Sok minden történt az Atlasz Geodézia Megyei I. osztályának 25. fordulójában. 

Szombaton a Koppánymonostor és az Esztergom vívott egy jó színvonalú, ugyanakkor gól nélküli derbit. A Koppánymonostor előzetes célja a bennmaradás, amit sikeresen abszolváltak, így már felszabadultan játszhattak, amit meg is tettek. Az Esztergom még a negyedik helyért megy, így előzetesen a vendégek voltak az esélyesebbek, ám végül egyik fél sem szerzett gólt, így egy-egy ponttal gazdagodtak.

Koppánymonostori SE-FC Esztergom 0-0
Komárom, vezette: Kolonics G. (Németh R., Baranyai L.)
Koppánymonostor: Ujszászi – Grónai, Margl (Szőnyi, 77.), Egyed (Rácz, 73.), Venczel, Pekler, Patócs (Vass, 83.), Sinkó, Hegedűs, Köllner, Dávid. Vezetőedző: Vigh László.
Esztergom: Erős – Budavári (Bokros, 79.), Chrompota, Szlovák, Czakó, Klátyik, Dékány, Kiss, Bugjó, Látrányi (Molnár, 68.), Gyebnár. Vezetőedző: Veress Balázs.
Jók: mindenki, illetve senki.

Mekkora meccs! Előzetesen rangadó volt ez, és az is lett belőle. A Vértesszőlős számára nem kezdődött jól a meccs, miután Bognárt a 37. percben kiállította a játékvezető, így bő egy félidőt voltak kénytelenek emberhátrányban lejátszani. Ennek megfelelően a Nyergesújfalu a második játékrészben két gólt is szerzett, szóval sokaknak úgy tűnt, hogy el is dőlt a három pont sorsa. Kivéve persze a címvédő játékosai… Előbb Kiprich, majd Juhász, legvégül pedig Szőke volt eredményes – három olyan játékos, aki a Zsámbék ellen nem volt – így tíz perc sem kellett a hazaiaknak, hogy hármat lőjenek, ezzel pedig meg is nyerték a meccset. Óriási akaraterő…

Vértesszőlősi SE-Nyergesújfalu SE 3-2 (0-0)
Vértesszőlős, vezette: Lovas A. G. (Széplábi G., Vojvoda M.)
Vértesszőlős: Giber – Juhász, Kiprich (Hegedűs, 78.), Dr. Veréb, Szappanos, Szőke (Ubornyák, 90.), Hanikám (Szerencse, 81.), Miksi (Bencsik, 46.), Matláry, Bognár, Kocsis. Vezetőedző: Kiprich József.
Nyergesújfalu: Koller – Szoboszlai (Engelbrecht, 78.), Tóth, Hajnal (Takács, 67.), Cseh (Szabó, 58.), Gimesi (Fellegi, 74.), Manga, Nagy, Eberst, Katona, Fekete. Vezetőedző: Petres Tamás.
Gólszerzők: Kiprich (77.), Juhász (83.), Szőke (85.), illetve Hajnal (58.), Manga (74.)
Kiállítva: Bognár (37., Vértesszőlős)
Jók: Giber, Juhász, Kiprich, Dr. Veréb, illetve Cseh, Nagy, Tóth, Hajnal, Manga, Szoboszlai.

Nem nagyon volt kérdés, hogy a Komárom alaposan megtorolja az őszi vereséget a Tatának. Wéber Roland, a hazaiak vezetőedzője érdekes húzással állt elő, miután Sándor Gábort kapust a mezőnybe nevezte, ráadásul végig a pályán volt. A komáromiak jó játékkal rúgták sorban a gólokat. Az első félidőben öt, a másodikra 11 volt a különbség, így nemigen volt kérdés a három pont sorsa…

Tatai AC-Komárom VSE 1-13 (1-6)
Tata, vezette: Kiss L. (Miráki G., Varga I.)
Tata: Valakovics – Csapó, Korcsok, Sándor, Csordás G. (Dácher, 54.), Csordás D., Nagy, Rába, Tebele (Vágási, 46.), Molnár, Benkő (Koronczi, 46.)
Komárom: Szabó – Módi (Schiller, 63.), Kovács, Végh T., Musitz (Mayer, 63.), Kiss (Simigla, 74.), Solymos (Szabó, 63.), Vincze, Katona, Kenesei (Göncz, 63.), Végh B. Vezetőedző: Bozsik Péter.
Gólszerzők: Solymos (8.), Kiss (12.), Kenesei (21., 44.), Végh T. (39., 78., 88.), Kovács (41., 81.), Schiller (72.), Vincze (73.), Szabó (76.), Simigla
Jók: senki, illetve Vincze, Végh B., Kovács, Végh T., Kiss.

