A Komárom-Esztergom megyei másodosztály harmadik fordulóját rendezték vasárnap. A Bajót csodát tett, a Felsőgalla és a Környe tovább robog. Íme, az összefoglalónk.
Eurotrade megyei II. osztály, 3. forduló
Az Ászár is legyőzte a Bokodot. Az első félidőben a Bokod szerezte meg a vezetést, de nem sokáig tudták megőrizni azt, így végül döntetlennel vonultak a felek az öltözőbe. A szünet után aztán elkezdett nyomni az Ászár, kettőt is lőttek, de a Bokod még szépíteni tudott. Kiss a 91. percben döntötte el a három pont sorsát végül. Ezzel az Ászár megszerezte első győzelmét, a Bokod pedig három vereséggel áll.
Ászár KSE–Bokod Erőmű LE 4-2 (1-1)
Ászár, vezette: Vojvoda Miklós (Marosi Milán, Hegedüs Róbert).
Ászár: Sommer – Ligeti, Baksa, Kiss, Hnizda (Borszuk, 53.), Répási (Bősze, 68.), Kun, Tapolcsányi, Szednár, Sáhó (Németh, 78.), Bocska (Takács, 73.). Technikai vezető: Rakó László.
Bokod: Kovács – Pányi (Mohácsi, 71.), Bognár, Karcagi, Herceg (Marton, 46.), Kisvári, Földi, Sáry (Cser, 79.), Babicz, Balogh (Valter, 53.), Gruber. Technikai vezető: Horváth Szabolcs.
Gólszerző: Balogh (0-1) a 9., Sáhó (1-1) a 26., Kiss (2-1) az 54., Baksa (3-1) a 71., Marton (3-2) a 87., Kiss (4-2) a 91. percben.
A Bana egy ponttal állt az újonc Császár mögött a tabellán, ezzel a győzelemmel viszont sikerült előzni. A találkozó elején nem született gól, majd ezt követően Brulichot kiállította a játékvezető. Ez azonban nem az emberhátrányba kerülő Banát zavarta meg, hiszen három perccel később megszerezték a vezetést. A szünet után aztán egálba került a játéktéren lévő játékosok száma, hiszen a még csak kilenc perce a pályán lévő Vinczét kiállította a játékvezető. Ezt rögtön gólra váltotta a Bana, így már kettő volt a fór. A meccs végén aztán megrúgták a hazaiak a harmadikat is, így pedig elszenvedte első másodosztályú vereségét a Császár.
Banai KSK–Császári SE 3-0 (1-0)
Bana, vezette: Hartdégen Zsolt (Nagy Gábor).
Bana: Pirik – Brulich, Szabó A. (Márkus, 85.), Vincze D., Vida, Molnár (Vincze Ádám, 73.), Rózsahegyi, Dobai, Róth G., Róth M., Járóka (Tuboly, 76.). Technikai vezető: Angyal Roland.
Császár: Karászi – Cseh, Szabó M. (Bagócsi, 73.), Mész G., Bauer, Rendes, Lázár (Demeter Sz., 81.), Áment (Vincze Árpád, 53.), Szabó G. (Cságola, 69.), Szabó P., Csonka.
Gólszerző: Szabó A. (38.), Róth M. (63.), Márkus (88.).
Kiállítva: Brulich (35.), illetve Vincze Árpád (62.).
Micsoda meccs, te atya ég! A bajnokesélyes és az újonc egymás ellen vívott vasárnap. Az első félidőben nem született gól, ellenben a másodikban… Az Ete kezdte a gólgyártást, Proceller duplája után Puzsoma is betalált, így már 3-0-ra ment az Ete. A Bajót ugyan szépített, de Gyüszi gyorsan visszaállította a háromgólos különbséget. A 82. percben tehát 4-1-re ment az Ete, és sokan már azt hitték, hogy ennek vége. Nem úgy a bajótiak: a 88., a 90., és a 93. percben is gólt szereztek, ezzel pedig döntetlenre mentették a meccset. Óriási lélekjelenlét az újonctól!
Etei SE–Bajóti Szikra SE 4-4 (0-0)
Ete, vezette: Katona Bence Mihály (Gabala Zsombor, Derecskei Bence).
