Már a huszonötödik kört rendeztek a megyei másodosztályban a hétvégén, nézzük, mi is történt. 

Eurotrade megyei II. osztály, 25. forduló

A Gyermely jóval nagyobb slamasztikában van, mint a középmezőnyben szereplő Süttő, így motiváltabban is léptek pályára hazai pályán. Az első félidő végén, azaz a legjobbkor szerezték meg a vezetést a hazaiak, ami kissé meg is törte a süttőiek kedvét. A második játékrész utolsó tizenöt percében aztán a már emberhátrányban lévő Süttő három gólt is benyelt, amivel igazán magabiztos lett a kiesés elől menekülő Gyermely győzelme. A Süttő még így is a kilencedik.

Gyermely–Süttői SC 4-0 (1-0)
Gyermely, vezette: Jurák F. (Farkas B., Kovács Zs.).
Gyermely: Kővári – Gellért, Sándor, Stréhli N., Horváth, Felsőházi, Kiss G. (Kovács A., 40.), Balázs, Petróczi (Veszelovszki, 50.), Nagy Zs., Varga.
Süttő: Karvalics – Nagy D. Z., Galambosi, Tárai Á., Ölveczky, Gebei, Némedi, Kis (Mátyás Zs., 80.), Kerékgyártó, Mezei, Gáll. Játékos-edző: Mátyás Zsolt.
Gólszerző: Horváth (45.), Veszelovszki (75.), Stréhli N. (82.), Kovács A. (90.).
Kiállítva: Kerékgyártó (Süttő, 70.).

A Vértesi Erőmű is kapaszkodik, egy nagyon fontos győzelmet arattak most. A Szomód újoncként parádés őszt mutatott, tavasszal azonban szétestek, sorra jönnek a vereségek. A Vértesi Erőműnek nagyon kellett a győzelem, hogy legyen esélyük bennmaradni, és végül Járóka az első félidő végén betalált. Mint később kiderült, ez döntötte el a három pont sorsát. Az Erőmű ezzel a 11., és nagy előnyük van a Ászár előtt. A Szomód bennmaradását szinte semmi sem veszélyezteti.

Vértesi Erőmű SE–Bar-Nul Szomódi SE 1-0 (1-0)
Tatabánya, vezette: Fiderman M. (Bábszki G., Kun P. A.).
Vértesi Erőmű: Kiss – Horváth I., Szabó, Henger, Auerbach Á. (Csaplár, 64.), Lukács (Papp, 85.), Horváth B., Turza, Járóka, Szeibert, Lajtos. Technikai vezető: Balogh Sándor.
Szomód: Fehér – Székely, Török, Fekete, Szili, Gerencsér (Tápai, 56.), Fail, Metzger, Lounes, Vörös, Mayer.
Gólszerző: Járóka (44.).

Az Ászárnak nagyon össze kell kapnia magát, hogy bennmaradjon. Az újonc Pilismarót nem csak ősszel rakta oda magát, de tavasszal is, hiszen szeretnének minél előrébb végezni. A második percben már ugyan a hazaiaknál volt az előny, és a félidőben is az Ászár ment előnnyel pihenni, de a térfélcsere után öt perc alatt kettőt vágott Szarka, amivel meg is fordította a meccset. Az Ászárnak erre nem volt válasza, így elvitte mindhárom pontot a ‘marót.

Ászár KSE–Pilismarót SC 1-2 (1-0)
Ászár, vezette: Vojvoda M. (Janovics I., Németh R.).
Ászár: Sommer – Varga M. (Bocska, 22.), Szednár, Hnizda (Bősze, 70.), Soha, Rakó D., Ligeti, Pirik, Molnár N., Kiss, Répási.
Pilismarót sc: Ördög – Szarka, Stefanek (Farkas, 81.), Kneiszel (Domak, 78.), Pintér G., Csipor (Sáros, 75.), Kovács P., Imre, Hernádi (Bálint, 51.), Pintér M. L., Gerencsér. Vezetőedző: Osvald Zsolt.
Gólszerző: Rakó D. (2.), illetve Szarka (57., 61.).

Micsoda meccs! Azt sejtettük, hogy a két gárda jó meccset fog vívni, és nem is nagyon tévedtünk. Az első félidőben potyogtak a gólok: Előbb kettővel ment az Ete a meccs elején, majd percek alatt egalizált a Piliscsév. A szünetre aztán 3-3-as döntetlennel mentek, majd ezt követően már a Piliscsévnél volt az előny. Itt sem kellett sok idő, ismét percek alatt esett két gól, ezúttal az eteiek jóvoltából, majd a meccs végén rárúgták a hatodikat is, amivel végül eldőlt a végig szoros találkozó. Ezzel a győzelmével az Ete ismét egy nagyot lépett a megyei első osztályú bajnokság felé.

Etei SE–Piliscsévi SE 6-4 (3-3)
Ete, vezette: Baranyai L. (Papes D., Szijártó M.).
Etei se: Sulyok – Vági, Rigó, Farkas, Baráth (Szíjj, 76.), Gyüszi, Roll, Szeles, Tóth L. R. (Tálos G., 82.), Tóth H., Proceller. Vezetőedző: Nagy Géza.
Piliscsév: Simon L. G. – Török, Tirpák, Béres, Morecz R., Hutera, Jámbor, Danov, Varga L. A., Koller T., Mesterházi I. Csaba. Technikai vezető: Kucsera Lászlóné.
Gólszerző: Tóth L. R. (4.), Rigó (12.), Gyüszi (24., 53., 90.), Baráth (50.), illetve Danov (14., 48.), Koller T. (16.), Török (38.).

