Őszértékelő sorozatunk hetedik részében az Esztergom csapatával foglalkoztunk.
Az Esztergom jelenleg a hetedik helyen tölti a téli szünetet, de ez egyáltalán nem meglepő. Az előző szezonban szintén ebben a pozícióban teleltek, ahogy a 2016-2017-es szezonban is. Ez azt jelenti, hogy sorozatban a harmadik téli szünetüket töltik a hetedik helyen, így pedig jól látható a csapat erőssége. A fiatalokra építkező gárda jó futballal rukkol elő hétről hétre, ám ez nem mindig párosul eredményességgel. Legnagyobb győzelmüket az Ács ellen aratták, amikor 7-3-ra győztek, a Tatabánya ellen pedig 6-1-es vereséget szenvedtek. A 38 szerzett góljukkal elégedettek lehetnek, hiszen összesítésben ez a negyedik legjobb mutató a bajnokságban, ám a 29 kapott találaton javítani kell, ha előrébb szeretnének jutni. Hat győzelem mellett öt vereség és három döntetlen a mérlegük. Legeredményesebb játékosuk magasan Gyebnár Gergely, aki 15 találattal áll, de a 9 gólos Klátyik Balázs sem szégyenkezhet. A csapat szerepléséről Szivák Krisztiánt, a klub nyáron kinevezett fiatal trénerét kérdeztük. – Reálisan látva a helyzetet, nem helyezésekben gondolkodunk, inkább egy egységes csapatot, jó közösséget hozzunk létre. Ha ez megvan, az eredmények maguktól jönnek – kezdte a vezetőedző.
Több régi esztergomi játékos jött vissza hozzánk, ami pozitívan hatott a közösségre. Kellemes pillanatból szerencsére sok volt, hazai pályán egy vereséget szenvedtünk, de azon is nagyon jól játszottunk. Negatívumként azt tudnám említeni, hogy több olyan váratlan eredmény született, amivel nem kalkuláltunk.
A játékosok egyéni programmal kezdtek, január 21-én kezdtünk közösen. Felkészülési mérkőzésekkel készülünk, leginkább szlovák és Pest megyei csapatok ellen.
A keretünk egyben marad, 1-2 játékosmozgás várható – zárta szavait Szivák Krisztián.
Legutóbbi hozzászólások