A hétvégén kezdetét veszi a már jól megszokott téli műfüves torna, ezúttal kissé más rendezésben. Külön csoportban szerepelnek a megye egyes csapatok, valamint egy másikban a másod-, és harmadosztályúak. Az első osztály A-csoportjában a Komárom VSE U19-Ácsi Kinizsi SC csap majd össze szombaton 13 órától. Az Ácsi Kinizsi kerete eléggé gyengélkedett a bajnokságban, így a szomszédos komáromiak fiataljai az esélyesei a találkozónak. Két órával később, 15 órától a Nagyigmánd és a Tata vív majd rangadót. A két csapat jóval közelebb van egymáshoz a tabellán. Mindkét találkozót Koppánymonostorban rendezik. A másik, megyei első osztályú csapatokat felvonultató csoportban csak 27-én kezdik el. Az alacsonyabb osztályú csapatok A-csoportjában a harmadosztályú Csolnok és Tardos játszik egy rangadót. A két csapat már jól ismeri egymást, hiszen az északi csoportban nagy csatákat vívnak. Ezzel egyidőben, szintén 13 órától a Szárliget és a Baj is csatázni fog, ám míg az előbb említett meccs Tokodon, az utóbbi Tatabányán lesz vasárnap. A B-jelű hatost Oroszlányban kezdik, 10 órától a Bakonysárkány játszik a Vértessomló U19-el, míg a Kisbér a Környével szeretné felvenni a kesztyűt 14 órától. Szintén ekkor, ám Koppánymonostorban játszik majd a Naszály és a Szákszend egymással. A futball szerelmesei tehát újra jó mérkőzéseket láthatnak.



A műsor tehát helyszínre lebontva:

Koppánymonostor, Berecz Dezső sporttelep: január 19, 13 óra: Komárom VSE U19-Ácsi Kinizsi, 15 óra: Nagyigmándi KSK-Tatai AC. Január 20, 14 óra: Naszály SE-Szákszendi SE.

Tokod, Monostori Sporttelep: Január 20, 13 óra: Csolnoki SZSE-Tardosi FC.

Tatabánya, műfüves pálya: Január 20, 13 óra: Szárligeti SE-Baj KSE.

Oroszlány, műfüves pálya: Január 20, 10 óra: Bakonysárkányi SE-Vértessomlói KSK U19, 14 óra: Kisbéri SSE-Környe SE.