Íme, a 22. forduló edzői nyilatkozatai.
Komárom VSE–Wati Kecskéd KSK 10-0 (6-0)
Bozsik Péter, a Komárom vezetőedzője: – Az eredmény önmagáért beszél. Az első félidővel kifejezetten elégedettek lehetünk. Gratulálok a csapatomnak a magabiztos győzelemhez.
Wéber Balázs, a Kecskéd vezetőedzője: – Néhányan akartak futballozni a csapatból, a többség azonban csak túl akart lenni ezen a mérkőzésen. Ez lett belőle. Egyesek mentálisan nincsenek azon a szinten, hogy legalább akarattal csökkenteni tudják a tudásbeli különbséget az ilyen ellenfelekkel szemben.
Vértesszőlősi SE–FC Esztergom 2-0 (1-0)
Kiprich József, a Vértesszőlős vezetőedzője: – Gratulálok a csapatomnak, kilencven percig csúsztak-másztak.
Veress Balázs, az Esztergom vezetőedzője: – Sajnálom, hogy vereség lett a vége, mert a játék képe alapján több volt a mérkőzésben, de alapvetően a játék bizakodásra ad okot.
Vértessomlói KSK–Nyergesujfalu SE 1-1 (0-1)
Dupai János, a Vértessomló vezetőedzője: – Azt gondolom, hogy igazságos eredmény született. A kapusunk négy ziccert fogott.
Petres Tamás, a Nyergesújfalu vezetőedzője: – Egy húsz percet leszámítva jól játszottunk, rengeteg gólhelyzetet alakítottunk ki. Tudom, hogy kissé unalmas, de amíg nem rúgjuk be a helyzeteinket, addig nem tudunk nyerni. A játék viszonylag jó volt.
Ácsi Kinizsi SC–Zsámbéki SK 0-2 (0-0)
Karvaj Imre, az Ács vezetőedzője: – Hetvenöt percig egyenrangú ellenfelei voltunk a sokkal erősebb Zsámbéknak, majd a megmagyarázhatatlan Lakatos-kiállítás szertefoszlatta álmainkat. Nem értettem Tóth játékvezető úr ezen ítéletét.
Bodó László, a Zsámbék vezetőedzője: – Gyalázatosan futballoztunk. A mai mérkőzésen tíz évet öregedtem. Remélem a családom megismer otthon.
Bokod Transintertop–Nagyigmánd KSK 0-6 (0-2)
Babicz Pál, a Bokod játékos-edzője: – Utalván a szombati beharangozóra, jobb lett volna ezt a mai mérkőzést nem látni. Gratulálok a Nagyigmándnak, sokkal jobban akarták a győzelmet, és sokkal többen is voltak.
Mohácsi Antal, a Nagyigmánd vezetőedzője: – Kevés olyan egyesület van, ahol hagynak időt a munkára. Köszönöm a vezetőknek és a szurkolóknak a türelmet. Remélem, hogy a játékosaimmal együtt be tudjuk bizonyítani, hogy többre hivatott csapat vagyunk. Ma nagyon jól futballoztunk, köszönöm a srácoknak a hozzáállást, és sok sikert kívánunk a továbbiakban a Bokod csapatának.
Sárisápi BSE–Tatai AC 2-2 (1-1)
Karcagi Pál, a Sárisáp vezetőedzője: – Nem volt jó mérkőzés… Mindkét csapat ívelgetett, a játék szépségéből nem sokat láthattunk. Igazságos döntetlen született a küzdelmes, indulatoktól sem mentes mérkőzésen.
Wéber Roland, a Tata vezetőedzője: – Külön öröm számomra, hogy ezen a pályán nem kell már ebben a szezonban játszanunk. Kaptunk két elkerülhető gólt, küzdöttünk, próbáltunk játszani, de mondjuk volt olyan, aki ezt nem akarta. Sajnos vannak egyenlők és egyenlőbbek!
Bábolna–Koppánymonostori SE 2-0 (1-0)
Csongrádi Péter, a Bábolna vezetőedzője: – Küzdelmes mérkőzésen végre sikerült győznünk. Kemény mezőnyjáték folyt, de a támadásokban mi voltunk az erősebbek. Gratulálok a csapatomnak.
Vigh László, a Koppánymonostor vezetőedzője: – Amikor megláttam a pályának a talaját, már egyből tudtam, hogy nehéz lesz. Nem tudtuk a saját játékunkat játszani. Ettől függetlenül a kiállítás miatt nagy hátrányba kerültünk. Tiszteletem a játékosoknak, akik emberhátrányban is sokat dolgoztak. Kissé úgy érzem, hogy nem kapjuk meg a méltó tiszteletet a játékvezetőktől…
Ne maradj le a kefoci híreiről! Csatlakozz hozzánk facebookon!
Legutóbbi hozzászólások