A Déli csoportban ebben a fordulóban minden a listavezető, ezúttal a szabadnapos Almásfüzitő kezére játszott. A forduló rangadóján a második helyezett Csém a negyedik Dad otthonába látogatott, és hiába vezetett a meccs hajrájáig, a csereként beálló Szabó Gábor öt perc alatt szerzett triplájával a hazaiak javára fordította a mérkőzést. A harmadik helyezett Szákszend sem tudta gyarapítani pontjainak számát, miután gólzáporos meccsen kikapott Naszályon. Már az első félidőben hét gólt szereztek a csapatok, ráadásul mindkét együttes kétszer talált be büntetőből. A Bakonyszombathely és a Kisbér végig vezetve győzte le a Kisigmándot, illetve a Rédét. A Dunaalmás nagy verésben részesítette a Bakonysárkányt, a vendéglátó mindkét félidőben négyszer talált be.
Északon is nagyjából a listavezető Csolnok szája íze szerint alakultak a dolgok. A csolnokiak, ha minimális különbséggel is, de legyőzték a dobogóra is esélyes Tokodot, míg a két üldöző, a Tardos és a Héreg-Vértestolna egymással döntetlenezett. Az egy órát emberhátrányban töltő vendégek kétszer is vezettek, de a házigazda Tardos mindkétszer egalizált. Ez a pontosztozkodás a Szárligetnek jött a legjobban, amely a triplázó Szabó Roland és Mikulinczki Richárd vezérletével (utóbbi csereként lépett pályára) könnyedén verte az Annavölgyet és a második helyre lépett előre. Közben a Csolnok 12 pontnyira növelte előnyét. A Dunaszentmiklós hátrányból fordítva nyert Lábatlanon, míg a TABAK a hajrában biztosította be győzelmét a Bajna ellen.
A Déli csoport góllövőlistáján a Szákszend ellen kétszer is büntetőből eredményes naszályi Szuri Norbert vette át a vezetést 19 góllal, míg északon a Tokod elleni találkozó egyetlen gólját szerző csolnoki Zsolnay Zsolt Pál a listavezető 25 találattal.
Mészáros & Mészáros megyei III. osztály, déli csoport, 16. forduló
Bakonyszombathely KSE–Kisigmándi KSK 3-2 (2-1)
Bakonyszombathely, vezette: Rózsa Zsolt Krisztián (Bancia Alex, Tóth Huba).
Bakonyszombathely: Polgár – Czeglédi D., Bakács (Nokta, 46.), Czeglédi Á., Morvai P., Víg (Gerhard, 77.), Szarvas (Tóth A., 46.), Kovács, Takács R. T., Mészáros I. (Pirik, 61.), Mészáros T. Technikai vezető: Tóth Sándor.
Kisigmánd: Székely – Szalai J. I., Major G., Csige, Takács M., Sándor, Szalai Á., Farkas J. (Zvér, 77.), Himler (Morvai P. G., 69.), Kocsis (Bokros, 82.), Maráz.
Gólszerző: Morvai P. (1-0) a 3., Morvai P. (2-0) a 11., Takács M. (2-1) a 16., Czeglédi Á. (3-1) a 81., Morvai P. G. (3-2) a 86. percben.
Dad KSE–Csémi SE 4-2 (1-1)
Dad, vezette: Dávid Rita (Kovács Mónika, Mann Ádám József).
Dad: Csupor – Cseh, Kozma (Becsák, 80.), Magyarcsik, Kerner, Kovács, Gerlinger (Szabó G., 63.), Olosz, Török, Molnár, Horváth.
Csém: Farkas – Simon, Gyányi, Buzás, Csöre, Szabó Cs. (Oláh, 60.), Kollár (Tóth, 70.), Gulyás (Názer, 73.), Torday, Gerencsér, Dián G. (Dián Zs., 71.).
Gólszerző: Gerencsér (0-1) a 13., Kerner (1-1) a 32., Csöre (tizenegyesből, 1-2) az 51., Szabó G. (tizenegyesből, 2-2) a 80., Szabó G. (3-2) a 81., Szabó G. (4-2) a 84. percben.
