A 11. fordulót rendezték a megyei első osztályban. Nézzük, mi is történt.

Atlasz Geodézia megyei I. osztály, 11. forduló

A sereghajtó Ács nagy verést kapott az utolsó előtti Nagyigmándtól, ráadásul hazai pályán. Az első félidőben csak két gól volt a különbség, viszont a szünet után kijött a differencia: a vége egy hetes lett, az Ács egy szépítő gólt tudott szerezni. A Nagyigmánd ezzel egy helyet lépett előre a tabellán.

Ácsi Kinizsi SC–Nagyigmándi KSK 1-7 (0-2)
Ács, vezette: Lovas A. G. (Csejtei Cs., Szijártó M.).
Ács: Bedő – Kovács I., Taár, Kohár M. (Ponty, 46.), Cseh, Baumgartner, Vörös J., Anicka, Blahó, Zsigmond, Vendég (Kovács K., 46.). Klubelnök: Sipos István.
Nagyigmánd: Billig – Gudmon (Nagy Z., 74.), Hévizi (Busai, 40.), Horváth Z. (Kuti, 78.), Viola, Horváth D., Fehér, Boros (Szikszai, 90.), Pintér, Bakura (Horváth I., 85.), Simon. Vezetőedző: Mohácsi Antal.
Gólszerzők: Vörös J. (76.), illetve Simon (22., 67., 73.), Horváth Z. (29.), Bakura (49.), Viola (58.), Busai (85.)
Jók: Vörös J., Cseh, Kovács K., illetve mindenki.

Rendkívül fontos rangadót játszottak a csapatok. A két gárda között három pont volt a különbség a Sárisáp javára, így háromesélyes meccsre számítottunk. Az is lett, és mindössze egy gól döntött: Dávid szerezte, amivel a Koppánymonostor elvitte mindhárom pontot, így már azonos pontszámmal állnak a felek.

Sárisápi BSE–Koppánymonostori SE 0-1 (0-0)
Tokod, vezette: Tóth R. (Komáromi N., Varga I.).
Sárisáp: Sándor G. – Berki, Fluxa, Góman (György, 82.), Terplán, Hamza, Karcagi (Fürst, 71.), Farkas (Horváth Gy., 71.), Stréhli (Sándor P., 56.), Válent, Kopányi. Vezetőedző: Karcagi Pál.
Koppánymonostor: Giber – Egyed (Patócs, 75.), Pekler, Hegedüs, Bilkó (Tímár, 82.), Sallai, Sinkó, Szalai, Zvér (Köllner, 71.), Dávid, Dombi (Alasztics, 54.). Vezetőedző: Vigh László.
Gólszerző: Dávid (66.).
Jók: senki, illetve mindenki.

A Tata az első félidőben egy büntetőből szerzett góllal szerzett vezetést. A Zsámbék nagyon pontatlan volt, kevésbé volt agresszív, de a szünet után minden megváltozott. A zöld-fehérek akcióba lendültek, nyerni akartak, és végülis nyerni is tudtak. Előbb László cselezett ki több embert, majd Marticsek is betalált, így a zöld-fehérek elvitték a három pontot.



Tatai AC–Zsámbéki SK 1-2 (1-0)
Tata, vezette: Kolonics G. (Büki F., Horváth I.).
Tata: Giricz – Csapó, Kun, Bogár, Zuggó, Tóth (Nagy, 54.), Mészáros, Csordás D. (Kovács, 79.), Fekete Á. (Dácher, 60.), Csordás G. (Járóka, 82.), Rába. Vezetőedző: Kele Zoltán.
Zsámbék: Lakatos – Juhász, Peinlich, Marticsek, Sugár (Tuba, 88.), Mann (Szabó, 82.), Király (Karai, 79.), Dávid, Fekete Cs. (Haupt, 63.), László, Veréb (Fekete I., 85.). Vezetőedző: Bodó László.
Gólszerzők: Zuggó (11.), illetve László (69.), Marticsek (77.)
Jók: Csordás G., Rába, illetve Marticsek, László, Peinlich, Sugár.

A Vértesszőlős nagyon fontos győzelmet tudott bemutatni a Vértessomló ellen. Azt tudtuk eddig is, hogy nem a játékosanyaggal van a gond Vértesszőlősön, hanem inkább azzal, hogy a sok új fiatal nem érett még csapattá. Most a gól nélküli első játékrész után a csereként beálló Duka szerezte meg a vezetést, majd a meccs végén a szintén kispadról beálló Takács döntötte el a három pont sorsát. Gulyás Tamás nem cserélt rosszul…

Vértesszőlősi SE–Vértessomlói KSK 2-0 (0-0)
Vértesszőlős, vezette: Szeibert P. (Jurák F., Jászberényi M.).
Vértesszőlős: Lord – Dr. Veréb, Mig, Bencsik, Kolompár (Plotár, 46.), Csontos (Takács, 75.), Polyák, Szerencse, Králl (Duka, 55.), Tóth (Zöld, 46.), Kocsis. Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Vértessomló: Ujszászi – Szomolya, Fábián, Eigner B., Erdei, Koller, Batin, Kovács K., Kovács S., Eigner Zs. (Gáspár Á., 46.), Petőcz (Zink, 46.). Vezetőedző: Dupai János.
Gólszerzők: Duka (57.), Takács (92.).
Jók: mindenki, illetve senki.

