Ezen a hétvégén sem unatkozhattunk, és igen erősre sikeredett a gólátlag is.  Az első osztályú utánpótlásban a Tata magabiztosan nyerte a szomszédvári rangadót a Vértesszőlős ellen. Az összecsapáson hárman is dupláztak a hazaiak közül, a vendégeknél pedig Nagy tette meg ugyanezt. A Koppánymonostor is otthon tartotta a kötelező jellegű három pontot a Kecskéd ellen. A Nagyigmánd–Vértessomló rangadó is igen érdekesen alakult: a 85. percben még háromgólos előnyben voltak a vendégek, de a Nagyigmánd az utolsó percekben háromszor is eredményes volt, így végül pontot mentett. A Zsámbék idegenben tudott győzni, méghozzá magabiztosan: hatot rúgtak az Oroszlánynak. A Sárisáp közel volt első pontjának megszerzéséhez, de így sem sikerült. Hamar kétgólos előnybe kerültek otthon a Bábolna ellen, de a vendégek megfordították a meccset, így a Sárisáp maradt a sereghajtó. A listát a héten nem játszó Nyergesújfalu vezeti, míg a Koppánymonostor a Zsámbékot megelőzve a második. A Nyergesújfalu–Ács összecsapást október 22-én rendezik majd.


A másodosztályban a listavezető Ete továbbra sem akar hibázni: sorozatban hatodik mérkőzésüket is megnyerték, ráadásul kiütéssel. Itt két fiatal is duplázni tudott. A Környe nyolcat rúgott, itt Menyhárt volt a legeredményesebb a maga mesterhármasával. A Bakonysárkány magabiztosan tartotta otthon a három pontot. A Tatabányai Vasas és a Császár összecsapása igen érdekesen alakult: előbb a hazaiak vezettek kettővel, majd a vendégek eggyel, de a vége így is döntetlen lett. Ennél még érdekesebb volt a Mocsa győzelme. Az első félidőben csak a Bokod szerzett gólt, méghozzá hármat. A szünet után aztán a Mocsa megemberelte magát, és óriási fordítással 4–3-ra nyerte a találkozót. A dobogó legmagasabb fokán tehát az Ete, de a Mocsa és a Környe is a bajnoki címre pályázik. Keleten a Piliscsév játék nélkül tudott nyerni, a Süttő pedig hamar elintézte a Gyermelyt. A Pilismarót egy szoros meccsen tudott nyerni a Ferences ellen, míg a Baj kétgólos hátrányból nyert ugyanekkora előnnyel. A Csolnok ismét nem adott esélyt ellenfelének, miután hatot rúgtak a Szárligetnek, míg a Tokod ugyanezt csinálta Bajnán. A Csolnok hibátlanul vezet, de a Süttő sem hullajtott még pontot. Igaz, hogy a Csolnok már hét, míg a Süttő csak öt találkozón van túl. A harmadik helyen lévő Piliscsév már most le van maradva az első kettő mögött.
Az országos utánpótlás harmadosztályában a Tatabánya nem sok sikerrel járt Siófokon: az U19-es csapat háromgólos vereséggel zárt, az U17 pedig eggyel többet kapott. A megyei rangadón a Dorog kétgólos hátrányból csinált háromtalálatos előnyt Esztergomon, az U17-ben pedig gól nélküli döntetlennel zárultak a felek. A megyei öregfiúk-bajnokságban a forduló rangadóját a Lábatlan nyerte, miután egy szoros meccsen 3–2-re legyőzték a Szomódot. Mindkét csapat remekül szerepel, de ezzel a győzelemmel a Lábatlan hibátlanul vezeti a tabellát. Szintén hétből hetes a mérlege a Vértesszőlősnek, miután 3–1-re sikerült legyőzniük a Kecskédet. A két csapat (mármint a Lábatlan és a Vértesszőlős) kottára ugyanúgy áll a bajnokságban, még a lőtt-, és kapott gólokban is, így karöltve vezetik a tabellát. A következő fordulóban össze is csapnak hétfőn, előrehozott bajnoki döntőt jelent ez a találkozó. A Környe otthon nyert 4–1-re a szomszédos Tatabányai Vasas ellen, míg a forduló kiütését az Oroszlány mutatta be, miután 8–0-ra verték el a Gyermelyt. A találkozón hárman is dupláztak a hazaiak közül. A listavezető páros mögött is holtverseny van a harmadik helyért, itt a Szomód és az Oroszlány áll 15–15 ponttal.
A tartalékoknál ismét csak két mérkőzést rendeztek, de mind a kettő igen izgalmas volt. A Bakonyszombathely sokáig egálban volt a Császárral, ám a mérkőzés végén hármat is rúgtak a hazaiak, így végül magabiztos lett a siker. A Kisbér 6–5-re tudott győzni a Szákszend ellen egy zseniálisan izgalmas találkozón, ahol a Szákszend már a második percben megszerezte a vezetést, de a végén a hazaiak örülhettek. Jelenleg a Bakonyszombathely és a Császár vezeti a tabellát, fej-fej mellett, a Császár most szenvedte el első vereségét.


