Potyogtak a gólok az utánpótlás bajnokságokban a hétvégén. A harmadosztályban a Tatabánya kettős vereséget szenvedett a Siófoktól. A C-csoportban több volt a sikerélmény, itt az Esztergom és a Dorog is nyert az U19-es korosztályban. A megyei bajnokság első osztályában a Nyergesújfalu 15 gólig jutott a Sárisáp ellen. Itt Deme volt a legeredményesebb a maga öt találatával. Ezen kívül is voltak gólzáporos találkák, hiszen a Zsámbék kilencet lőtt, Tokodon pedig kilenc gól esett összesen úgy, hogy a Tokod kettővel vezetett, ám a végére hárommal kikapott. A Nyergesújfalu továbbra is 17/17-es mérleggel vezeti a tabellát. A másodosztályban a címvédő Ászár az utolsó percekben fordított a Bakonyszombathely ellen. A Piliscsév hetet rúgott hazai pályán, ebből Kucsera Tamás egymaga hatot vállalt. Az Ászár és a Piliscsév mellett még a Vértesi Erőmű tudott hazai pályán nyerni. Idegenben győzött a Környe a Bakonysárkány ellen, a Süttő Felsőgallán, a Mocsa pedig Kocson tudott diadalmaskodni. A tartalékban a Szárliget rendezett kiütést. A nőknél ugyanúgy folytatódott a bajnokság, ahogy abbamaradt: a Tata kiütötte a Süttőt, itt ketten is mesterhármassal zártak. A listavezető, és a fordulót megelőzően minden meccsét megnyerő Kecskéd csak egy nyögvenyelős meccsen tudta behúzni a tizedik mérkőzését, a Fortuna 2-1-re kapott ki. Az U17-ben jóval magasabb volt gólátlag. A Kecskéd magabiztosan nyert az Amazonok ellen, a Pilismarót pedig hétig meg sem állt a Szákszend otthonában. A legnagyobb kiütés Zsámbékon volt, itt a Nyergesújfalu mutatott be óriási kiütést. Engelbrecht Fanni hat, Katona Vanda Laura kilenc gólt rúgott a Zsámbéknak, a vége tizenhat lett. A tabella eleje így rendkívül szoros, hiszen négy csapat van (Kecskéd, Tata, Környe, Nyergesújfalu) van négy ponton belül.

NB III, A-csoport, U19, 17. forduló
Siófoki Bányász SE-Tatabánya TFCE 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Török (18.), Balogh (43.)
NB III, A-csoport, U17, 17. forduló
Siófoki Bányász SE-Tatabánya TFCE 8-0 (3-0)
Gólszerzők: Csepregi (34.), Varga (41.), Molnár (44.), Grzybovsky (49.), Nagy (72.), Kovács L. (75.), Kiss (83.), Kovács K. (88.)
NB III, C-csoport, U19, 17. forduló
FC Esztergom-Kelen SC 4-1 (4-1)
Gólszerzők: Klátyik (3., 22.), Böhm (28.), Lamperth (42.), illetve Vida (12.)
Dorogi FC-Csákvári TK 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Izsó (19.), György (22.), Hamza (85.)
NB III, C-csoport, U17, 17. forduló
A Dorogi FC-Csákvár TK félbeszakadt.

Megyei I. osztály, U19, 21. forduló
Koppánymonostori SE- Bokod Transintertop 6-1 (3-0)
Gólszerzők: Fekete (4.), Kerekes (11.), Kovács (33.), Nyári (57.), Kazinczy (79.), Pintér (89.), illetve Antal (66.)
Tokod SE-Etei SE 3-6 (2-1)
Gólszerzők: Sztojka (4., 83.), Schiller-Kertész (23.), illetve Farkas (29., 62., 80.), Proceller K. (46.), Proceller M. J. (59.), Puzsoma (67.)
Nyergesújfalu SE-Sárisápi BSE 15-0 (9-0)
Gólszerzők: Török (2.), Deme (9., 40., 67., 85., 88.), Kecskés (11.), Balogh (15.), Engelbrecht (22., 42.), Rozmán (27., 56.), Cseh (33.), Barnóczki (68.), Mann (89.)
Nagyigmándi KSK-Vértesszőlősi SE 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Glázer (20.), Andrej (78.)
Wati Kecskéd KSK-Ácsi Kinizsi SC 5-2 (1-0)
Gólszerzők: Péter (26., 83.), Czékmány (54., 72.), Bakos (75.), illetve Kohár (57., 89.)
Zsámbéki SK-Vértessomlói KSK 9-1 (5-0)
Gólszerzők: Kis (13., 30., 54., 56.), Kállay (26.), Bátorfi (38., öngól), Haupt (58.), Billege (71.), illetve Varga (88.)
OBSK Oroszlány-Bábolnai SE 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Hideg (6., 45.), Jónás (36.), Frigur (73.)



Megyei II. osztály, U19, 21. forduló
Ászár KSE-Bakonyszombathely KSE 3-2 (1-2)
Gólszerzők: Szilágyi (20.), Soha (87.), Sáhó (91.), illetve Szarvas (24.), Stoit (44.)
Vértesi Erőmű SE-Csolnoki SZSE 4-1 (2-0)
Gólszerzők: Halász Tai (17.), Csaplár (19.), Szabó (70.), Dankó (88.), illetve Yousif (80.)
Bakonysárkányi SE-Környe SE 1-5 (1-4)
Gólszerzők: Pirsli (39.), illetve Patyi (1.), Szabó (10., 31.), Kerék (33.), Nagy (47.)
Piliscsévi SE-Barnul-Szomód SE 7-2 (3-1)
Gólszerzők: Kucsera (22., 38., 41., 53., 68., 72.), Safár (77.), illetve Tímár (11., 61.)
TÉG-Felsőgalla-Süttői SC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Mezei (21.)
Kocs KSE-Mocsa KSE 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Gombik, (88.), illetve Süveg (30.), Korán (33.)

Megyei Tartalék, 13. forduló
Szárligeti SE-Szákszendi SE 7-1 (2-1)
Gólszerzők: Németh (42., 47.), Bolla D. (43., 50.), Mikulinszki (61.), Kutrucz (76.), Pál (87.), illetve Bazsó (8.)

Női U19, 12. forduló
Süttői SC-Tatai AC 0-10 (0-6)
Gólszerzők: Barta (2., 8., 67.), Jenei (11.), Nagy (12., 70., 79.), Hartai (16., 59.), Szikszai (39.)
Fortuna SE-Wati Kecskéd KSK 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Gaál (19.), illetve Erdélyi (7.), Somogyi (46.)

Női U17, 14. forduló
Amazonok SE-Wati Kecskéd KSK 0-5 (0-0)
Gólszerzők: Faragó (46., 48., 49.), Kirschner (47.), Horváth (58.)
Szákszendi SE-Pilismarót SC 0-7 (0-4)
Gólszerzők: Szuppinger (2.), Mattyasovszky (6., 22., 50., 55.), Koncz (13.), Hevesi (35.)
Zsámbéki SK-Nyergesújfalui SE 2-16 (1-6)
Gólszerzők: Nyíri (29.), Demeter (44.), illetve Katona (12., 20., 28., 36., 37., 47., 50., 53., 55.), Szarka (18.), Engelbrecht (15., 16., 31., 33., 40., 58.)

Ne maradj le a kefoci híreiről! Csatlakozz hozzánk facebookon!