Szokás szerint mutatjuk, mit nyilatkoztak a vezetőedzők.
Sárisápi BSE-FC Esztergom 2-1 (1-0)
Karcagi Pál: – Fontos három pontot szereztünk. A hajtással, küzdőszellemmel elégedett vagyok.
Szivák Krisztián: – Ismét egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, amiben sokkal több volt, mint ami kijött belőle. Két pontrúgással megvertük saját magunkat, sajnos meghatározó játékosaink hetek óta kissé alulteljesítenek, így nehéz pontot, vagy pontokat szereznünk. Gratulálok a Sárisápnak, hatékonyan használták ki az adódó lehetőségeiket.
Koppánymonostori SE-Ácsi Kinizsi SC 5-1 (2-0)
Vigh László: – Nem játszottunk úgy, ahogy kellene, de a mai mérkőzésen az volt a legfontosabb, hogy a három pont meglegyen. Külön öröm, hogy a mindössze 16 esztendős kapusom bemutatkozhatott, és Purgel Zoli is újra pályán lehetett.
Nagy László: – Az első félidei játék után bizakodva vártam a másodikat. Már majdnem megdicsértem a csapatot, de még korai. Kimaradtak a helyzeteink, a végére elfogytunk, amit a hazaiak kihasználtak. Végre volt egy kis reménysugár…
Nagyigmándi KSK-Wati Kecskéd KSK 3-3 (1-2)
Mohácsi Antal: – Kiegyenlített mérkőzés volt, összességében igazságosnak mondható a döntetlen. Már ha azt nézem, hogy csaknem 60 percet emberhátrányban játszottunk, akkor jónak is mondható ez az egy pont.
Linczmaier László: – Ma mindent megtettünk azért, hogy ne nyerjünk, és ez sikerült is.
Vértesszőlősi SE-Tatabányai SC 0-2 (0-1)
Gulyás Tamás: – Gratulálok a csapatomnak, nem biztos, hogy vereséget érdemeltünk ma.
P. Nagy László: – Nagyon sokat kivett belőlünk a szerdai kupamérkőzés, nem játszottunk jól, de legalább nyerni tudtunk. Gratulálok a srácoknak, komoly teljesítmény volt.
Vértessomlói KSK-Bábolnai SE 2-2 (0-1)
Dupai János: – Jobban kezdtünk, de a gól egy picit megfogta a csapatot. A szünet után növelték az előnyüket, aztán minden mindegy alapon támadtunk. A visszatérő Szepesi összehozott egy büntetőt, de Gáspár kihagyta. Örülünk a pontszerzésnek.
Józsa Péter: – Azt kell, hogy mondjam, hogy ilyen rosszindulatú játékvezetéssel nem nagyon találkoztunk. Az egyik partjelző, amit művelt, az minősíthetetlen… Megnyerhettük volna a meccset.
Nyergesújfalu SE-Tatai AC 5-1 (3-1)
Jánosi Dániel: – Gratulálok a csapatomnak, hiszen végig nyugodtak voltunk, kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, és fontos győzelmet arattunk. Ha a továbbiakban is csapatként küzdünk és játszunk, akkor annak meglehet az eredménye.
Kele Zoltán: – Nagyon sok egyéni hibával játszottunk, rettenetesen gyenge akarattal. A csapat hangulata nem ezt mutatta, hogy ennyire belefutunk a késbe.
Zsámbéki SK-OBSK Oroszlány 1-2 (0-2)
Bodó László: – Sokkal több volt ebben a meccsben…
Sebestyén Ferenc: – Elemzésekbe felesleges belemenni, jelen állapotunkban a három pont megszerzése volt a lényeg. Csapatszinten voltunk erősek, ezer sebből vérzünk. Jövő hétre tizenegyen leszünk…
Legutóbbi hozzászólások