Óriási meglepetések voltak a harmadosztály északi csoportjában. Mutatjuk az összefoglalót:
Mészáros&Mészáros megyei III. osztály, Északi csoport, 8. forduló
Az Annavölgy óriási meglepetésre elverte a Bajt. A forduló előtt a hazaiak mindössze egy ponttal álltak, míg a Baj pedig kilenccel. Párkányi Norbertet nem tudták tartani a vendégek, mesterhármast szerzett, amivel pedig az Annavölgy meg is szerezte első győzelmét.
Annavölgyi BSE–Baj KSE 3-2 (1-1)
Annavölgy, vezette: Tatár Levente (Kovács Mónika, Derecskei Bence).
Annavölgy: Ferenczy L. – Ferenczi, Kántor, Kőrösi, Dékány (Domonkos, 5.), Bauer L., Turi, Balogh, Párkányi, Szegvári, Ferenczy I.
Baj: Kovács M. – Godina, Tóth B. Gy. (Mészáros, 61.), Vörös, Lázár, Jurassa, Túri, Bugyi, Németh, Kutak, Sebestyén. Vezetőedző: Tóth János.
Gólszerző: Ferenczy I. (0-1, öngól) a 16., Párkányi (1-1) a 35., Sebestyén (1-2) a 40., Párkányi (2-2) a 85., Párkányi (3-2) a 87. percben.
Kiállítva: Bugyi (Baj) a 90. percben.
Hasonlóan nagy bravúrt mutatott be a Bajna a tavalyi szezon ezüstérmese ellen. A vezetést a hazaiak szerezték meg, majd a Dunaszentmiklós fordított. A találkozó utolsó perceiben aztán a Bajna két gólt is szerzett, ezzel pedig nagyon fontos három pontot szereztek meg, nem kis bravúrral.
Bajnai SE–Dunaszentmiklósi SE 3-2 (1-1)
Bajna, vezette: Vojvoda Miklós (Kiszely Kevin László, Balázs Bence).
Bajna: Bábszki – Kovács B. (Molnár, 72.), Marsi, Konrád (Szöllősi, 46.), Kelemen (Tóth, 61.), Hagymási, Fluxa, Varga L. B. (Molár, 56.), Hummel, Pongrácz (Kuczmog, 76.), Horváth.
Dunaszentmiklós: Bakos – Búzer, Schmidt M. (Sós, 62.), Dinga, Schmidt N., Schmidt D. Z., Stodola, Takács K. (Takács G., 65.), Gurgulits, Csordás, Sasvári (Apagyi, 55.). Technikai vezető: Bihacker Zsolt.
Gólszerző: Fluxa (1-0) a 19., Sasvári (1-1) a 27., Sasvári (1-2) az 52., Horváth (2-2) a 87., Fluxa (3-2) a 91. percben.
A Lábatlannak sem nagyon megy mostanában, az Epöl pedig kifejezetten rossz formában van. Meglepetés nem született, a Lábatlan nyolc gólt szerzett, de szokás szerint az Epöl is gólt tudott szerezni. Budaházi és a csereként beálló Dudás is mesterhármast szerzett a találkozón.
Lábatlani ESE–Epöl-Máriahalom 8-2 (2-1)
Lábatlan, vezette: Dávid Rita (Marosi Milán).
Lábatlan: Steiner – Juhász D., Németh, Nagy, Kovács, Budaházi, Ollé, Szőke, Lengyel, Gyalogos, Büki (Dudás, 51.). Technikai vezető: Juhász Dávid.
Epöl-Máriahalom: Fábián – Barina (Drobni, 46.), Töreki, Genszki, Mészáros, Imre, Lénárt, Romfa, Kálózi (Tóth M. A., 61.), Szlovák, Giricz. Technikai vezető: Szalay Norbert.
Gólszerző: Imre (0-1) a 9., Budaházi (1-1) a 17., Nagy (2-1) a 36., Dudás (3-1) az 55., Dudás (4-1) a 69., Budaházi (5-1) a 73., Imre (5-2) a 75., Budaházi (6-2) a 85., Dudás (7-2) a 87., Németh (8-2) a 89. percben.
