A másodosztály 8. fordulójában voltak izgalmas mérkőzések és meglepetés is. Ráadásul olyan is történt, ami ebben a bajnokságban még nem. Íme, az összefoglaló:

Eurotrade megyei II. osztály, 8. forduló

Az nem meglepetés, hogy az Ete nyert a Szomód ellen, sőt, az sem, hogy kiütéses lett a vége. A Szomód szenved ebben a bajnokságban, az Ete pedig a bajnoki címre hajt, így nem túlzó ez a végeredmény. A vendégek közül többen is dupláztak, magabiztosan léptek át a hazaiakon Bajon.

Bar-Nul Szomódi SE–Etei SE 0-9 (0-6)
Baj, vezette: Szűcs Sándor (Vankó Márton, Kiszi Levente).
Szomód: Fehér – Székely, Gerencsér, Sáhó, Metzger, Magyar, Csizmadia (Török, 81.), Lounes, Villám (Kovács, 46.), Lengyel, Mayer.
Ete: Mantler – Vági, Rigó, Proceller, Szíjj, Roll, Szabó, Tálos G. (Tálos Z., 78.), Szeles, Járóka (Bősze, 50.), Tóth H. Vezetőedző: Nagy Géza.
Gólszerző: Járóka (0-1) a 10., Szeles (0-2) a 12., Járóka (0-3) a 13., Szabó (0-4) a 18., Szeles (0-5) a 29., Járóka (0-6) a 45+1., Proceller (0-7) a 72., Rigó (0-8) a 76., Bősze (0-9) a 89. percben.

A Bokod továbbra is szenved, de a Kocs sem állt túl jól a forduló előtt. A találkozón azonban a Kocs akarata érvényesült. Az első félidőben még nem, hiszen akkor nem esett gól, de a térfélcsere után annál inkább. Előbb percek alatt kettőt lőtt a Kocs, majd Babicz találatával a Bokod ugyan szépített, de az egyenlítés helyett a harmadik kocsi gólt hozta a hosszabbítás, így a hazaiak otthon tartották a három pontot.



Kocs KSE–Bokod Erőmű LE 3-1 (0-0)
Kocs, vezette: Nagy Gábor (Füstös Bálint).
Kocs: Natkai – Gombos (Bognár Gy., 85.), Kisék Sz., Kovács I., Wéber, Takács L. (Takács Zs., 53.), Gombik Tibor, Szőnyi, Gombik L., Nagy P. (Eszlári, 73.), Kvittung G. (Bercsi, 60.). Vezetőedző: Bódis Tamás.
Bokod: Farkas G. – Valter, Pányi (Gyöngyösi, 65.), Bognár Z., Herceg (Cser, 61.), Kisvári, Sáry (Erdős, 51.), Valakovics (Mohácsi, 79.), Babicz, Balogh, Gruber. Technikai vezető: Horváth Szabolcs.
Gólszerző: Takács Zs. (1-0) az 58., Kovács I. (2-0) az 59., Babicz (2-1) a 70., Gombik L. (3-1) a 92. percben.
Kiállítva: Bognár Z. (Bokod) a 60. percben.

A forduló egyik rangadója! Mindkét gárda jó formában van, és az élmezőnyhöz tartoznak, így igazi erőfelmérő volt számukra ez a találkozó. A találkozót a Bana kezdte góllal, viszont Dobai találatára a másik gólzsák, Csizmadia válaszolt még az első félidőben. A második játékrész képe és alakulása is ugyanígy történt: előbb a Bana szerzett vezetést, majd a hosszabbításban a Mocsa egyenlíteni tudott. A szoros meccsen végül nem született döntés, így egy-egy ponttal gazdagodtak a felek.

