A 29. fordulót rendezték a megyei első osztályban. Az utolsó előtti körben nem dőlt el semmi, hiszen már csak a második helyért megy a harc.
A Tata meglepő győzelmet aratott a több alapemberét nélkülöző Esztergom ellen. Nem maga a győzelem a meglepő, hanem a gólkülönbség. Az első félidőben egy négyest rúgott a Tata az Esztergomnak, itt el is dőlt a három pont sorsa. Korcsok és Zuggó után Rába-dupla következett. A szünet után egy öngóllal szépített az Esztergom, de a Tata visszaállította a négygólos különbséget, így végül simán otthon maradt a három pont. A Tata ezzel akár a negyedik helyet is megcsípheti, ha a jövő héten a Vértesszőlős nem nyer, ellenben a Tata igen. Az Esztergom mindenképpen a hatodik helyen fog zárni.
Tatai AC-FC Esztergom 5-1 (4-0)
Tata, vezette: Lovas A. G. (Frank V. L., Bábszki G.)
Tata: Kovács – Széles (Csapó, 36.), Bombicz (Benkő, 70.), Korcsok, Zuggó (Koronczi, 60.), Tóth (Tebele, 53.), Berki, Csordás D., Nagy, Rába, Molnár (Dacher, 67.). Vezetőedző: Wéber Roland.
Esztergom: Erős – Budavári (Molnár, 78.), Cserép (Éber, 46.), Szlovák, Czakó, Gyebnár, Dékány, Bokros, Bugjó, Látrányi, Majtényi. Vezetőedző: Veress Balázs.
Gólszerzők: Korcsok (10.), Zuggó (26.), Rába (31., 41.), Nagy (65.), illetve Berki (52., öngól)
Jók: Rába, Korcsok, Berki, Zuggó, Csordás D., illetve senki.
A Zsámbéknak nagyon kellett a három pont a második hely megszerzéséhez. A szervezett Koppánymonostort nehezen törték meg. A hazaiak hetek óta tét nélkül játszottak, ami tavasszal ritkán hozott jó eredményt. Az első félidőben nem esett gól, a szünet után viszont László egy beadást követően a hálóba tudott bólintani. A kiegyenlített meccs aztán csúnya véget ért, hiszen előbb kettős emberhátrányba került a Koppánymonostor, majd a meccs után Köllnert is kiállította a játékvezető. Ezzel a győzelemmel a Zsámbéknak elég egy döntetlen az utolsó fordulóban a Nyergesújfalu ellen.
Koppánymonostori SE-Zsámbéki SK 0-1 (0-0)
Komárom, vezette: Mihályi G. (Jurák F., Gabala Zs.)
Koppánymonostor: Ujszászi – Egyed (Szőnyi, 79.), Margl, Bilkó (Köllner, 69.), Venczel (Vass, 88.), Pekler, Patócs (Grónai, 46.), Nagy, Kugler, Sinkó (Tatai, 60.), Dávid. Vezetőedző: Vigh László.
Zsámbék: Lakatos – Juhász, Marticsek, Sugár, Király, Kósa, Szabó A. (Nagy, 86.), László (Rábl, 82.), Karai (Kungl, 76.), Dávid, Tuba (Haupt, 72.). Technikai vezető: Bodó László.
Gólszerző: László (52.)
Kiállítva: Nagy (79.), Kugler (81.), Köllner (90.) – mindannyian Koppánymonostor, utóbbi a mérkőzés után.
Jók: mindenki, illetve Lakatos, László, Király.
A Nyergesújfalu egyre jobb formában van, hetek óta jó focival tudtak mérkőzéseket nyerni. A Kecskéd ellen szoros, jó iramú párharcra számítottunk, ebből csak utóbbi valósult meg. Az első félidőben már hárommal ment a Nyergesújfalu, egy öngólnak és Manga duplájának köszönhetően. A térfélcsere után Manga megduplázta a dupláját, azaz már négynél tartott. A csereként beálló Polyák szépített, de a meccs végén Tóth is lőtt egyet, így kiütéses hazai sikerrel ért véget a párharc.
Nyergesújfalu SE-Wati Kecskéd KSK 6-1 (3-0)
Nyergesújfalu, vezette: Jurák F. (Baranyai L., Gabala Zs.)
Nyergesújfalu: Erős – Fekete, Tóth, Szabó, Gimesi (Fellegi, 71.), Nagy, Kottra, Takács, Katona, Eberst (Szoboszlai, 60.), Manga (Jámbor, 65.). Technikai vezető: Elzer István.
Kecskéd: Ténai – Tomayer R. (Maronga P., 51.), Németh (Kuti Horváth, 64.), Bucsi, Horváth, Pető (Katóka, 61.), Mérten, Farkas, Neukunft, Tomayer R., Greskó. Vezetőedző: Wéber Balázs.
Gólszerzők: Farkas (13., öngól), Manga (20., 44., 48., 53.), Tóth (92.), illetve Polyák (68.)
Jók: mindenki, illetve senki.
Az Oroszlány gyenge, indiszponált játékkal tudta otthon tartani a három pontot – nem ez volt az első ilyen eset. Most épp a Nagyigmánd ellen szenvedtek meg. Az első félidő nem hozott gólt, de aztán Fodor megtörte a csendet. Nem sokkal később Kiss is betalált. Tíz perccel ezután Viola góljával szépített a Nagyigmánd, így az utolsó bő negyed óra szoros volt, de több gól már nem esett. Az Oroszlány érme már biztos, nagy kérdés, hogy milyen színű lesz.