A lányoknál ezúttal csak egy korcsoportban játszottak mérkőzéseket, de annak gólátlaga kárpótolt mindenkit. A Kecskéd Faragó és Kirschner vezetésével tartotta otthon a három pontot, hiszen 5–1-re győztek a Pilismarót ellen. A Tatabánya három pontját ismét Rimóczinak köszönhetik, aki mesterhármasával megnyerte a mérkőzést a Vértessomló ellen. Ahogy ennek, úgy a Szákszend–Zsámbék összecsapásnak is 3–2 lett a vége, itt azonban mind az öt találatot más jegyezte. A forduló kiütése egészen elképesztőre sikeredett: a Tata 22 gólt lőtt az Annavölgynek. Ebből Barta Viktória egymaga 11-et vágott, erre szavakat is nehéz találni. Horváth azért a biztonság kedvéért rúgott még ötöt. A tabellát ezzel a hibátlan Tata vezeti, a második helyen viszont hármas holtverseny van: a Tatabánya, a Kecskéd és a Környe is 12 egységgel áll, hárommal lemaradva a tataiak mögött. A felnőtteknél is csonka volt a forduló, egyedül a Tatabánya lépett pályára, méghozzá Budaörsön. Sok izgalom itt sem volt, a kék-fehérek simán legyőzték Pest megyei ellenfelüket, így három ponttal a kosárban tértek haza hölgyeink. Ezt a bajnokságot a megyei csapatok uralják, hiszen a dobogón ők állnak: az első a Környe, második a Tatabánya, harmadik pedig a Fortuna.

Atlasz Geodézia, Megyei I. osztály, U19, 8. forduló
Tatai AC–Vértesszőlősi SE 7–3 (4–2)
Gólszerzők: Koronczi (16., 57.), Lázár (18., 85.), Martonfi (32., 42.), Széles (48.), illetve Nagy J. (39., 43.), Magyarics (66.)
Koppánymonostori SE–Wati Kecskéd KSK 3–1 (3–1)
Gólszerzők: Nyári (26., 44.), Fekete (31.), illetve Neckernusz (43.)
Nagyigmándi KSK–Vértessomlói KSK 4–4 (1–2)
Gólszerzők: Rózsás (33., 90.), Horváth Z. (86.), Glázer (93.), illetve Csernák (29., 40.), Neuvirth (66.), Murányi (79.)
OBSK Oroszlány–Zsámbéki SK 1–6 (0–3)
Gólszerzők: Hideg (47.), illetve Pataki (7.), Kállay (17., 54.), Miklósi (43., 64., 69.)
Sárisápi BSE–Bábolnai SE 2–3 (2–1)
Gólszerzők: Diószegi (1.), Kun (19.), illetve Antal (40.), Pirik (70., 77.)

Eurotrade Megyei II. osztály, Nyugat, 8. forduló
Bakonysárkányi SE–Kocs KSE 3–0 (0–0)
Gólszerzők: Manger (55.), Merkl (66.), Nagy (89.)
Etei SE–Banai KSK 7–0 (2–0)
Gólszerzők: Puzsoma (29., 42.), Cseke (51.), Proceller M. J. (59.), Proceller K. (65., 71.), Lázár (75.)
Környe SE–Ászár KSE 8–1 (2–0)
Gólszerzők: Patyi (1.), Halmi (15.), Kostyál (56., 70.), Menyhárt (62., 72., 89.), Mucsi (76.), illetve Szabó (75.)
Tatabányai Vasas–Császári SE 3–3 (2–1)
Gólszerzők: Csaplár (5.), Juhász (21., 77.), illetve Bauer (43., 76.), Demeter (69.)
Mocsa KSE–Bokodi LE 4–3 (0–3)
Gólszerzők: Prógli (46., 67., 89.), Fehér (72.), illetve Antal (1.), Erdős (12.), Molnár (42.)