Mocsa KSE–Banai KSK 2-2 (1-1)
Mocsa. vezette: Ferling Ákos (Szijártó Márton).
Mocsa: Kovács – Vass, Pokk, Rácz R., Jordán G., Csizmadia R., Karsai (Czifra, 55.), Prógli (Balogh, 55.), Varga, Kántor K. (Gorzsás, 55.), Rácz J. R. (Korán, 74.). Technikai vezetők: Csizmadia Tibor, Jordán Jenő.
Bana: Kádár – Márkus, Brulich, Szabó, Vincze D., Molnár, Rózsahegyi, Dobai, Róth G., Vincze Á., Róth M.
Gólszerző: Dobai (0-1) a 19., Csizmadia R. (1-1) a 38., Márkus (1-2) a 48., Korán (2-2) a 92. percben.

Az igazi háromesélyes mérkőzés végül nem dőlt el. A forduló előtt négy pont volt a Császár előnye a Piliscsévvel szemben, ami nem mondható tetemesnek. A vezetést a hazaiak szerezték meg, de mindössze pár percig tartott ez, hiszen Bauer gyorsan egyenlített. A harcos meccsen már nem esett több gól, így végül maradt a két csapat közti négy pontos különbség.

Piliscsévi SE–Császári SE 1-1 (1-1)
Piliscsév, vezette: Lovas Gábor (Kolozsi Patrik, Kis Gergő Benedek).
Piliscsév: Hargitai – Rábl, Mészáros, Tirpák, Béres, Koller, Hutera, Jámbor, Danov, Kucsera (Laskai, 54.), Tillman. Technikai vezető: Klányi Norbert.
Császár: Karászi – Mész, Bauer (Demeter M., 90.), Rendes, Vincze, Lázár (Molnár T. M., 62.), Bagócsi, Áment (Vas, 58.), Cságola, Demeter Sz., Szabó P. Technikai vezető: Falman Bálint Péter.
Gólszerző: Béres (1-0) a 17., Bauer (1-1) a 21. percben.



A tavalyi erőviszonyok alapján ez sima pilismaróti siker lett volna, ám ebben a bajnokságban csak két pont volt kettőjük között, így szoros meccs volt kilátásban. Az is lett. A Gyermely alaposan bekezdett, hiszen negyed órányi játék után már kétgólos volt a fórjuk, de Schubauer dupljával a Pilismarót még a szünet előtt egyenlített. A térfélcserét követően aztán ember és gólhátrányba került a Pilismarót, de tíz emberrel újfent egyenlíteni tudtak. Ezzel tehát döntetlen lett, ami egyik félnek sem túl jó.

Pilismarót SC–Gyermely 3-3 (2-2)
Pilismarót, vezette: Varga Imre (Hartdégen Zsolt).
Pilismarót: Stefanek – Pintér G. (Kovács D., 72.), Iván (Wieszt, 72.), Sáros, Eichenwalder (Domak, 72.), Kovács P., Horváth D. (Kaszás, 86.), Schubauer (Kneiszel, 72.), Méhes, Pintér M. L., Gerencsér. Vezetőedző: Osvald Zsolt.
Gyermely: M. Nagy – Beck, Kiss G. (Soós, 20., Tömör, 46.), Veres, Horváth M. E., Veszelovszki, Nagy Sz. Gy., Balázs, Sándor, Kovács A. (Gyuricza, 51.), Felsőházi.
Gólszerző: Sándor (0-1) az 5., Veszelovszki (0-2) a 16., Schubauer (1-2) a 29., Schubauer (2-2) a 40., Nagy Sz. Gy. (2-3) a 65., Gerencsér (3-3) a 82. percben.
Kiállítva: Kovács P. (Pilismarót) a 64. percben.

A Süttő ezúttal szebbik arcát mutatta, ennek eredményeképpen pedig otthon is tartották a három pontot. Az első játékrész itt nem hozott gólt, a szünet után viszont hármat is láthattak a felek. A Süttő vezetőgóljára jött a lassan menetrendszerűvé váló Büki-találat, de négy perccel később már újra a Süttőnél volt a fór. Ezzel pedig véget is értek a gólok ünneplése, a  Süttő egy nehéz meccset tudott megnyerni.

