20 sportvezető  vehette át a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett Amatőr sportvezetői diplomát. A megyei igazgatóság az év elején szervezett sportvezetői tanfolyamot a megyében dolgozó sportvezetőknek, edzőknek. A tanfolyamra 25 fő jelentkezett, ebből 20 fő vizsgázott le.  A hallgatók megismerkedhettek az MLSZ különböző szabályzataival (versenyszabályzat, átigazolási, fegyelmi stb.),  versenyszervezéssel,  a nemzetközi (FIFA, UEFA) és a magyar labdarúgás (MLSZ, megyei igazgatóságok) felépítésével valamint más egyéb területekbe  (pl.  játékvezetési, TAO, edzőképzési ismeretek) is betekintést nyerhettek.

A diplomaátadóra Tatabányán a Pomdoro Étterem különtermében került sor, ahol dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott, az MLSZ Megyei társadalmi elnöke, valamint Khéner László MLSZ megyei igazgató adták át az okleveleket. A rendezvényen részt vett még az igazgatóság részéről Tóth Attila a Versenybizottság elnöke és Hufnágel Ákos a Fegyelmi bizottság elnöke. Az igazgatóság idén még egy tanfolyam szervezését tervezi, várhatóan 2018 őszén.

Vizsgázott hallgatók névsora:

ROBOTKA BENCE
RICHTER TAMÁS
BOROS GYÖRGY
BERECZ DEZSŐ
SZABÓ CSABA GÁBOR
BEIGELBECK GÁBOR
HERCZEG CSABA
HAGYMÁSI ZOLTÁN
HORVÁTH ATTILA
MOHÁCSI ANTAL
UBORNYÁK ATTILA
BALLABÁS MELINDA
JUHÁSZ DÁVID
VERESS BALÁZS
BABICZ PÁL
HORN VERONIKA PETRA
SIPOS ISTVÁN
BERBER JÓZSEF
LIGETI ANDRÁS
KISS SZABOLCSNÉ