Nem tudni, mi történt télen Kocson, de igazán hatásos volt. Az akkor masszívan kiesőhelyen álló csapat megtáltosodott, és sorra hozza a meglepetéspontokat. Most épp hármat a dobogóért harcoló Környe ellen. Pedig a vendégek szerezték meg a vezetést, ám a szünetben már a Kocsnál volt a fór. Az ötgólos első játékrész után egyet sem hozott a második, csak egy kiállítást. Ezzel pedig a Kocs újabb három pontot szerzett, amivel hét pontra eltávolodtak a már kiesőhelyen álló Ászártól. Nem túlzás kijelenteni, hogy a Kocs a bajnokság egyik legjobb formájában lévő csapata…

Elcsúszott egy banánhéjon a Tatabánya, őrült nagy kiütés a megye egyben

Kocs KSE–Környe SE 3-2 (3-2)
Kocs, vezette: Lovas A. G. (Frank V. L., Szántó R. D.).
Kocs: Natkai – Kovács I. (Kisék Sz., 87.), Gombos (Kovács K., 63.), Barsi R., Dombi (Eszlári, 83.), Adorjáni, Takács L., Gombik T., Szőnyi, Gombik L., Barsi Zs. Vezetőedző: Bódis Tamás.
Környe se: Szemeti (Kishonti, 24.) – Fábián, Kozár, Zelenai (Altrichter, 61.), Sárközi, Nádudvari, Patyi, Kovács R., Békefi, Boda, Török. Vezetőedző: Selymes Attila.
Gólszerző: Kovács I. (32.), Barsi Zs. (34.), Gombik L. (41.), illetve Barsi R. (öngól, 5.), Kishonti (38.).
Kiállítva: Török (Környe, 84.).

A Tardos is a kiesés elől menekülne, de ehhez ezen a hétvégén nem került közelebb. A Mocsa hozta a kötelezőt, hiszen Csizmadiáék a bronzérmet célozták meg. Az első félidőben csak egy gól esett, de a térfélcsere után rákapcsoltak a vendégek. Hármat is összehoztak, míg a Tardosnak csak egy sikerült. Ezzel fontos három pontot szerzett a Mocsa, apró szépséghiba, hogy előtte pénteken kikaptak a közvetlen rivális Környétől…Ennek ellenére négy pontos az előnyük, hiszen a Környe pedig vasárnap szenvedett vereséget.

Tardosi FC–Mocsa KSE 1-4 (0-1)
Tardos, vezette: Szabó G. (Horváth I., Varga I.).
Tardosi fc: Varsányi – Kovács H., Lipóczky, Visnyovszki, Csukás, Mészáros P., Hornyák, Fekete, Bélik, Szileszki, Nagy (Buzási, 17.).
Technikai vezető: Árendás József.
Mocsa: Kovács M. – Pokk R., Vass, Pokk J., Rácz R. (Balogh, 83.), Farkas (Kántor, 62.), Csizmadia, Kerekes, Varga L., Rácz J. R., Jordán G. Vezetőedző: Jordán Jenő.
Gólszerző: Bélik (70.), illetve Kerekes (39.), Rácz R. (67.), Csizmadia (77.), Kántor (80.).

Jó meccset hozott a két jó formában lévő csapat összecsapása. A Felsőgalla már a meccs elején el akarta dönteni a találkozót, hiszen húsz perc alatt kettővel mentek. Dobai ugyan még szépített, de a hazaiak a szünet előtt visszaállították a kétgólos különbséget. A térfélcserét követően aztán nem esett több gól, így maradt a Felsőgalla győzelme. A Bana aztán kedden legyőzte az addig hibátlanul listavezető Tatabányát, így ha egy héttel a forduló előtt azt mondták volna nekik, hogy a két tatabányai csapat elleni meccsből egyet hoznak, alighanem erre gondoltak volna…

TÉG-Felsőgalla–Bana 3-1 (3-1)
Tatabánya, vezette: Tóth R. (Ferling Á., Sirokmán A.).
Felsőgalla: Hanus – Scheib (Mata, 37.), Magyari V., Magyari M. (Herceg, 57.), Szabacsi, Eipl, Zettisch, Méhész, Kósa, Kiss, Hagymási (Hetzmann, 76.).
Bana: Pirik – Brulich, Márkus (Róth M., 71.), Szabó, Fekete, Vincze D., Zsolnai A. (Járóka, 46.), Rózsahegyi, Dobai, Róth G., Vincze Á. (Molnár, 71.).
Gólszerző: Szabacsi (12., 45.), Magyari V. (19.), illetve Dobai (42.).

Szabadnapos: TFCE Tatabánya.
A 17. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
Környe SE–Mocsa KSE 2-1 (2-1)
Környe, vezette: Vojvoda M. (Büki G., Kreitl T.).
Környe: Szemeti – Turi, Fábián, Zelenai, Sárközi, Patyi (Bíró, 83.), Kovács R. (Szebeni, 64.), Békefi, Szalczinger (Szabó, 61.), Kozár, Török (Nádudvari, 79.). Vezetőedző: Selymes Attila.
Mocsa: Kovács M. – Pokk R. (Rácz J. R., 40.), Pokk J., Janó (Farkas, 67.), Csizmadia, Karsai (Vass, 46.), Kerekes (Balogh, 83.), Varga, Czifra, Kántor, Jordán G. Vezetőedző: Jordán Jenő.
Gólszerző: Szalczinger (10.), Kovács R. (27.), illetve Janó (21.).