Süttői SC–Ászár KSE 2-1 (0-0)
Süttő, vezette: Hegedüs Róbert (Korcsok Dorina Anna, Hegedüs Péter).
Süttő: Király – Nagy, Varga M., Tárai, Ölveczky, Simon (Tóth, 75.), Némedi, Tenki (Mátyás, 89.), Mezei, Zágonyi, Belovai. Technikai vezető: Daróczi István.
Ászár: Molnár M. J. – Büki, Ligeti, Baksa, Borszuk (Répási, 79.), Kiss, Verebics, Bocska (Takács, 75.), Hnizda, Kun, Molnár N. (Bősze, 46.). Technikai vezető: Rakó László.
Gólszerző: Ölveczky (1-0) az 54., Büki (1-1) a 74., Belovai (2-1) a 78. percben.

Az újonc Bajót remekül szerepel, és egy kínkeserves, de annál fontosabb három ponttal tértek haza a megyeszékhelyről. A vezetést a hazaiak szerezték meg, de Galba viszonylag hamar egyenlíteni tudott. A szünet után aztán már a Bajót vette át a kezdeményezést, és Aradi duplájával már náluk volt az előny. A 75. percben szépített a Vasas, így újra szorossá vált a meccs, de az egyenlítésre már nem maradt erő, így pedig a Bajót nyert.

Tatabányai Vasas–Bajóti Szikra SE 2-3 (1-1)
Tatabánya, vezette: Horváth István (Jámbor Bence).
Tatabányai Vasas: Kalics – Somogyi (Győrfi-Sánta, 52.), Szigeti, Turza (Vagyóczki, 84.), Lakatos, Csaplár, Halász, Dolányi, Horváth (Balogh, 68.), Belán, Hegedűs. Technikai vezető: Auerbach Péter.
Bajót: Juhász D. – Kaptás, Kocsis, Pálinkás, Preskó, Rácz, Aradi S., Kecskés (Kuthy, 90.), Török (Sárközi, 84.), Kovács R. Sz. (Urbán, 63.), Galba. Technikai vezető: Dudás Júlia.
Gólszerző: Dolányi (1-0) a 19., Galba (1-1) a 33., Aradi S. (1-2, tizenegyesből) a 60., Aradi S. (1-3) a 70., Dolányi (2-3) a 75. percben.

A forduló legnagyobb rangadóját Felsőgallán rendezték. A Környe hibátlanul érkezett a remekül szereplő Felsőgallához. A hazai csapat óriási lelkesedéssel kezdett, hiszen bő fél óra alatt már háromgólos volt a Felsőgalla előnye. A Környe több alapembert nélkülözött ezen a mérkőzésen, de így is tudtak újítani: a szünet után ők is három gólt szereztek, míg a Felsőgalla nem tudott, így döntetlen lett az összecsapás. A Környe ezzel elveszítette hibátlan mérlegét, a Felsőgalla pedig háromgólos előnyt adott le. Ez az, amikor egyik fél sem elégedett…



TÉG Felsőgalla–Környe SE 3-3 (3-0)
Tatabánya, vezette: Baranyai László (Péntek Erik Roland, Linn Kevin).
Felsőgalla: Hanus – Magyari V. (Hajzer, 45., Hetzmann, 76.), Komáromi, Együd, Eipl, Méhész, Szabacsi (Rozner, 86.), Zettisch, Kósa, Nagy, Kiss. Vezetőedző: Mesterházi Gábor.
Környe: Varsányi – Tóth V., Kozár, Matláry, Zelenai, Békefi, Kovács (Tóth N. N., 86.), Szalczinger, Bilisánczki (Kishonti, 80.), Ligacs (Göböly, 46.), Török. Vezetőedző: Mészáros István.
Gólszerző: Zettisch (1-0) a 12., Méhész (2-0) a 19., Méhész (3-0) a 31., Eipl (3-1, öngól) az 55., Török (3-2) a 66., Kovács (3-3) a 71. percben.

Borítókép: V. B.