A Megyei Kupa második fordulójában több meccset játszottak. 

A harmadosztályú Csolnok és a másodosztályban a kiesés elől menekülő Gyermely Csolnokon csapott össze, itt a vendégek diadalmaskodtak 2-0-ra. A másodosztályban a dobogóért harcoló Környe fogadta az első osztályban ugyanilyen célokkal játszó Zsámbékot, itt is a vendégek győztek 4-0-ra. A Tata egy nyolcast gurított az U19-es csapattal kiálló Koppánymonostornak, itt sem volt kérdés. Wéber Roland itt is húzott egy merészet, hiszen a Komárom elleni meccs után Sándor Gábor kapus megint a mezőnyben kapott szerepet, majd a 68. percben épp a vezetőedző váltotta. A Komárom és a Nyergesújfalu ismét találkozott, ahogy a bajnokságban is, most is komáromi kiütéssel zárult, 10-1 lett. A forduló meglepetése a másodosztályú Piliscsév győzelme volt a Vértesszőlős ellen. Kiprich Józsefék igen tartalékos kezdővel álltak ki, így nem is meglepő, hogy hat gólt kapott a csapat. Az Ete-Vértessomló mérkőzést pénteken, a Szákszend-TFCE és a Dunaszentmiklós-Császár találkozókat pedig május kilencedikén rendezik.



Megyei Kupa, 2. forduló
Csolnoki SZSE-Gyermely 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Kiss (14.), Petróczi (57.)

Piliscsévi SE-Vértesszőlősi SE 6-0 (2-0)
Gólszerzők: Török (12., 51., 74.), Koller (13.), Morecz (50.), Balogh (86.)

Környe SE-Zsámbéki SK 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Rábl (39., 44.), Szabó (66.), Kállay (89.)

Tatai AC-Koppánymonostori SE 8-0 (3-0)
Gólszerzők: Rába (27., 37., 72., 79., 87.), Korcsok (33., 60., 69.)

Komárom VSE-Nyergesújfalu SE 10-1 (3-0)
Gólszerzők: Göncz (12.), Molnár A. (30.), Szalai (33.), Szabó (49.), Végh B. (59.), Kiss (61., 90.), Katona A. (64., 87.), Vincze (75.), illetve Manga (56.)