Ez is remek meccs volt! A Nagyigmánd bő húsz perc alatt kétgólos előnybe került, aztán fél óra múlva odalett az egész… Az első félidőben már döntetlen volt, majd a szünet után Pető is betalált, így 61 percnyi játék után már a Kecskéd állt jobban. Ezt a meccs végéig megőrizték, így nagyon fontos skalpot gyűjtött be Wéber Balázs csapata.

Wati Kecskéd KSK-Nagyigmándi KSK 3-2 (2-2)
Kecskéd, vezette: Erdélyi D. (Hartdégen Zs., Büki F.)
Kecskéd: Ténai – Németh, Polyák (Busai, 72.), Horváth (Katóka, 55.), Pető, Mérten, Bucsi (Kiss, 76.), Farkas (Maronga P., 60.), Neukunft, Tomayer R., Greskó. Vezetőedző: Wéber Balázs.
Nagyigmánd: Udvardi – Gudmon, Hévizi, Nagy (Szabó, 79.), Viola, Müller, Horváth (Holbik, 41.), Boros, Szűcs, Simon, Járóka. Vezetőedző: Mohácsi Antal.
Gólszerzők: Polyák (23.), Tomayer R. (40.), Pető (61.), illetve Szűcs (10.), Simon (21.)
Jók: mindenki, illetve mindenki.

Az Oroszlány az Áccsal ősszel is érdekes meccset játszott, most is így volt… Már tizenegy perc után kettővel ment az Ács, majd ezen úgy meglepődött, hogy gyorsan kapott kilencet. A félidőben még csak 2-2 volt, ez teljesen vállalható az Ácsnak, ám a szünet után kijött, hogy hetek óta 11 emberrel megy minden meccsre Karvaj Imre csapata, és nem tudtak frissíteni. Az Oroszlány pedig ennél jóval jobb csapat, és magabiztosan kiütötte az ácsiakat.. Kiss négy gólt szerzett.

Megmenekül a Dorog? Kiszámoltunk, ki eshet ki a másodosztályból

OBSK Oroszlány-Ácsi Kinizsi SC 9-2 (2-2)
Oroszlány, vezette: Juhász D. (Jurák F., Gabala Zs.)
Oroszlány: Balogh – Győri, Soós (Simonka, 57.), Bukovecz, Török, Kuzma, Kiss, Minárcsik, Földi, Tóth (Babai, 64.), Mester. Vezetőedző: Hagymási Zoltán.
Ács: Boráros – Szalai, Füredi, Kovács, Sallai, Mesterházi, Lakatos, Lami, Zvér, Kohár, Mészáros. Vezetőedző: Karvaj Imre.
Gólszerzők: Minárcsik (24.), Mester (31., 81.), Kiss (51., 55., 78., 85.), Bukovecz (71.), Boráros (75., öngól), illetve Zvér (9.), Sallai (11.)
Jók: Bukovecz, Török, Kiss, illetve senki.

A Bábolna tavasza nem úgy indult, ahogy azt elképzelték, most viszont kezdenek visszatalálni a helyes kerékvágásba. Most hazai pályán sikerült magabiztosan elverni a Vértessomlót. Az első félidőben már kettő volt a különbség, a meccs végén Bukovics rápakolta a harmadikat, nem sok kétség fért a Bábolna győzelméhez.

Bábolnai SE-Vértessomlói KSK 3-0 (2-0)
Bábolna, vezette: Széplábi G. (Fiderman M., Komáromi N.)
Bábolna: Pécsvárady – Valkó G. (Kolonics, 69.), Horváth, Valkó M., Róth, Szendi, Tímár (Bukovics, 60.), Magyar, Bujáki (Bednár, 69.), Fábián (Szedlacsek, 81.), Kovács. Vezetőedző: Csongrádi Péter.
Vértessomló: Sztán – Koller, Kovács D. (Eigner, 69.), Antalovits, Szepesi, Batin, Kovács K., Gáspár Á., Erdei, Kovács S., Petőcz (Nagy, 55.). Vezetőedző: Dupai János.
Gólszerzők: Róth (35.), Bujáki (42.), Bukovics (87.)
Jók: Bujáki, Kovács, Magyar, illetve senki.

A Zsámbék-Bokod találkozó elmaradt, ennek részleteiről ITT lehet olvasni.