Folytatódik a z őszi szezon értékelése, a harmadik részben a Sárisáp csapatának őszét vizsgáltuk meg.
A Sárisáp remekül kezdte a szezont, az elmúlt évek legjobb teljesítményével pedig harmadik helyen zárta az őszi szezont, ám igen nagy a tülekedés a dobogó környékén. Nem csak Karcagi Pál csapatának van 26 pontja, de a Zsámbék és a Koppánymonostor is ugyanennyit szerzett, így kijelenthető, hogy hármas holtversenyben állnak. A csapat hat mérkőzéses veretlenségi sorozattal kezdte a szezont, amiből ötöt győzelemmel zárt. Ezt aztán sorozatban három vereség követett.
A csapat nyáron alaposan megerősödött, akkor érkezett az eddigi legeredményesebb játékosuk, Terplán Zoltán, aki 16 találatot szerzett. Mögötte Horváth Gyula áll, aki 7 góllal segítette a csapatát. 14 kapott góljukkal a második legjobbak ebben a mérlegben, erre a későbbiekben is alapozhat Karcagi Pál. A Sárisápi BSE őszi szerepléséről őt kérdeztük. – Voltak kisebb-nagyobb buktatók az őszi szezonban, de úgy érzem, az ősz végére sikerült elérnünk a kitűzött céljainkat – kezdte a csapat vezetőedzője, Karcagi Pál. A legszebb dolog a szezon első fele volt, addig minden olajozattan ment. Utána sajnos volt egy törés, amiből igazán csak a szezon végén jöttünk ki.
A legrosszabbként a Tatabánya elleni mérkőzést említeném, de nem maga a meccs miatt, sokkal inkább az előtt történtek, amik felháborítottak. A házi gólkirályunk „elfelejtett” az év egyik legfontosabb meccsére… Ez volt egyértelműen a legrosszabb élmény az ősz folyamán – folytatta. A rutinos vezetőedzőt a téli tervekről is faggattuk. – Január közepén kezdjük a felkészülést, beneveztünk a téli műfüves bajnokságra, sajnos ott sokat kell utaznunk, hiszen Tatabányán játsszuk a meccseinket. A keretben nem várható változás, de 1-2 csere talán előfordulhat a csapatnál – zárta Karcagi Pál.
Legutóbbi hozzászólások