Gyűjtőcikkünkben az NB II 35. fordulójának összes eredménye megtalálható.

A 35. fordulót rendezik vasárnap délután az NB II-ben.

A második helyen álló Kisvárda a kiesés ellen harcoló Kazincbarcika vendége volt (Putnokon). A hazai együttes meglepetésre kétszer is vezetést tudott szerezni, a második gólra ráadásul már nem is érkezett válasz, így egy hajrában szerzett góllal 3-1-re nyert a KBSC. A harmadik Békéscsaba pontot szerzett Tatabányán, a Budaörs vendégeként, így hátránya kilenc pontra csökkent a Kisvárdához képest – matematikailag így még mindig nem dőlt el a második feljutó hely.



A Kisvárda hátránya viszont már 11 pont az este pályára lépő MTK mögött, így a fővárosi együttes három fordulóval a vége előtt biztosította bajnoki címét.

A kiesés ellen harcoló csapatok közül a Szolnok az élmezőnyhöz tartozó Gyirmót ellen szerzett pontot, míg a Szeged–ZTE kiesési rangadót a házigazda húzta be. Három körrel a vége előtt az utolsó három, NB III-as indulást érő helyen a Szeged (39 pont), a Zalaegerszeg (35 pont) és a már biztos búcsúzó Sopron (17 pont) áll, de szintén 39 pontja van a Budafoknak és a Szolnoknak is. A Dorog hátrányból fordítva tudta verni a Csákvárt, így a kiesés helyett a TOP 10-ért csatázhat a csapat a hátralévő fordulókban.



 

NB II, 35. forduló

Budafoki MTE – Vác FC 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Durso (58.), Balajti (65.)

Budaörsi SC – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Lengyel B. (4.), illetve Gránicz (12.)

Dorogi FC – Aqvital FC Csákvár 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Mészáros (tizenegyesből, 54.), Városi (82.), illetve Sándor Gy. (tizenegyesből, 25.)

Gyirmót FC Győr – Szolnoki MÁV FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Laki (88.), illetve Pintér (21.)

Kazincbarcikai SC – Kisvárda Master Good 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Boros (17., 69.), Mikló (92.), illetve Oláh (22.)

Nyíregyháza Spartacus – Ceglédi VSE 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Peres (88.), Nyilas (93.)

Soproni VSE – Credobus Mosonmagyaróvár 1-4 (0-1)
Gólszerzők: Szabó V. (88.), illetve Bakos (30.), Eszlátyi (63., 72.), Vágó (80.)

Soroksár SC – BFC Siófok 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Kundrák (6.), illetve Elek B. (19.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Zalaegerszegi TE FC 2-0 (0-0)
Gólszerző: Szabó P. (67., 86.)