D.M.A.C. Dunaalmás–Bakonysárkányi SE 8-0 (4-0)
Dunaalmás, vezette: Józsa Csaba (Balogh István, Pálmási András).
Dunaalmás: Pénzes – Bokréta, Villám, Mezei, Lencse (Bazsika, 61.), Kozenkow (Rubin, 70.), Vajda J. A., Király Á. (Borbély, 46.), Kanyok (Ollé, 80.), Fiedler, Batics.
Bakonysárkány: Czulák D. – Szilágyi (Kecskés, 78.), Nagy, Merkl M., Tóth, Ritter, Bercsik, Doktor, Balogh I., Pirsli (Gál, 35., Spohn G., 70.), Csapó A. (Király F., 46.). Technikai vezetők: Ferenczi Gábor, Mikola Géza.
Gólszerző: Batics (1-0) a 9., Mezei (2-0) a 14., Bokréta (3-0) a 30., Kozenkow (4-0) a 44., Kanyok (5-0) az 59., Bokréta (6-0) a 71., Kanyok (7-0) a 75., Fiedler (8-0) a 90. percben.
Kisbéri SSE–Réde KSE 4-2 (3-1)
Kisbér, vezette: Kiss Márton Attila (Dénes Levente, Sándor Tamás).
Kisbér: Szalay – Kovács Gy., Wolf, Otoltics (Kovács T., 89.), Horváth II. Dániel, Payer (Cser, 46.), Kósz (Buknicz, 61.), Sinigla (Homonnai, 87.), Szabó M., Papp, Korompay. Technikai vezető: Csikós Lajos. Réde: Bierbauer – Eőri, Seregély, Sinka, Major, Antal (Léhner Zs., 83.), Luncz, Varga R., Czigány, Varga D., Renner. Technikai vezetők: Kovács Attila, Takács Tibor.
Gólszerző: Renner (öngól, 1-0) az 5., Otoltics (2-0) a 12., Varga R. (2-1) a 31., Payer (3-1) a 38., Sinka (3-2) a 49., Kovács Gy. (4-2) a 75. percben.
Kiállítva: Seregély (Réde) a 76. percben.
Weldtech-Naszály SE–Szákszendi SE 6-3 (4-3)
Naszály, vezette: Kelemen István (Gaszner Tamás, Bagi Attila János).
Naszály: Nagy P. – Németh, Kecskés (Gulyás, 46.), Nagy G. (Török, 62.), Dudás, Szuri (Hebling, 86.), Kóródi B., Tóth R. G., Nagy F., Szántó, Lakatos.
Szákszend: Varga – Klestenitz Á. (Moldován, 25.), Dobroczki, Peti (Klestenitz M., 37.), Kovács (Palotai, 46.), Hideg R., Hideg Zs. D., Müller, Nagy Z. (Kiss L., 73.), Hideg T., Veres (Teberi, 83.). Technikai vezető: Simon József.
Gólszerző: Hideg R. (0-1) az 1., Kecskés (1-1) a 14., Nagy F. (2-1) a 18., Hideg T. (tizenegyesből, 2-2) a 25., Nagy G. (3-2) a 27., Szuri (tizenegyesből, 4-2) a 31., Hideg T. (tizenegyesből, 4-3) a 37., Szuri (tizenegyesből, 5-3) a 72., Kóródi B. (6-3) a 90. percben.
Szabadnapos: Almásfüzitői SC.
Északi csoport, 16. forduló
Csolnoki SZSE–Tokodi SE 1-0 (1-0)
Csolnok, vezette: Bankó István (Székely Roland).
Csolnok: Tóth B. – Jantos, Vörös D. Z., Bulfán (Gacsai, 39.), Barlangi T. G., Yousif, Farkas A. (Parti, 85.), Barlangi B., Zsolnay (Pázmandi, 64.), Tafferner, Kovács B. Vezetőedző: Vigh Attila.
Tokod: Tóth L. – Cauxeiro D., Kiss Sz., Gaál (Szőke, 55.), Sárközi, Szépvölgyi A., Horváth, Borsi, Móra, Hőgyes, Borhi (Tóth M. K., 74.). Vezetőedző: Robotka Bence.
