A hetedik fordulót rendezték a megyei első osztályban. Nézzük, mi történt.
Az Ács nagy verésbe futott bele hazai pályán. Tizenegy emberrel, csere nélkül, mezőnyjátékossal a kapuban fogadták a Zsámbékot. A találkozón a Zsámbék gyorsan háromgólos előnybe került, aztán Vörös két perc alatt duplázni tudott. Eztán a Zsámbék még kettőt lőtt, így végül háromgólos volt az előnyük. A szünet után aztán már csak a Zsámbék talált be, négy alkalommal, így végül magabiztos győzelmet arattak szegény Ács felett.
Ácsi Kinizsi SC–Zsámbéki SK 2-9 (2-5)
Ács, vezette: Kiss L. (Miráki G., Bábszki G.)
Ács: Gerencsér – Anicka, Taár, Kohár M., Kovács K., Baumgartner, Vörös J., Ponty, Szabó, Kovács I., Vendég. Szakosztályvezető: Márkus Béla.
Zsámbék: Sándor – Marticsek, Juhász (Peinlich, 62.), Mann (Kállay, 62.), Király (Fekete I., 72.), Dávid, Szabó, Fekete Cs. (Nagy, 67.), László, Veréb, Karai (Tuba, 77.). Vezetőedző: Bodó László.
Gólszerzők: Vörös J. (24., 26.), illetve Szabó (4., 42., 71.), Király (13.), Karai (16.), Mann (30.), Kállay (74., 90.), Tuba (80.)
Jók: Vörös J., Kovács K., Taár, illetve Szabó A., Veréb, Kállay.
A forduló rangadóját a Nyergesújfalu nyerte. A Sárisáp veretlenként fogadta Jánosi Dániel csapatát, de a vendégek hamar el akarták dönteni a három pont sorsát. Alig, hogy elkezdődött a meccs, Takács máris gólt szerzett, majd az első félidő derekán Manga duplázta meg az előnyt. A térfélcsere után nem sokat kellett várni a harmadikra sem. A találkozó végén Terplán ugyan szépített, de ez már nem jelentett változást.
Sárisápi BSE–Nyergesújfalu SE 1-3 (0-2)
Tokod, vezette: Széplábi G. (Komáromi N., Sirokmán A.)
Sárisáp: Sándor G. – György, Berki, Fluxa (Guzsik, 64.), Horváth Gy. (Karcagi, 46.), Góman (Diószegi, 81.), Terplán, Farkas, Hamza (Lohner, 70.), Sándor P., Kopányi. Vezetőedző: Karcagi Pál.
Nyergesújfalu: Koller – Török, Balogh (Halmos, 68.), Fekete, Tóth (Szoboszlai, 78.), Cseh, Manga (Fellegi, 85.), Nagy, Engelbrecht, Takács, Katona. Vezetőedző: Jánosi Dániel.
Gólszerzők: Terplán (93.), illetve Takács (2.), Manga (24., 51.)
Jók: senki, illetve mindenki.
Fontos meccs volt mindkét csapat számára, ám végül nem esett gól. A forduló előtt ugyanannyi pontjuk volt, és így ugyanannyi is maradt.
Koppánymonostori SE–Vértessomlói KSK 0-0
Koppánymonostor, vezette: Katona B. M. (Juhász D., Gabala Zs.)
Koppánymonostor: Giber – Pekler, Hegedüs, Bilkó, Venczel (Kugler, 66.), Patócs (Egyed, 66.), Sinkó, Szalai, Zvér, Sallai, Tímár (Dávid, 58.). Vezetőedző: Vigh László.
Vértessomló: Ujszászi – Szomolya (Eigner Zs., 66.), Fábián, Eigner B., Erdei, Koller, Antalovits, Szepesi (Kovács D., 66.), Batin (Petőcz, 58.), Kovács K. (Antal, 86.), Kovács S. Vezetőedző: Dupai János.
Kiállítva: Szepesi (86., Vértessomló, a kispadról)
Jók: Pekler, Bilkó, illetve Ujszászi, Koller, Kovács K., Kovács S.
A Nagyigmánd alaposan beleszaladt a késbe, a Tatabánya kilenc gólig jutott. Már az első félidőben eldőlt, hogy melyik gárdáé lesz a három pont, a kérdés csak a gólkülönbség volt. Végül hárman is dupláztak, a vége pedig egy kilences lett.
Nagyigmándi KSK–Tatabányai SC 0-9 (0-6)
Nagyigmánd, vezette: Kolonics G. (Büki F., Horváth I.)
Nagyigmánd: Billig – Kuti (Ötvös, 46.), Fehér, Hévizi, Busai (Horváth I., 81.), Viola, Bokros (Horváth Z., 46.), Pintér (Altrichter, 77.), Müller, Horváth D., Simon. Vezetőedző: Mohácsi Antal.
