Az Esztergomi Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a focistát, aki tavaly ősszel egy annavölgyi futball mérkőzésen, a kiállítását követően szidta, majd megrúgta a játékvezetőt. 



November 11. napján, 13 óra 30 perckor Annavölgyön, a Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága szervezésében megyei III. osztályú labdarúgó mérkőzést rendeztek. A férfi az annavölgyi csapat játékosaként vett részt a meccsen.

A focista a mérkőzés közben – mivel megítélése szerint a sérelmére elkövetett szabálytalanság miatt a játékvezető nem ítélt szabadrúgást – trágár, sértő kijelentést tett a játékvezetőre, aki őt emiatt kiállította. Ezt a vádlott jogtalannak érezte, és az emiatt érzett dühében elindult a bíró felé, közben folyamatosan szidta, majd amikor odaért hozzá, megrángatta a mezét, és egyszer belerúgott a combjába. A mérkőzés vezetőjének nem lett sérülése.

A labdarúgó mérkőzés mindenki számára azonos feltételekkel állt nyitva, azon kb. 50 fő volt jelen.

Az ügyészség a beismerő vallomást tett elkövetőt nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolta, és ma (2019. február 6-án) bíróság elé állította. Az Esztergomi Járásbíróság a férfit 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős – írja a dorogimedence.hu

 

Keressük Komárom-Esztergom megye legnépszerűbb klubját! Kattints ide a szavazásért, csak egy percbe telik!