Bábolnán gondok vannak, Nyergesújfalura pedig három pont került. Az első félidő majdnem gól nélkül zárult, de Manga szép góllal szerezte meg a vezetést. Ez lendületet adott a vendégeknek, hiszen a pihenő után még kettőt lőttek – utolsót már emberelőnyben. Ezzel a Nyergesújfalu maradt a Zsámbék nyomában, a Bábolnára pedig nehéz ősz vár.

Bábolnai SE–Nyergesújfalu SE 0-3 (0-1)
Bábolna, vezette: Havasházi Sz. (Sirokmán A., Baranyai L.).
Bábolna: Halasi – Lami (Kovács, 72.), Valkó G., Kalamár, Szendi, Kaluha, Valkó M., Horváth L. (Mészáros, 81.), Pécsvárady (Kolonics, 86.), Magyar, Csillag (Jakab, 72.). Vezetőedző: Józsa Péter.
Nyergesújfalu: Koller – Török, Fekete, Tóth (Jámbor, 76.), Janusz (Szoboszlai, 68.), Manga, Nagy, Deme (Halmos, 81.), Takács, Katona, Eberst. Vezetőedző: Jánosi Dániel.
Gólszerzők: Manga (45.), Takács (68.), Szoboszlai (80.).
Kiállítva: Kalamár (75., Bábolna).
Jók: Valkó G., illetve Koller, Takács, Szoboszlai, Manga.

A Tatabánya gyorsan eldöntötte a három pont sorsát Kecskéden. Az első félidőben már négy gólt volt a különbség. A szünet után aztán a Kecskéd felébredt, helyenként jobb játékkal rukkolt elő, de a végeredményre ez már nem volt hatással.



Wati Kecskéd KSK–Tatabányai SC 0-4 (0-4)
Kecskéd, vezette: Katona B. M. (Mihályi G., Gabala Zs.).
Kecskéd: Ténai – Juhász, Bucsi, Horváth Z. (Kovács M., 60.), Pető, Mérten (Maronga P., 75.), Kucsera (Kocsán, 46.), Neukunft, Tomayer, Farkas P., Czékmány (Kiss, 67.). Vezetőedző: Linczmaier László.
Tatabánya: Balla – Árvai, Pawelecz, Nagy (Németh, 63.), Soltész (Klausz, 46.), Kovács I., Kocsis G., Solymos (Horváth Á. A., 63.), Farkas V. (Wágner, 63.), Fodor (Víg, 63.), Gaszner. Vezetőedző: P. Nagy László.
Gólszerzők: Árvai (8., 23.), Kovács I. (20.), Farkas V. (35.)
Jók: Juhász, illetve Kovács I., Gaszner.

A forduló rangadója végül irtó szoros volt. Az első hatvan percben nem esett gól, a maradék fél órában viszont öt is. Előbb a csereként beálló Szűcs duplázott, majd három perc alatt egyenlíteni is tudott az Esztergom. Ismét alig telt el két perc, mikor újabb gól esett, ezt viszont újra az Oroszlány lőtte. Ezzel Sebestyén Ferenc csapata maradt a listavezető.

FC Esztergom–OBSK Oroszlány 2-3 (0-0)
Esztergom, vezette: Miráki G. (Szántó R. D., Bábszki G.).
Esztergom: Galambka – Ribár, Várszegi B. (Faragó B., 87.), Szlovák, Dékány, Kiss (Heinczinger, 66.), Bokros (Krammer, 66.), Bugjó (Majtényi, 60.), Várszegi D., Horváth, Gyebnár. Vezetőedző: Szivák Krisztián.
Oroszlány: Kovács – Kiprich (Babai, 95.), Soós, Bukovecz, Korcsok (Mester, 90.), Kuzma, Tóth, Kiss (Földi, 80.), Simonka, Kelemen, Minárcsik (Szűcs, 46.). Vezetőedző: Sebestyén Ferenc.
Gólszerzők: Heinczinger (71.), Majtényi (73.), illetve Szűcs (61., 70.), Kiprich (75.)
Jók: Dékány, Ribár, Horváth, illetve Soós, Bukovecz, Tóth, Szűcs.

Borítókép: Sz. D.