólszerzők: Hegedűs (3.), Nagy T. (59.), Dávid (65., 80.), Vass (87.), illetve Balogh R. (63.)
Jók: Dávid, Hegedűs, Pekler, illetve senki.

A Vértesszőlős jó hétvégét zárt, hiszen péntek után vasárnap is nyerni tudtak. Vasárnap Nagyigmándra látogattak, és a meccs elején el is döntötték a három pont sorsát. Kiprich az első percben megszerezte a vezetést, majd pénteken az ötöt rúgó Bognár is betalált. A Nagyigmánd a szünet után hiába mozgósította minden erejét, nem tudott még szépíteni sem, így a Vértesszőlős továbbra is robog.



Nagyigmándi KSK–Vértesszőlősi SE 0-2 (0-2)
Nagyigmánd, vezette: Jurák F. (Gabala Zs., Jászberényi M.)
Nagyigmánd: Halasi – Gudmon, Altrichter (Holbik, 79.), Hévizi, Müller, Horváth D., Fehér (Viola, 57.), Boros, Czeglédi, Simon, Járóka (Gyöngyösi, 57.). Vezetőedző: Mohácsi Antal.
Vértesszőlős: Giber – Juhász, Kiprich, Matláry, Szappanos (Danó, 87.), Gulyás (Hegedűs, 74.), Szerencse, Hanikám, Miksi, Bognár (Ubornyák, 59.), Kocsis. Vezetőedző: Kiprich József.
Gólszerzők: Kiprich (1.), Bognár (25.)
Jók: mindenki, illetve Juhász, Szerencse, Szappanos, Kiprich.

Egy gyenge meccsen tudott fontos három pontot szerezni a Kecskéd. Az első félidőben nem született gól, a szünet után azonban a télen igazolt játékosok hozták a három pontot a Kecskédnek. Előbb Bucsi, majd Pető is betalált. Igaz, hogy Mészáros szépíteni tudott, de egyenlíteni nem maradt ereje az Ácsnak, így otthon maradt a három pont.

Wati Kecskéd KSK–Ácsi Kinizsi SC 2-1 (0-0)
Kecskéd, vezette: Fiderman M. (Csejtei Cs., Varga I.)
Kecskéd: Ténai – Németh S. D., Bucsi, Polyák (Kiss, 63.), Horváth Z. (Katóka, 65.), Pető, Mérten, Farkas, Tomayer R., Greskó, Maronga P. (Kuti Horváth, 76.). Vezetőedző: Wéber Balázs.
Ács: Boráros – Kovács, Ódor, Szalai, Sallai, Fehér, Mészáros, Lami, Gerencsér, Mesterházi, Zvér. Vezetőedző: Karvaj Imre.
Gólszerzők: Bucsi (57.), Pető (63.), illetve Mészáros (73.)
Kiállítva: Katóka (86., Kecskéd)
Jók: Greskó, Tomayer R., Mérten, illetve mindenki.

A Zsámbék alaposan kiütötte a Vértessomlót. A huszadik percre már háromgólos volt a hazaiak előnye, majd ezt követően Németh Gábort kiállította a játékvezető. Ezt gyorsan gólra váltotta a Zsámbék, majd Szabó is duplázott, így már hat volt a különbség a félidőre. A térfélcserét követően a Zsámbék már nem vette olyan komolyan a találkozót, és a tíz emberrel játszó Vértessomlónak csak egy gólt szereztek, de így is kiütés lett a vége.

Zsámbéki SK–Vértessomlói KSK 7-0 (6-0)
Zsámbék, vezette: Kiss L. (Miráki G., Bábszki G.)
Zsámbék: Lakatos – Marticsek, Sugár, Mann (Tuba, 69.), Király, Kósa Szilágyi, Szabó A. (Fekete, 72.), László, Veréb (Nagy, 62.), Karai (Juhász, 61.), Dávid (Rábl, 65.). Technikai vezető: Bodó László.
Vértessomló: Sztán – Németh G., Járóka, Antalovits, Kovács I. (Nagy B., 46.), Batin, Kovács K., Erdei, Kovács S., Eigner Zs. (Einger B., 37.), Antal (Petőcz, 31.). Vezetőedző: Dupai János.
Gólszerzők: Marticsek (8.), Mann (17., 20.), Szabó A. (34., 40.), Veréb (45.), Király (60.)
Kiállítva: Németh G. (33., Vértessomló)
Jók: mindenki, illetve senki.

