Több rangadóval folytatódik a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság a hétvégén. A 16. fordulóban a listavezető Tatabánya Zsámbékra látogat. Az esélyekről a pályaválasztó csapatok vezetőedzőit kérdeztük.
A megyei bajnokság első osztályának 16. fordulója vár ránk ezen a vasárnapon. A Vértesszőlős a pocsék formában lévő, még egy pontot sem szerző Ácsot fogadja. Az ácsiak hatalmas gödörben vannak, meglepő lenne, ha nem ütné ki a Vértesszőlős őket. A szőlősiek az új vezetőedzővel és félig új kerettel vereséggel kezdték a tavaszt, de az Ács ellen esélyesnek számítanak. A Bábolna a Sárisápot látja vendégül. A Sárisáp a dobogóért harcol, míg a Bábolna az alsóházban szerepel, a papírformából kiindulva Karcagi Pál együttese az esélyesebb, ráadásul egy fontos sikerrel is kezdték a tavaszt, míg a Bábolna kikapott.
A Tata sincs egyszerű helyzetben, sőt, szinte ugyanabban van, mint a Bábolna: egy dobogóra esélyes csapat, jelesül a Koppánymonostor látogat hozzájuk. Mindkét csapat győzelemmel kezdte a tavaszt, de talán a lila-fehérek az esélyesebbek. Ősszel sima, háromgólos győzelmet aratott Vigh László együttese. Az Oroszlány a Nagyigmánddal harcol majd a három pontért. Az Oroszlány elveszítette a bajnoki döntőnek is beillő találkozót a Tatabánya ellen, így most kötelező javítania az átalakult Nagyigmánddal szemben. Legutóbb az Oroszlány már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. A forduló rangadóját Zsámbékon rendezik, ide a listavezető Tatabánya látogat. Nincs egyszerű helyzetben Bodó László, a hazaiak trénere, hiszen rengeteg alapemberére nem számíthat, míg a Tatabánya erősebb, mint az elmúlt, a megyei bajnokságokban töltött években bármikor. Az őszi meccsük sima kék-fehér sikert hozott. A Zsámbék ugyan a dobogóért harcol, de még az őszihez képest is gyengült a kerete, míg a Tatabányáé több poszton erősödött.
Várhatóan nem lesz sima összecsapás a Nyergesújfalu–Vértessomló sem. A Vértessomló az ősszel folyamatosan mutatta be a bravúrokat, bár a Nyergesújfalut pont nem sikerült megverniük. Az őszi összecsapásuk 3-1-s hazai sikerrel zárult. A különbség öt pont, ráadásul mindkét csapat vereséggel kezdte a tavaszt. A Kecskéd viszont győzelemmel kezdte, csak úgy, mint az Esztergom. Most egymás ellen folytathatják a jó szereplést, de ez persze csak egyikőjüknek jöhet össze. Az őszi párharcuk nem volt unalmas: az Esztergom hazai pályán 5-2-re tudott győzni, így a Kecskédnek van miért visszavágnia. Mivel a dobogó legalsó fokán hármas holtverseny van, így ott akár változások is történhetnek, de a középmezőny szorossága miatt is elképesztő izgalmak várnak ránk ezen a hétvégén.
Atlasz Geodézia megyei I. osztály, 16. forduló
Vasárnap, 15 óra
Vértesszőlősi SE–Ácsi Kinizsi SC
Tokaji Zsolt, a Vértesszőlős vezetőedzője: – Az előző bajnokink második félidejét szeretném viszontlátni. Bármennyire is csalóka az Ács helyzete, nehéz mérkőzésre számítok, de mindenképpen szeretném itthon tartani a három pontot.
Bábolnai SE–Sárisápi BSE
Józsa Péter, a Bábolna vezetőedzője: – A keret adott, nagy változások nem várhatóak. Hiába játszunk hazai pályán, egy jó csapat látogat hozzánk. Remélem, hogy a srácok is érzik, hogy az eddiginél több kell.
Tatai AC–Koppánymonostori SE
Kele Zoltán, a Tata vezetőedzője: – Már ősszel is sok olyan mérkőzésünk volt, ahol apró dolgokon múlt a győzelem, de sikerrel kezdtük a tavaszt. Végre füves pályán készülünk, ez pedig jót jelent.
OBSK Oroszlány–Nagyigmándi KSK
Sebestyén Ferenc, az Oroszlány vezetőedzője: – Ismét otthon játszunk, de lesznek hiányzóink. Nem lebecsülve az ellenfelet, de ahhoz, hogy túllépjünk az előző heti vereségen, győznünk kell. Ehhez pedig nagyobb koncentrációra és jobb hatékonyságra lesz szükségünk.
Zsámbéki SK–Tatabányai SC
Bodó László, a Zsámbék vezetőedzője: – A hétvégére az orvos fogja összeállítani a csapatot. Az biztos, hogy nagyon sok fiatallal fogunk felállni. Hogy mire leszünk képesek, azt majd a mérkőzés után elmondom… Nekünk nem a Tatabányát kell megverni, nem vagyunk egy súlycsoportban, de megpróbáljuk tisztességes helytállással lejátszani a mérkőzést, hogy utána egymás szemébe tudjunk nézni.
Nyergesújfalu SE–Vértessomlói KSK
Jánosi Dániel, a Nyergesújfalu vezetőedzője: – Bízom benne, hogy a múlt heti csorbát ki tudjuk köszörülni, és jó játékkal itthon tudjuk tartani a három pontot.
Wati Kecskéd KSK–FC Esztergom
Baranya Tibor, a Kecskéd szakosztályvezetője: – Remélhetőleg a srácok a múlt heti góllövő cipőjüket ezúttal is felhúzzák, mivel szeretnénk visszavágni az Esztergomnak az őszi vereségért. Remélhetőleg a fiúk is átérzik a mérkőzés fontosságát.
Legutóbbi hozzászólások