Ete: Mantler – Tóth L. R. (Tálos Z., 84.), Tóth H., Puzsoma, Proceller, Gyüszi, Roll (Baráth, 78.), Járóka, Rigó, Tálos G. (Szabó, 46.), Szeles. Vezetőedző: Nagy Géza.
Bajót: Juhász D. – Kaptás, Aradi Zs. (Zsarnai, 69.), Prskó, Rácz, Aradi S., Török, Kovács R. Sz., Galba, Pálinkás, Juhász T. (Kecskés, 78.). Technikai vezető: Dudás Júlia.
Gólszerző: Proceller (1-0) az 51., Proceller (2-0) a 64., Puzsoma (3-0) a 76., Kecskés (3-1) a 79., Gyüszi (4-1) a 82., Galba (4-2) a 88., Rácz (4-3) a 90., Kaptás (4-4) a 93. percben.
A Kocs hasonlóan szerepel, mint tavaly ősszel: eddig három mérkőzés – nulla pont a mérlegük. Pedig közel álltak a pontszerzéshez a Gyermely ellen Héregen, de végül Veszelovszki megrúgta a győztes gólt. Történt mindez úgy, hogy a Gyermely bő egy félidőt emberhátrányban játszott.
Gyermely–Kocs KSE 1-0 (0-0)
Héreg, vezette: Drabon Barnabás (Varga Imre, Mohos Kitti).
Gyermely: Gyuricza (M. Nagy, 12.) – Gellért, Kiss, Varga B., Veres, Horváth (Veszelovszki, 81.), Németh, Kiss, Balázs, Sándor (Tömör, 46.), Nagy Sz. Gy. (Nagy Zs., 46.).
Kocs: Natkai – Kovács I., Takács Zs., Kisék Sz., Barsi R., Dombi (Kovács K., 73.), Kisék B. (Bercsi, 35.), Takács L., Wéber, Szőnyi (Kvittung G., 67.), Gombik L. (Kvittung Tamás, 83.). Vezetőedző: Bódis Tamás.
Gólszerző: Veszelovszki (1-0) a 85. percben.
Kiállítva: Németh (Gyermely) a 38. percben.
A Környe nem tud kevés gólt rúgni, ez bebizonyosodott. Eddig a két forduló alatt tizenhét gólt rúgtak, most hatot rúgtak hazai pályán. Bő fél óra alatt már háromgólos volt az előnyük, aztán a szünet után jött a negyedik is. Az Erőmű szépített, de a Környe újabb két gólt lőtt, így az utolsó tíz percre 6-1-el fordultak. Eddigre a környeiek kicsit belepihentek, a Tatabánya pedig rúgott kettőt a végén, de ez már csak szépségtapasz volt.
Környe SE–Tatabányai Vasas 6-3 (3-0)
Környe, vezette: Szabó Géza (Pluhár Máté Mihály).
Környe: Szemeti – Kozár, Matláry (Tóth V., 64.), Zelenai, Bombicz, Pankotai, Kovács (Csukás, 64.), Békefi (Kishonti, 74.), Szalczinger (Kádas, 74.), Hanikám, Ligacs (Boda, 64.).
Tatabányai Vasas: Kalics – Somogyi, Szigeti, Turza (Buknicz, 56.), Balogh (Dolányi, 46.), Henger, Németh, Halász, Lakatos, Horváth (Schaffhauser, 46.), Szeibert. Technikai vezető: Auerbach Péter.
Gólszerző: Bombicz (1-0) a 11., Pankotai (2-0) a 13., Pankotai (3-0) a 32., Bombicz (4-0) az 50., Halász (4-1) az 53., Kovács (5-1, 11-esből) az 56., Kishonti (6-1) a 80., Dolányi (6-2) a 84., Szeibert (6-3) a 87. percben.
A Mocsa nem úgy kezdte a bajnokságot, ahogy szerette volna. A múlt héten is vereséggel kezdtek, és most is ez lett a vége. Pedig megszerezték a vezetést, de a Piliscsév hamar válaszolt. A szünetben döntetlen volt, de innentől a vendégek átvették a kezdeményezést, és sorra lőtték a gólokat. A vége 5-2 lett a Piliscsévnek, ezzel megszerezték első győzelmüket, míg meglepetésre a Mocsa pont nélkül áll.