Gólszerző: Zsolnay (1-0) a 28. percben.
Lábatlani ESE–Dunaszentmiklósi SE 1-2 (1-1)
Lábatlan, vezette: Farkas Bálint (Kurali Zoltán).
Lábatlan: Latorcai M. V. – Juhász D., Németh, Kozma (Balogh, 71.), Dudás, Nagy, Paul (Bácskai, 90.), Kovács Pál, Budaházi, Kovács Péter, Gyalogos. Technikai vezető: Balla László József. Dunaszentmiklós: Bakos – Búzer, Szontágh (Stodola, 55.), Dinga, Schmidt N. (Mikonya, 85.), Schmidt D. Z., Takács K. (Janetka, 46.), Kerekes (Takács G., 62.), Gurgulits (Takács B., 77.), Csordás, Sasvári. Technikai vezetők: Bihacker Zsolt, Nágel Imre.
Gólszerző: Dudás (1-0) az 5., Schmidt N. (1-1) a 48., Sasvári (1-2) a 71. percben.
Szárligeti SE–Annavölgyi BSE 7-2 (4-1)
Szárliget, vezette: Udvardi Krisztián (Spiák István Dávid, Borbély Máté Dávid).
Szárliget: Porcelán – Farkas D., Tóth I. (Libényi, 46.), Tóth Z. P., Maróti (Kutrucz Zs. B., 46.), Bányai, Czeglédi (Mikulinczki, 46.), Szabó R., Keil, Bódis, Bolla K. (Kutrucz N., 46.). Vezetőedző: Mezei Ferenc. Annavölgy: Kerekes – Mészáros, Dékány, Turi, Domonkos, Sasvári, Párkányi, Szegvári, Ferenczy I., Horváth, Ferenczy L.
Gólszerző: Keil (1-0) a 2., Mészáros (1-1) a 7., Szabó R. (2-1) a 8., Szabó R. (3-1) a 15., Szabó R. (4-1) a 32., Mikulinczki (5-1) a 67., Horváth (5-2) a 69., Mikulinczki (6-2) a 74., Mikulinczki (7-2) a 77. percben.
TABAK–Bajnai SE 3-0 (1-0)
Tokodaltáró, vezette: Péntek Erik Roland (Rozmann Kornél, Szalay Norbert).
TABAK: Békési P. – Felföldi G., Fekete, Kara L., Viszolai, Juhász P., Felföldi Á. K., Giricz (Boldizsár, 81.), Kara K., Soláry, Madari (Üveges, 57.).
Bajna: Bábszki – Győri, Varga L. B., Konrád (Molnár F., 30.), Kelemen (Tóth, 79.), Kondár, Győrfi (Török, 72.), Kuczmog (Molnár L., 53.), Pásztor, Pongrácz, Horváth.
Gólszerző: Kuczmog (öngól, 1-0) a 19., Juhász P. (2-0) a 78., Viszolai (3-0) a 82. percben.
Tardosi FC–Héreg-Vértestolna 2-2 (1-1)
Tardos, vezette: Fehér György (Sebján Attila, Sebján Márk).
Tardos: Visnyovszki M. – Kovács, Berczeli (Sztanek, 58.), Lipóczky, Visnyovszki A. E., Juhász, Tebele (Schütt, 81.), Mészáros P., Szileszki, Fekete (Bélik, 70.), Ginder. Technikai vezető: Árendás József. Héreg-Vértestolna: Barassó – Pálinkás (Fekete, 92.), Szöllősi, Laczi (Háder, 64.), Bárányos, Enyedi, Forgó (Nemes, 46.), Pisla, Goldschmidt T., Velencei, Miklos. Technikai vezető: Busch Imre.
Gólszerző: Enyedi (0-1) a 21., Mészáros P. (1-1) a 43., Goldschmidt T. (1-2) a 73., Sztanek (2-2) a 83. percben.
Kiállítva: Szöllősi (Héreg-Vértestolna) a 34. percben.
Szabadnapos: Baj KSE.
Legutóbbi hozzászólások