Teljes üzemben pörög a megyei labdarúgóélet, ezen a hétvégén is minden bajnokságban pályára léptek a csapatok és zsákszámra potyogtak a gólok is. A megyei U19 első osztályában a Nagyigmánd hétgólos meccsen verte a Kecskédet. A hazaiak kétgólos vezetésre tettek szert, a Kecskéd azonban fordítani tudott, ám a Nagyigmánd az utolsó tíz percben megfordította a meccset, és otthon tartotta a három pontot. A Vértessomló simán nyert Oroszlányban, az Ács pedig kiütötte a Sárisápot. A vendégek tizenegy gólt szereztek, ebből Vörös József egymaga hetet. A Zsámbék a 3. percben ugyan hátrányba került a Tata ellen, de a végén 5-2-re nyertek a hazaiak. A Vértesszőlős is otthon tartotta a három pontot, méghozzá igazán magabiztosan: 8-2-re verték a a Bábolnát, hárman is dupláztak a hazaiak közül. A forduló rangadója meglepően simán végződött. A Nyergesújfalu és a Koppánymonostor azonos pontszámmal, hibátlanul állt a fordulót megelőzően a tabella első két helyén. A kettőjük párharcát a Koppánymonostor kezdte jobban, hiszen a 3. percben megszerezte a vezetést, de nem sokáig örülhetett. A félidőben 3-1 volt már, a vége pedig 6-1 lett, így a Nyergesújfalu maradt a két csapat közül hibátlan, hatból hatos mérleggel vezeti a tabellát.
A másodosztály nyugati csoportjában őrületes volt a gólátlag, hiszen meccsenként majdnem 11 találat esett. Ezt felfelé húzza az Ete és a Réde összecsapása, ahol összesen 15 gól született, ebből egy tucatot lőttek a hazaiak. Proceller Krisztián négyet vállalt a találkozón. A Környe is 11 gólig jutott, itt Patyi Ádám vállalt magára négyet. Az Ászár „csak” nyolc gólt szerzett ezen a hétvégén, itt Sáhó Bence volt a nyerőember, aki mesterhatosával segítette csapatát. A Mocsa sem fogta vissza magát, a címvédő 11 találatig jutott, amiből ötöt Balog Bálint vállalt magára. A Bokod egy szoros meccsen nyert hazai pályán a Császár ellen. A tabellát a Mocsa és az Ászár kéz a kézben vezeti, öt kör után mindkettőjüknek 13 pontja van, az Etének pedig 12. Keleten Koller Tamás szerzett négyet a piliscsévi hét találatból, a csapat a könnyedén verte a Baj gárdáját. A Csolnok eredményes hétvégét tudhat maga mögött, hiszen a felnőttek is kiütötték ellenfelüket, és az ifi sem cselekedett másképp. A Gyermely ellen épp egy tucat gólt szereztek, amiből Gause Pascal négyet vállalt magára. A Hajdu Antal FDSE gól nélküli döntetlent játszott a Szomóddal, a Süttő pedig Pilismarótról vitte el a három pontot. A Tokod hiába vezetett négy góllal, a vége mégis szoros lett a Szárliget ellen, de végül így is megszerezték mindhárom pontot. A Duna-Gerecse is győzni tudott a hétvégén, a tátiak a Bajnát gyűrték le magabiztosan. A dobogó legmagasabb fokán a hibátlan Csolnok áll. Az országos utánpótlásban szereplő csapataink közül ezúttal csak a Tatabánya volt pályán. Az U19-ben és az U17-ben is Tahitótfalura utaztak, és mindkét korosztályban kapott gól nélkül, győzelemmel tértek haza.
Az öregfiúknál a jó erőkből álló Vértesszőlős magabiztosan nyert Vértessomlón, a Lábatlan pedig Süveg Tibor duplájával vitte el a három pontot Mocsáról. A Környe 14 találatig jutott hazai pályán a TABAK ellen, a csereként beálló Török Zsolt ebből nyolc góllal vette ki a részét. A Tatabányai Vasas–Gyermely találkozó félbeszakadt, az Oroszlány pedig fontos meccset nyert a Kecskéd ellen. A tartalékoknál hiába vezetett a Szákszend kettővel, a végén egy pontot otthon tudott tartani a Csém. A Bakonyszombathely nem tétovázott, 6-0-ra verte a Kisbért.