Eurotrade Megyei II. osztály, Kelet, 7. forduló
Piliscsévi SE–Bar-Nul Szomódi SE 3–0
Süttői SC–Gyermely 4–1 (3–1)
Gólszerzők: Tenki (13.), Varga (15.), Tóth P. (19., 53.), illetve Kocsis (39.)
Hajdu Antal FDSE–Pilismarót SC 1–2 (1–1)
Gólszerzők: Szabó (21.), illetve Vajda (8.), Bálint (91.)
Duna-Gerecse KSZE–Baj KSE 3–5 (2–2)
Gólszerzők: Balázs (12.), Seres (22., 69.), illetve Jurassa (28., 41., 89.), Sebestyén (55.), Vörös (90.)
Szárligeti SE–Csolnoki SZSE 0–6 (0–3)
Gólszerzők: Vörös (23., 59.), Gause (29., 32.), Barlangi B. (52., 54.)
Bajnai SE–Tokod SE 1–6 (0–3)
Gólszerzők: Kuczmog (76.), illetve Cauxeiro Belmiro (4., 34.), Teperics (14.), Schiller-Kertész (54., 60., 83.)

NB III., U19, 7. forduló
Siófoki Bányász SE–Tatabányai SC 3–0 (3–0)
Gólszerzők: Németh (2., 15.), Csepregi (10.)
FC Esztergom–Dorogi FC 2–5 (2–0)
Gólszerzők: Lamperth (19., 32.), illetve Izsó (55., 70., 88.), Váli (76.), Manger (86.)

NB III., U17, 7. forduló
Siófoki Bányász SE–Tatabányai SC 4–0 (2–0)
Gólszerzők: Gruber (13.), Kremán (43.), Kis (62.), Varga (81.)
FC Esztergom–Dorogi FC 0–0

Megyei öregfiúk, 8. forduló
Lábatlani ESE–Bar-Nul Szomód SE 3–2 (1–1)
Gólszerzők: Nagy A. (17., 60.), Kollár (66.), illetve Schmidt (19.), Schmidtmayer (80.)
Vértessomlói KSK–Wati Kecskéd KSK 3–1 (1–1)
Gólszerzők: Papp (4.), Wágner (50.), Hernádi (61.), illetve Schmuck (29.)
Mocsa KSE–TABAK 1–3 (0–2)
Gólszerzők: Szecsődi (80.), illetve Hársfai (9., 21.), Vecsei (68.)
Környe SE–Tatabányai Vasas 4–1 (1–1)
Gólszerzők: Aba (17.), Török (56.), Müller (68.), Rácz (73.), illetve Kalics (19.)
OBSK Oroszlány–Gyermely 8–0 (1–0)
Gólszerzők: Szabó G. (35., 45.), Cseh (48., 55.), Kiszi (65.), Mester (70.), Kelemen (78., 80.)

<script async src="//pagead2.googlesyndication.com/pagead/js/adsbygoogle.js"></script>
<ins class="adsbygoogle"
     style="display:block; text-align:center;"
     data-ad-layout="in-article"
     data-ad-format="fluid"
     data-ad-client="ca-pub-8864722425285681"
     data-ad-slot="4324777454"></ins>
<script>
     (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});
</script>

Megyei Tartalék, 8. forduló
Bakonyszombathelyi SE–Császári SE 5–2 (0–0)
Gólszerzők: Czeglédi (55., 79.), Szűcs (64.), Víg (73.), Flekács (77.), illetve Szlukovényi (60.), Papp (66.)
Kisbéri SSE–Szákszendi SE 6–5 (5–3)
Gólszerzők: Tóth (4.), Kovács (20.), Otoltics (27., 43., 44.), Császár (66.), illetve Bazsó (2., 34.), Moldován (23., 63.), Dobai (88.)

Női U17, 6. forduló
Wati Kecskéd KSK–Pilismaróti SC 5–1 (3–0)
Gólszerzők: Faragó (4.), Kirschner Kamilla (17., 40.), Faragó (28., 35.), illetve Kiss (45.)
Tatai AC–Annavölgyi BSE 22–0 (10–0)
Gólszerzők: Horváth (2., 13., 40., 45., 59.), Barta (5., 14., 15., 31., 32., 37., 38., 41., 50., 52., 57.), Jenei (11., 18., 25.), Hartai (27., 54.), Szemeti (28.)
Tatabányai SC–Vértessomlói KSK 3–2 (3–2)
Gólszerzők: Rimóczi (2., 17., 25.), illetve Cseh (7.), Licul-Kucera (23.)
Szákszendi SE–Zsámbéki SK 3–2 (2–0)
Gólszerzők: Szabó (23.), Juhász (29.), Fekete (43.), illetve Andocsi (37.), Hegedűs (62.)

Felnőtt női bajnokság, Pest megye, 5. forduló
Budaörs–Tatabányai SC 0–4 (0–3)
Gólszerzők: Ferenczi (3.), Kovács (7., 40.), Daróczi (46.)