Mocsa KSE–Piliscsévi SE 2-5 (1-1)
Mocsa, vezette: Janovics István (Erdélyi Dániel).
Mocsa: Kovács – Pokk J., Rácz R. (Rácz J. R., 63.), Jordán (Kántor I. Sz., 33.), Farkas (Prógli, 63.), Csizmadia, Karsai, Varga L., Czifra (Balogh, 76.), Kántor K., Süveg.
Piliscsév: Hargitai – Rábl, Varga B. L., Török (Laskai, 73.), Tirpák, Koller, Hutera, Danov, Kucsera (Simon, 90.), Mészáros (Béres, 76.), Tillman. Technikai vezető: Klányi Norbert.
Gólszerző: Rácz R. (1-0) a 13., Danov (1-1) a 30., Koller (1-2) a 48., Török (1-3) az 56., Mészáros (1-4) a 75., Süveg (2-4) a 81., Béres (2-5) a 90. percben.
A forduló meglepetése, hogy a nyeretlen Süttő elkapta az addig hibátlan Pilismarótot. A vezetést a Süttő szerezte meg az első félidő derekán, majd a szünet után gyorsan egyenlíteni tudott a Pilismarót. Az új igazolás Tenki góljával újra a Süttőnél volt a fór, majd öt percen belül két pilismaróti játékost is kiállított a játékvezető. Kettős emberelőnyben aztán Tenki újra betalált, ezzel pedig megszerezte első győzelmét a Süttő, a Pilismarót pedig az első vereségét nyelte be.
Pilismarót SC–Süttői SC 1-3 (0-1)
Pilismarót, vezette: Szabó Gergely Máté (Mihályi Gergő, Balázs Bence).
Pilismarót: Pintér K. – Pintér G. (Pintér M. L., 56.), Iván, Eichenwalder (Sáros, 56.), Kovács P., Horváth (Kneiszel, 78.), Schubauer (Paxián, 78.), Imre, Méhes, Gerencsér, Visnyovszki (Csipor, 38.). Edző: Osvald Zsolt.
Süttő: Király – Nagy, Varga M., Tárai G., Szakmáry, Ölveczky (Mátyás Zs., 87.), Simon, Balogh (Zágonyi, 36.), Kerékgyártó, Tenki, Belovai. Játékos-edző: Mátyás Zsolt.
Gólszerző: Varga M. (0-1) a 26., Schubauer (1-1) a 49., Tenki (1-2) a 70., Tenki (1-3, 11-esből) a 86. percben.
Kiállítva: Csipor a 71. és Imre a 74. percben (egyaránt Pilismarót).
A Felsőgalla tovább folytatja remek szereplését, és a Környe mellett egyetlen hibátlan csapatként maradtak. Az első két gól hamar megszületett, majd a szünet után a Felsőgalla nem bízta a véletlenre: A 66. percre már ötgólos volt az előnyük. A meccs végén aztán Magyar szépített, de ez már csak szépségtapasz volt.
TÉG-Felsőgalla–Bar-Nul Szomódi SE 5-1 (2-0)
Tatabánya, vezette: Lovas Gábor (Linn Kevin, Kiszely Kevin László).
Felsőgalla: Hanus – Magyari V., Komáromi (Szabó J., 70.), Együd (Magyari M., 57.), Méhész (Mata, 68.), Szabacsi, Eipl, Kósa, Nagy (Zettisch, 67.), Kiss, Hagymási (Hajzer, 50.). Vezetőedző: Mesterházi Gábor.
Szomód: Fehér – Székely, Fekete (Marosi, 64.), Szili, Lounes, Bujdosó, Szabó N., Villám (Magyar, 46.), Vörös (Török, 82.), Lengyel, Mayer.
Gólszerző: Szabacsi (1-0) a 11., Méhész (2-0) a 22., Magyari V. (3-0) az 56., Szabacsi (4-0) a 64., Magyari V. (5-0) a 66., Magyar (5-1) a 86. percben.
Legutóbbi hozzászólások