Mutatjuk, hogyan nyilatkoztak a vezetőedzők.
Ácsi Kinizsi SC–Zsámbéki SK 2-9 (2-5)
Márkus Béla: – A mai napon sajnos kapus nélkül kellett kiállnunk, mezőnyjátékos volt a kapuban. Nagyon sokat kell még a fiataljainknak dolgozni azért, hogy partiban lehessünk a rutinos csapatokkal.
Bodó László: – Remélem, ez egy önbizalomnövelő győzelem volt, a továbbiakban elindítja a csapatot felfelé. Sok sikert és türelmet kívánok az Ácsnak a csapatépítéshez.
Sárisápi BSE–Nyergesújfalu SE 1-3 (0-2)
Karcagi Pál: – Gratulálok a Nyergesújfalunak.
Jánosi Dániel: – Gratulálok a Sárisápnak a kupában való szerepléshez. A következő gratuláció a csapatomnak szól, hiszen nagyszerű mérkőzést játszottunk. Szép és megérdemelt győzelmet arattunk. Ma még lehet ünnepelni, azonban holnaptól a következő mérkőzésre kell készülni.
Koppánymonostori SE–Vértessomlói KSK 0-0
Vigh László: – Uraltuk a mérkőzést, rengeteg lehetőséget alakítottunk ki. Nem tudtunk gólt szerzeni. Három vesztes mérkőzés után nem kaptunk ki, ez a pozitívum. Sajnáljuk, hogy nem tudtunk nyerni.
Dupai János: – Az első félidőben két góllal vezethettünk volna, a kapufa és Giber is mentett. A szünet után jobban kezdett az ellenfél, a játékrész közepétől pedig a kontráink veszélyesek voltak. A játékvezető több alkalommal is tévedett, amiből rosszul jöttünk ki.
Nagyigmándi KSK–Tatabányai SC 0-9 (0-6)
Mohácsi Antal: – Nagyon nagy különbség volt a két csapat között, nekünk nem a Tatabányát kéne megverni, de már jól jönne egy kis sikerélmény. A játékvezetés kifogástalan volt.
P. Nagy László: – Magabiztos győzelmet arattunk. Sok gól mellett rengeteg helyzetet kihagytunk, de nem lehetett panaszom a csapatra.
Vértesszőlősi SE–Tatai AC 3-1 (0-1)
Gulyás Tamás: – Az első félidőben a Tata eldönthette volna a mérkőzést, borzalmasan futballoztunk, a második félidő pedig szöges ellentéte volt ennek. Sok sikert kívánok a TAC-nak és Kele Zoli barátomnak.
Kele Zoltán: – Az első félidő nagy részében uraltuk a játékot. Ahelyett, hogy növeltük volna az előnyünket, magunkra húztuk az ellenfelünket. Két pontrúgásból fordítottak, majd kitámadtunk, amiből eldöntötte a meccset a Vértesszőlős. Nehéz úgy sikerrel lehozni egy meccset, hogy nem kapunk gólt, most sem sikerült.
Wati Kecskéd KSK–OBSK Oroszlány 1-3 (1-1)
Linczmaier László: – A sok sérült miatt alig tudtunk kiállni a mérkőzésre, de a csapat így is példamutatóan küzdött. Pontot, pontokat érdemeltünk volna. A legfájóbb viszont az volt, hogy a közösségünk nem kapta meg a kellő tiszteletet. Ez nem volt fair!
Sebestyén Ferenc: – Ami értékelhető, az a három pont. A többit gyorsan el kell felejteni. Ezt a győzelmet a múlt héten agyrázkódást szenvedő Korcsok Christophernek ajánljuk.
FC Esztergom–Bábolnai SE 4-2 (2-1)
Szivák Krisztián: – Az összjátékunk ma nem volt gördülékeny, de jó ütemben szereztük a gólokat. Gratulálok a Bábolnának, nagy erőbedobásra késztettek minket. A lényeg a három pont.
Józsa Péter: – Nem játszottunk rosszul. Rövid idő alatt nagy hátrányba kerültünk, onnan pedig nem tudtunk visszajönni. Ekkora hibákat nem bírunk el, de nem fociztunk rosszul.
Legutóbbi hozzászólások