A női bajnokságban sem ismertek könyörületet egyes csapatok: a Kecskéd nagyon alaposan megszórta a Törökbálintot. Horváth Zsófia hét, Kirschner Kamilla négy gólt szerzett. Apropó Kirschner: a fiatal kecskédi játékos az U17-es korosztályban is pályára lépett, méghozzá a Szákszend ellen. Itt egymaga kilenc találatot szerzett, a csapata pedig 14-ig meg sem állt. A Tata tizenkettőt gurított a Nyergesújfalunak. Mondanunk sem kell, hogy Barta Viktória ismét elemében volt, most hétszer ünnepelhetett. A forduló legnagyobb kiütését a Tatabánya mutatta be, mégpedig az Annavölgy ellen, miután a kék-fehérek majdnem húszat számoltak a vendégekre. A 19 találatból nyolcat Rimóczi Nikolett, hatot pedig Prech Kitti szerzett. A Fortuna hátrányból fordított hazai pályán a Vértessomló ellen, ehhez pedig Lelovics Nóra és Karakai Renáta duplái kellettek. A Környe is nyert, méghozzá a Zsámbék ellen. Hárman dupláztak, Gyulyás Krisztina pedig mesterhármast vágott. A tabellát jelenleg a Tata vezeti, négy forduló után csak ők hibátlanok. Az országos felnőttbajnokságban a Környe nyerte a megyei rangadót, mivel egy találattal jobb volt a komáromi Fortunánál, míg a Tatabánya ugyancsak idegenben ütötte ki a Piliscsabát.
Atlasz Geodézia, Megyei I. osztály, U19, 6. forduló
Nagyigmándi KSK–Wati Kecskéd KSK 4-3 (1-0)
Gólszerzők: Rózsás (21., 90.), Szamek (58.), Patonai (84.), illetve Neckernusz (60., 78.), Maronga (75.).
OBSK Oroszlány–Vértessomlói KSK 2-5 (0-2)
Gólszerzők: Lakatos (79.), Jónás (84.), illetve Éliás (2., 72.), Dobbelaere (33.), Csernák (67.), Darók-Székelyhidy (70.).
Sárisápi BSE–Ácsi Kinizsi SC 4-11 (2-4)
Gólszerzők: Jurásek (13., 38.), Somodi (74.), Kun (76.), illetve Vörös J. (20., 23., 31., 54., 60., 75., 85.), Ponty (21., 80., 88.), Kohár (49.).
Zsámbéki SK–Tatai AC
5-2 (2-1)
Gólszerzők: Kállay (4., 65.), Kiss L. (45.), Billege (72., 91.), illetve Martonfi (3.), Dományi (83.).
Vértesszőlősi SE–Bábolnai SE 8-2 (6-1)
Gólszerzők: Nagy J. (7., 20.), Tóth B. (12., 41.), Szabó M. (13., 88.), Nagy Gy. (29.), Páter (50.), illetve Nyári (17.), Kovács (51., öngól).
Nyergesújfalu SE–Koppánymonostori SE 6-1 (3-1)
Gólszerzők: Janusz (20., 45.), Cseh (23.), Rozmán (52.), Engelbrecht (69., 83.), illetve Nyári (3.).
Eurotrade Megyei II. osztály, U19, Nyugati csoport, 6. forduló
Etei SE–Réde KSE 12-3 (7-1)
Gólszerzők: Puzsoma (4., 29., 61.), Proceller K. (9., 23., 52., 69.), Proceller M. (58.), Bögös (24.), Roll (34., 53.), Rigó (42.), illetve Mézes (18.), Vörös (47., 64.).
Környe SE–Kocs KSE 11-2 (8-0)
Gólszerzők: Patyi (4., 19., 32., 44.), Szabó (14., 89.), Kostyál (26., 31.), Nádudvari (39.), Menyhárt (48., 81.), illetve Gombik M. (77., 83.).
Tatabányai Vasas–Ászár KSE 2-8 (0-2)
Gólszerzők: Juhász (71.), Szijártó (89.), illetve Sáhó (6., 14., 54., 78., 81., 89.), Palotás (64.), Szabó (84.).
Mocsa KSE–TÉG-Felsőgalla 11-0 (9-0)
Gólszerzők: Gorzsás (1., 11.), Balog (9., 18., 33., 42., 43.), Prógli (21., 24.), Korán (52.), Pokk (79.).
Bokod Erőmű LE–Császári SE 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Antal (45.), Csendes (56.), Cser (60.), illetve Bauer (88., 90.).
Eurotrade Megyei II. osztály, U19, Keleti csoport, 5. forduló
Piliscsévi SE–Baj KSE 7-2 (4-1)
Gólszerzők: Koller (6., 8., 44., 60.), Laskai (24.), Klányi (69.), Kucsera (75.), illetve Sebestyén (12.), Száraz (49.).
Gyermely–Csolnoki SZSE 1-12 (1-6)
Gólszerzők: Hullár (31.), illetve Farkas (5.), Gause (12., 68., 72., 88.), Seregi (14.), Barlangi B. (27., 29., 34.), Barlangi T. (48.), Vörös (61., 78.).
