Ordas góleső volt a harmadosztály északi csoportjában. Az egyik mérkőzésen 13, a másikon 16 gólt láthattak a kilátogatók, de a többi sem maradt gól nélkül. Íme, az összefoglalónk:
Mészáros&Mészáros megyei III. osztály, Északi csoport, 3. forduló
Az Annavölgy nem az esélyes csapat volt ezen a találkozón, mégis lőttek négy gólt. Más kérdés, hogy cserébe kaptak kilencet… A vezetést a hazaiak szerezték meg a harmadik percben, de a hatodikban már meg is fordította a Tardos. A 28. minutumban már 4-1 volt a vendégek javára, de Bauer két perc alatt duplázott, így gyorsan visszajött az Annavölgy. A szünetben mégis 5-3 volt a vendégeknek. A térfélcserét követően sem álltak le a felek: előbb ismét Bauer hozta egy gólra fel csapatát, de innen már csak a Tardos lőtt gólt. Szám szerint négyet, így végül kilencnél álltak meg. Soha rosszabb meccset…
Annavölgyi BSE–Tardosi FC 4-9 (3-5)
Annavölgy, vezette: Füleki Márton (Kovács Zsolt).
Annavölgy: Varga – Ferenczi, Kántor (Dékány, 21.), Sági (Ferenczy L., 80.), Bauer L., Turi, Bauer R., Sasvári, Balogh (Szegvári, 84.), Párkányi, Ferenczy I. Játékos-edző: Ferenczy László.
Tardos: Visnyovszki M. – Iványi K. (Iványi J. I., 57.), Kovács (Mészáros, 81.), Lipóczky (Bélik, 75.), Visnyovszki A. E., Ginder, Filipsz, Csapucha (Link, 65.), Juhász (Berczeli, 69.), Fekete (Sebestyén, 65.), Szileszki. Vezetőedző: Kádas Csaba Tibor.
Gólszerző: Sasvári (1-0) a 3., Juhász (1-1) a 4., Kovács (1-2) a 6., Kovács (1-3) a 15., Iványi K. (1-4) a 28., Bauer R. (2-4) a 40., Bauer R. (3-4) a 42., Kovács (3-5, 11-esből) a 44., Bauer R. (4-5) az 50., Csapucha (4-6) az 53., Iványi J. I. (4-7) a 69., Bélik (4-8) a 82., Bélik (4-9) a 84. percben.
Kiállítva: Bauer L. (Annavölgy) a 74. percben.
Nagy rangadó várta a csapatokat Bajon, hiszen mindkét gárda a dobogóért szeretne harcolni. A vezetést a vendégek szerezték meg, de a félidőben már 3-1 volt a Bajnak. A szünetet követően megrúgta negyedik gólját is a baji csapat, de a Tokod nem adta fel: gyors két góljukkal felkapaszkodtak, így az utolsó fél órára csak egy volt a különbség, de ezt már nem tudták áthidalni. Ezzel pedig a Baj otthon tartotta az értékes három pontot, és egy ponttal megelőzte a Tokodot a tabellán.
A harmadosztály déli csoportjában sem volt egyszerű a helyzet, íme az összefoglaló!
Baj KSE–Tokod SE 4-3 (3-1)
Baj, vezette: Kreitl Tamás (Gaszner Tamás).
Baj: Kovács M. – Godina, Tobik, Beigelbeck (Jurassa, 62.), Lázár, Megtért, Túri, Kovács B. (Tóth, 80.), Somogyi, Németh, Kutak. Vezetőedző: Tóth János.
Tokod: Tóth L. – Hőgyes (Szépvölgyi B., 60.), Kiss Sz., Cauxeiro D., Gál, Cauxeiro B., Szőke, Szépvölgyi A. (Németh, 87.), Horváth, Borsi, Móra. Vezetőedző: Robotka Bence.
Gólszerző: Cauxeiro B. (0-1) a 25., Somogyi (1-1, 11-esből) a 34., Kutak (2-1) a 42., Godina (3-1) a 45., Kutak (4-1) a 48., Szőke (4-2) az 51., Cauxeiro D. (4-3) az 58. percben.
Meglepetés: a Bajna eddig két vereséggel állt, bár a Lábatlan sem szerzett még pontot a maga egy meccsén, de a tavalyi erőviszonyok alapján meglepő, hogy a hazaiak kiütötték ellenfelüket. Az első félidőben már három volt a különbség, majd a szünet után jött a negyedik gól és az első piros. Az emberelőnybe kerülő Bajna még két gólt szerzett, így végül egy hatos lett a vége.
Bajnai SE–Lábatlani ESE 6-0 (3-0)
Bajna, vezette: Kolozsi Patrik (Kovács Mónika).
Bajna: Bábszki (Kovács A., 79.) – Varga L. B., Kelemen (Tóth, 79.), Hagymási (Marsi, 46.), Fluxa (Pásztor, 63.), Varga M. J., Kondár, Witzenleiter, Horváth (Kovács I., 79.), Pongrácz (Flórián, 70.), Konrád (Kovács B., 75.).
Lábatlan: Latorcai – Juhász, Németh, Weimer (Balogh, 46.), Dudás (Szőke, 46.), Sándor (Büki, 79.), Budaházi, Ollé, Lengyel (Bácskai, 81.), Gyalogos, Mrsán (Nagy, 46.).