OBSK Oroszlány-Nagyigmándi KSK 2-1 (0-0)
Oroszlány, vezette: Frank V. L. (Csejtei Cs., Havasházi Sz.)
Oroszlány: Boros – Győri, Soós, Bukovecz, Kiss, Kuzma, Fodor, Mester (Péter, 72.), Földi, Tóth (Simonka, 70.), Minárcsik. Vezetőedző: Hagymási Zoltán.
Nagyigmánd: Halasi – Krizsán, Altrichter, Szűcs, Nagy, Viola, Müller, Horváth (Udvardi, 66.), Fehér, Simon, Járóka. Vezetőedző: Mohácsi Antal.
Gólszerzők: Fodor (46.), Kiss (63.), illetve Viola (73.)
Jók: senki, illetve mindenki.
A Bokod egy igazán gólgazdag meccsel búcsúzott (?) a megyei első osztálytól. Az idei utolsó meccsükön Bábolnára látogattak, és végül tíz gólt láthattak a kilátogatók. Az első félidőben elhúzott az esélyesebb Bábolna, hiszen még csak 26 perc telt el, mikor néggyel mentek, ám a Bokod visszajött 4-3-ra a szünet után. Ekkor eszmélt a Bábolna is, és hat perc alatt hármat is rúgtak, amivel el is döntötték a három pont sorsát. Soha rosszabb mérkőzést!
Bábolnai SE-Bokod Transintertop 7-3 (4-1)
Bábolna, vezette: Széplábi G. (Komáromi N., Szijártó M.)
Bábolna: Pécsvárady – Valkó G., Horváth, Valkó M., Kalamár (Kolonics, 78.), Szendi, Tímár (Müller, 78.), Magyar, Bujáki (Bukovics, 78.), Kaluha (Csillag, 56.), Fábián (Simon, 52.). Vezetőedző: Csongrádi Péter.
Bokod: Kovács – Bognád, Erdős, Farkas, Herceg (Antal, 46.), Horváth, Kese I., Kese G. Zs., Valter, Cser, Babicz. Játékos-edző: Babicz Pál.
Gólszerzők: Kalamár (9.), Horváth (12.), Valkó M. (17., 76., 77.), Bujáki (26.), Magyar (71.), illetve Kese (33., 49.), Farkas (58.)
Jók: Valkó M., Valkó G., Magyar P., illetve mindenki.
Kiütéssel tudta nyerni utolsó előtti párharcát a Komárom Tokodon. A Sárisáp az év végére elfogyott, de a Komárom ellen egyébként is ez a realitás. A félidőben még csak három volt a különbség, majd a szünet után szépített a Sárisáp. A szünet után aztán mégy négyet rúgott a Komárom, így alakult ki a végeredmény. Solymos mesterhármasával még közelebb került a gólkirály címhez.
Sárisápi BSE-Komárom VSE 1-7 (0-3)
Tokod, vezette: Kiss L. (Miráki G., Szántó R. D.)
Sárisáp: Molnár – Fürst, Szakmáry, Jurásek Zs., Zsolnay, Farkas, Sándor (Ligeti, 77.), Karcagi, Jantos, Lohner, Kopányi. Vezetőedző: Karcagi Pál.
Komárom: Rigó – Módi (Szalai, 64.), Szabó, Schiller, Végh T., Musitz (Mayer, 64.), Solymos, Vincze (Simigla, 64.), Katona, Kenesei, Végh B. (Molnár, 56.) Vezetőedző: Bozsik Péter.
Gólszerzők: Zsolnay (46.), illetve Vincze (11.), Kenesei (28., 49.), Solymos (35., 76., 90.), Szabó (91.)
Jók: illetve, Schiller, Solymos, Kenesei, Szabó.
Az ezer sebből vérző Ácsot jól kiütött a hazai pályájától búcsúzó Vértessomló. Az ácsiak tíz emberrel álltak fel a mérkőzésre, de a második félidőben már csak kilencen (olykor nyolcan) voltak. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a Vértessomló hetet rúgott nekik. Ezzel a győzelemmel a Vértessomló meg is előzte a Nagyigmándot a tabellán.
Vértessomlói KSK-Ácsi Kinizsi SC 7-0 (4-0)
Vértessomló, vezette: Kolonics G. (Ferling Á., Büki F.)
Vértessomló: Sztán – Szomolya, Gáspár Á., Koller, Járóka, Batin, Kovács K., Erdei, Kovács S., Kovács D., Petőcz. Vezetőedző: Dupai János.
Ács: Boráros – Ódor, Ponty, Mesterházi, Kohár, Füredi, Kovács, Zvér, Szalai, Mészáros. Vezetőedző: Karvaj Imre.
Gólszerzők: Kovács D. (1., 13., 50.), Koller (9., 90.), Batin (37.), Eigner Zs. (80.),
Jók: Batin, Kovács D., Kovács S., Kovács K., Petőcz, illetve senki.
Kiállítva: Füredi (46., Ács)
Címlapkép: N.T.
Legutóbbi hozzászólások