Hajdu Antal FDSE–Bar-Nul Szomódi SE 0-0
Pilismarót SC–Süttői SC 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Paxián (73.), illetve Tenki (45.), Mezei (61.).
Szárligeti SE–Tokod SE 4-5 (1-5)
Gólszerzők: Tóth (17., öngól), Németh P. (53., 71., 76.), illetve Pokorny (5.), Cauxeiro D. (25.), Lakatos (36., 44.), Németh (40.).
Bajnai SE–Duna-Gerecse KSZE 0-5 (0-2)
Gólszerzők: Seres (13., 67.), Kovács (20.), Nyéki (53.), Jámbor (77.).
Öregfiúk, 6. forduló
Vértessomlói KSK–Vértesszőlősi 0-6 (0-4)
Gólszerzők: Gulyás (8., 55.), Pankotai Z. (15.), Kovács R. (19., 39.), Hanikám (75.).
Mocsa KSE–Lábatlani ESE 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Nagy (79.), illetve Süveg (30., 37.).
Környe SE–TABAK 14-1 (7-1)
Gólszerzők: Aba (4., 43.), Török (6., 16., 23., 46., 47., 51., 57., 75.), Rácz (27., 63.), Moravcsík (36., 39.), illetve Fehér (24.).
OBSK Oroszlány–Wati-Kecskéd KSK 4-0 (0-0)
Gólszerzők: Szabó G. (48., 68.), Kiszi (53.), Somodi (61.).
A Tatabányai Vasas–Gyermely találkozó félbeszakadt.
Tartalék, 6. forduló
Csémi SE–Szákszendi SE 3-3 (0-2)
Gólszerzők: Hantos (55., 89.), Csöre (57.), illetve Szabó (21.), Babarczi (24.), Farkas (73.).
Bakonyszombathely KSE–Kisbéri SSE 6-0 (4-0)
Gólszerzők: Víg (11.), Morvai (13., 27., 34., 48.), Szűcs (65.).
NB III., U19, 5. forduló
Dunakanyar SE–Tatabányai SC 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Sajtos (4.), Víg (19.), Sárközi (81., 89.).
NB III., U17, 5. forduló
Dunakanyar SE–Tatabányai SC 0-6 (0-1)
Gólszerzők: Horváth (18.), Márton (57., 68., 83.), Nagy (77.), Házenfratz (89.).
Női U19, 6. forduló
Wati-Kecskéd KSK–T-Bálint LAK SE 17-0 (7-0)
Gólszerzők: Erdélyi (2.), Faragó (5.), Horváth (8., 41., 52., 56., 60., 67., 68.), Somogyi K. (9., 79.), Kirschner Kamilla (29., 38., 50., 56.), Kirschner Kincső (31.), Somogyi M. (60.).
Női U17, 4. forduló
Tatai AC–Nyergesújfalu SE 12-0 (3-0)
Gólszerzők: Barta (16., 28., 29., 36., 44., 52., 53.), Hartai (35., 41., 47.), Horváth (37.), Szemeti (51.).
Tatabányai SC–Annavölgyi BSE 19-0 (9-0)
Gólszerzők: Rimóczi (2., 8., 21., 25., 29., 42., 44., 52.), Vida (5., 17.,), Prech (11., 15., 37., 39., 47., 50.), Forgó (35.), Sóti (54.), Kovács (58.).
Szákszendi SE–Wati-Kecskéd KSK 1-14 (1-7)
Gólszerzők: Szíjj (14.), illetve Kirschner Kamilla (2., 5., 11., 13., 28., 29., 40., 41., 49.), Faragó (23., 33.), Fehér (42.), Horváth (46., 56.).
Fortuna SE–Vértessomlói KSK 4-2 (2-2)
Gólszerzők: Lelovics (9., 38.), Karakai (59., 60.), illetve Vida (4.), Cseh (37.).
Környe SE–Zsámbéki SK 9-1 (4-0)
Gólszerzők: Horváth (15., 42.), Csizi (19., 57.), Gulyás (24., 30., 55.), Majtán (32., 39.), illetve Andocsi (56.).
Pest megyei Női bajnokság, Északnyugati csoport, 3. forduló
Fortuna SE Komárom–Környe SE 0-1 (0-1)
Gólszerző: Ősz (32.).
Piliscsaba SE–Tatabányai SC 1-8 (1-2)
Gólszerzők: Végh (18.), illetve Jezsó (2.), Kovács (21., 42.), Haász (47., 48.), Busai (54.), Szilfai (73., 78.).
Legutóbbi hozzászólások