Gólszerző: Hagymási (1-0) a 2., Horváth (2-0) a 26., Horváth (3-0) a 30., Marsi (4-0) az 53., Horváth (5-0) a 76., Varga M. J. (6-0) a 83. percben.
Kiállítva: Balogh (Lábatlan) az 54. percben.
Rangadó! Talán a forduló rangadója, bár a Csolnok azért jobban kezdte a bajnokságot, hiszen két ellenfelét is kiütött. Most ettől messze voltak, ám a három pont így is zsebben volt. Pedig nem akárhonnan kellett felállniuk: 12 percnyi játék után már kettővel ment a hazai csapat, ám a szünetre már csak egy gól volt a különbség. A szünet után aztán Zsolnay második góljával egyenlített a Csolnok, a meccs utolsó perceiben pedig egy büntetőből a győztes gólt is megszerezték. Ezzel a Csolnok háromból hárommal áll, amire csak a Tardos képes még (valamit a Szálrliget is hibátlan két meccs után)
Dunaszentmiklósi SE–Csolnoki SZSE 3-4 (3-2)
Dunaszentmiklós, vezette: Dávid Rita (Hegedüs Péter).
Dunaszentmiklós: Bakos – Búzer, Schmidt M., Takács B. (Takács K., 65.), Dinga (Takács G., 72.), Schmidt N., Schmidt D. Z., Stodola, Janetka (Schlepp, 59.), Gurgulits (Apagyi, 51.), Csordás. Technikai vezető: Nágel Imre.
Csolnok: Tóth – Binder, Barlangi B. (Parti, 89.), Szatmári (Nagy, 58.), Farkas, Kovács, Zsolnay (Barlangi T. G., 67.), Jantos, Vörös D. Z. (Vörös N., 83.), Yousif, Bulfán (Tafferner, 46.). Vezetőedző: Vigh Attila.
Gólszerző: Schmidt M. (1-0) az 5., Schmidt N. (2-0) a 12., Farkas (2-1) a 20., Schmidt N. (3-1) a 34., Zsolnay (3-2) a 43., Zsolnay (3-3) az 57., Binder (3-4, 11-esből) a 85. percben.
Erre nehéz szavakat találni. Történelmi mérkőzés, hiszen négy település két csapata vívott egymással. A Héreg-Vértestolna óriási hévvel kezdte a találkozót, hiszen a szünetben már nyolc gólján tartottak. Utána sem adták lejjebb, hiszen még hetet bepakoltak a másik kapuba is, így szegény Epöl-Máriahalom tizenöt kapott góllal kullogott haza – de legalább egyet rúgtak. Kucsera öt, Goldschmidt négy gólig jutott – vélhetően nem nekik kellett fizetniük a sört a meccs után.
Héreg-Vértestolna–Epöl-Máriahalom 15-1 (8-1)
Vértestolna, vezette: Bankó István (Kis Gergő Benedek).
Héreg-Vértestolna: Barassó – Pálinkás (Enyedi, 46.), Kucsera, Velencei, Bárányos, Miklos (Forgó, 46.), Tráj, Goldschmidt T., Háder (Nemes, 46.), Szöllősi (Fekete, 53.), Pisla. Technikai vezetők: Busch Imre, Goldschmidt Zoltán.
Epöl-Máriahalom: Fábián – Barina (Duzs, 46.), Mészáros, Rovács, Imre, Üveges, Lénárt (Rácz, 53.), Tóth (Romfa, 36.), Matkó (Kálózi, 53.), Genszki (Drobni, 46.), Giricz. Technikai vezető: Szalay Norbert.
Gólszerző: Kucsera (1-0) a 9., Goldschmidt T. (2-0) a 10., Matkó (2-1) a 11., Goldschmidt T. (3-1) a 24., Kucsera (4-1) a 29., Pisla (5-1) a 31., Tráj (6-1) a 35., Kucsera (7-1) a 38., Kucsera (8-1) a 44., Forgó (9-1) a 47., Forgó (10-1) a 60., Tráj (11-1) a 70., Goldschmidt t. (12-1) a 82., Goldschmidt T. (13-1) a 85., Kucsera (14-1) a 86., Fekete (15-1) a 88. percben.
A Szárliget szépen csendben, egy árva góllal múlta fel a Tokodaltárót. A forduló előtt mindkét csapat három ponttal állt, bár a hazaiak ezt kettő-, a vendégek egy meccs alatt hozták össze. A Szárliget tehát elvitte a három pontot, így két meccs után hat egységgel állnak.
TABAK–Szárligeti SE 0-1 (0-1)
Tokodaltáró, vezette: Tatár Levente (Mesterházi Csaba).
TABAK: Békési P. – Felföldi G., Fekete, Békési Á. (Fehér, 31.), Kara L., Juhász P., Felföldi Á. K., Boldizsár, Mátyók (Vágási, 26.), Juhász G. (Viszolai, 15.), Madari (Kara K., 56.).
Szárliget: Farkas Z. M. – Farkas D., Tóth I. (Bolla B., 56.), Nagy, Mikulinszki (Keil, 46.), Szabó M., Mikulinczki, Szabó R., Bódis, Libényi (Maróti, 46.), Bolla D. Technikai vezető: Farkas Zoltán.
Gólszerző: Mikulinczki (0-1) a 13. percben.
Legutóbbi hozzászólások