A Csolnok után a Szárligetet is elkapta a Tokod. A hatodik percben már kétgólos volt a különbség a vendégek javára. A szünet után kétszer is gólra gól volt a válasz, így maradt az első félidőben kialakult különbség. A Tokod ezzel meg is előzte a Szárligetet a tabellán.
Szárligeti SE–Tokod SE 2-4 (0-2)
Szárliget, vezette: Bankó István (Farkas Bálint).
Szárliget: Farkas Z. M. – Tóth Z. P., Nagy (Tóth, 57.), Ungvári (Keil, 7.), Maróti, Bányai, Szabó M., Mikulinczki, Szabó R., Bódis (Pál, 46.), Farkas D. Vezetőedző: Mezei Ferenc.
Tokod: Tóth L. – Szépvölgyi A., Kiss Sz., Gaál, Gál, Cauxeiro B., Szőke, Horváth, Borsi, Szépvölgyi B. (Vas, 62.), Cauxeiro D. Vezetőedző: Robotka Bence.
Gólszerző: Horváth (0-1) a 2., Szépvölgyi A. (0-2) a 6., Mikulinczki (1-2) az 56., Szőke (1-3) az 58., Szabó M. (2-3) a 87., Szőke (2-4) a 90. percben.
Fontos és szoros mérkőzést tudott megnyerni a Héreg-Vértestolna. Goldschmidt egy büntetőből a meccs elején megszerezte a vezetést, aztán Kucsera ezt megduplázta a második játékrész elején.
TABAK–Héreg-Vértestolna 0-2 (0-1)
Tokodaltáró, vezette: Füleki Márton (Kovács Zsolt, Mesterházi Csaba).
TABAK: Békési P. – Felföldi G., Fekete T., Kara L. (Vágási, 67.), Viszolai, Juhász, Felföldi Á. K. (Szabó, 73.), Kara K., Soláry (Takács, 79.), Madari (Fehér, 65.), Boldizsár (Kása, 51.).
Héreg-Vértestolna: Barassó – Szöllősi, Piti, Velencei, Bárányos (Fekete Á. I., 83.), Tráj, Pisla, Kucsera (Forgó, 62.), Goldschmidt T., Laczi (Pálinkás, 73.), Miklos (Nemes, 62.). Technikai vezető: Busch Imre.
Gólszerző: Goldschmidt T. (0-1, tizenegyesből) a 3., Kucsera (0-2) a 46. percben.
A forduló rangadóját meglepően simán hozta a Csolnok. A Tardos a második helyről várta a listavezető Csolnokot, de végül a vendégek magabiztosan vitték haza a három pontot. Az első félidőben még nem esett gól, viszont a szünet után három is. Ezzel a Csolnok természetesen maradt a tabella élén.
Tardosi FC–Csolnoki SZSE 0-3 (0-0)
Tardos, vezette: Rózsa Zsolt Krisztián (Pluhár Máté Mihály).
Tardos: Visnyovszki M. – Kovács H. (Iványi K., 86.), Lipóczky (Sebestyén, 86.), Visnyovszki A. E., Filipsz (Berczeli, 86.), Mészáros P., Turóczi (Bélik, 59.), Csapucha, Juhász (Hornyák, 73.), Szileszki, Ginder (Link, 42.). Vezetőedző: Kádas Csaba Tibor.
Csolnok: Tóth – Tafferner, Bulfán (Lévai, 79.), Parti (Szatmári, 46.), Seregi (Gál, 56.), Farkas A. (Barlangi T. G., 70.), Vörös D. Z. (Gause, 86.), Barlangi B., Kovács B., Jantos, Nagy. Vezetőedző: Vigh Attila.
Gólszerző: Bulfán (0-1) az 50., Vörös D. Z. (0-2) az 51., Gál (0-3) a 76. percben.
Legutóbbi hozzászólások