Szoros meccs volt, mint ahogy azt várni lehetett. A Sárisáp gyorsan előnybe került Karcagi góljával, ám őt hamarosan le is kellett cserélni. A helyette beálló Dibusz azonban a térfélcserét követően betalált, így már kettő volt Karcagi Pálék fórja. A Nyergesújfalu a meccs végén szépíteni tudott ugyan, de ez kevés volt az üdvösséghez, így a Sárisáp péntek után vasárnap is 2-1-re nyert – úgyszintén idegenben… – A Nyergesújfalu ezzel tovább szenved.

Nyergesújfalu SE–Sárisápi BSE 1-2 (0-1)
Tokod, vezette: Hartdégen Zs. (Büki F., Kolonics G.)
Nyergesújfalu: Koller F. – Tóth D., Hajnal (Kottra, 67.), Manga, Nagy A. (Gimesi, 46.), Szabó Á., Takács, Klányi, Szoboszlai (Jámbor, 78.), Katona, Eberst. Vezetőedző: Petres Tamás.
Sárisáp: Molnár – Fürst (Tóth, 89.), Jurásek Zs. (Zsolnay, 78.), Fluxa (Párkányi, 57.), Góman, Farkas Á., Karcagi (Dibusz, 27.), Jantos, Lohner, Válent, Kopányi. Vezetőedző: Karcagi Pál.
Gólszerzők: Tóth D. (85.), illetve Karcagi (11.), Dibusz (66.)
Jók: Tóth D., Szoboszlai, Koller, illetve Molnár, Kopányi, Góman, Fürst.

A forduló rangadóját Oroszlányban vívták. A két csapat közül az Oroszlány van jobb formában, folyamatosan nyernek, míg a Bábolna beragadt a tavaszi rajtnál. Ennek megfelelően az Oroszlány szerezte meg a vezetést, de nem játszottak gól. A második félidőben a Bábolna egyenlíteni tudott, és kissé az Oroszlány fölé kerekedett. Ennek ellenére a gyengébben játszó Oroszlány két gólt is szerzett az utolsó öt percben, kvázi helyzet nélkül, így otthon tartották a három pontot. Nem véletlenül állnak a második helyen…

OBSK Oroszlány–Bábolnai SE 3-1 (1-0)
Oroszlány, vezette: Szeibert P. (Szántó R. D., Havasházi Sz.)
Oroszlány: Balogh – Győri, Soós (Simonka, 61.), Bukovecz, Kuzma, Fodor, Minárcsik, Földi, Tóth, Kelemen (Péter, 72.), Mester (Török, 61.). Vezetőedző: Hagymási Zoltán.
Bábolna: Pécsvárady – Szendi, Bukovics (Kovács, 65.), Róth, Simon, Valkó G., Fábián, Magyar, Marcinkó, Müller (Bednár, 78.), Valkó. Vezetőedző: Csongárdi Péter.
Gólszerzők: Soós (22.), Péter (85.), Minárcsik (90.), illetve Fábián (65.)
Jók: senki, illetve mindenki.

Az FC Esztergom-Komárom VSE találkozót május 8-án rendezik.
Elmaradt mérkőzéseken:

Pénteken is játszottak találkozókat. A Vértesszőlős nem kegyelmezett az Ácsnak: az első félidőben csak egy volt a különbség, ám a szünet után megrázta magát a címvédő, és hatot lőttek. Bognár egymaga ötig jutott.
Vértesszőlősi SE–Ácsi Kinizsi SC 7-1 (1-0)
Gólszerzők: Kiprich D. (13., 48.), Bognár F. (55., 65., 68., 83., 87.), illetve Lakatos (56.)
Jók: mindenki, illetve senki.

A Kecskéd és a Sárisáp között nem sok volt a tabellán, így szoros meccsre lehetett számítani. Az első félidő nem hozott gólt, a térfélcsere után viszont a Sárisáp megszerezte a vezetést. A meccs utolsó pár percében aztán mindkét fél betalált, így maradt az egygólos győzelem.

Wati Kecskéd KSK–Sárisápi BSE 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Farkas P. (89.), illetve Szenes (50.), Párkányi (86.)
Jók: senki, illetve mindenki.

Címlapkép: H. B. 

Ne maradj le a kefoci híreiről! Csatlakozz hozzánk facebookon!