Tatabánya: Balla (Kurucz, 56.) – Árvai, Pawelecz, Nagy R. (Németh, 46.), Soltész, Kovács I. (Kocsis, 46.), Györgykovács, Solymos (Horváth Á. A., 77.), Farkas V., Fodor. Vezetőedző: P. Nagy László.
Gólszerzők: Fodor (5., 86.), Klausz (13.), Solymos (33., 39.), Árvai (34., 64.), Kovács I. (43.), Kocsis (84.)
Jók: senki, illetve Árvai, Fodor M.
Furcsa összefonódásban van ez a két csapat, most pedig egymás ellen vívtak. Mindkettőjüknek égetően nagy szüksége volt a három pontra. A vezetést a találkozó elején a Tata szerezte meg, de nem tudták megtartani. A második játékrész derekén egy öngóllal egyenlített a Vértesszőlős, majd a találkozó utolsó tíz percében meg is nyerték a meccset, miután kétszer is eredményesek voltak. Ezzel a Vértesszőlős otthon tartotta mindhárom pontot.
Vértesszőlősi SE–Tatai AC 3-1 (0-1)
Vértesszőlős, vezette: Lovas A. G. (Szántó R. D., Papes D.)
Vértesszőlős: Lord – Dr. Veréb, Takács, Bencsik, Kolompár, Csontos, Plotár, Polyák, Ratimorszky, Tóth B., Zöld. Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Tata: Sulyok – Csapó, Zuggó, Csordás G., Tóth, Mészáros, Csordás D., Rába, Hauzer, Dácher, Bogár. Vezetőedző: Kele Zoltán.
Gólszerzők: Csordás D. (66., öngól), Bencsik (83.), Szappanos (90.), illetve Zuggó (7.)
Jók: Kolompár, Polyák, Csontos, Dr. Veréb, Lord, illetve senki.
Az Oroszlány most nem túl sziporkázó játékkal, de ismét győztesen hagyta el a pályát – ezúttal Kecskéden. A vezetést ugyan az első félidő derekán megszerezte az Oroszlány, de tíz perccel később egalizált a Kecskéd, így a döntés a szünet utánra maradt. Ekkor azonban Kelemen volt eredmény (először, mióta Oroszlányon játszik), majd a meccs végén Mester biztosította be a három pontot. Ezzel az Oroszlány maradt az egyetlen veretlen csapat a bajnokságban.
Wati Kecskéd KSK–OBSK Oroszlány 1-3 (1-1)
Kecskéd, vezette: Tóth R. (Frank V. L., Korcsok D. A.)
Kecskéd: Ténai – Czékmány (Neckernusz, 82.), Juhász, Bucsi, Pető, Kovács M., Neukunft, Kiss, Tomayer Á., Farkas P., Kese. Vezetőedző: Linczmaier László.
Oroszlány: Kovács M. – Kiprich, Bukovecz, Kuzma, Tóth, Kiss (Babai, 77.), Szűcs, Földi, Simonka (Mester, 46.), Kelemen (Tóth B., 90.), Minárcsik. Vezetőedző: Sebestyén Ferenc.
Gólszerzők: Kovács M. (35.), illetve Kuzma (24.), Kelemen (65.), Mester (89.)
Jók: mindenki illetve senki.
Az Esztergom fontos rangadót nyert a Bábolna ellen. Elég erősen kezdődött a találkozó, hiszen 12 perc alatt már kétgólos volt a hazaiak vezetése. A szünet előtt szépített a Bábolna, így szorosnak ígérkezett a második játékrész. A Bábolna kezdőcsapatában egyébként szerepet kapott Pécsvárady Attila is, aki egyébként kesztyűben szokott pályára lépni – hiszen kapus… A szünet után gyorsan visszaállította a kétgólos különbséget az Esztergom, majd a meccs végén mindkét fél betalált, ezzel pedig kialakult a 4-2-es végeredmény.
FC Esztergom–Bábolnai SE 4-2 (2-1)
Esztergom, vezette: Jurák F. (Szeibert P., Jászberényi M.)
Esztergom: Galambka – Ribár, Szlovák, Klátyik, Dékány (Faragó M., 67.), Kiss, Bokros (Horváth, 57.), Várszegi B. (Faragó B., 75.), Majtényi (Chrompota, 69.), Várszegi D. (Bugjó, 82.), Gyebnár. Vezetőedző: Szivák Krisztián.
Bábolna: Halasi – Valkó G., Valkó M., Kalamár (Horváth L., 77.), Mészáros (Kolonics, 77.), Pécsvárady, Szendi, Marcinkó (Lami, 62.), Magyar, Fábián, Csillag. Vezetőedző: Józsa Péter.
Gólszerzők: Bokros (5.), Klátyik (12., 87.), Gyebnár (50.), illetve Mészáros (39.), Horváth L. (88.)
Jók: Klátyik, Kiss, Gyebnár, Galambka, illetve senki.
Legutóbbi hozzászólások