Szokás szerint mutatjuk, hogyan nyilatkoztak a vezetőedzők a 18. forduló után. 



Tatai AC-Ácsi Kinizsi SC 20-2 (11-2)

Kele Zoltán: – Minden elismerésem annak a hét embernek, és a vezetőedzőnek, akik eljöttek és végigcsinálták ezt a meccset. Sajnos a komolyságát veszíti így ez az egész… A győzelmünket a szakosztályvezetőnk, Csákány József mielőbbi felépülésének ajánljuk.
Sipos István: – El tudom képzelni, hogy milyen volt az egri várvédőknek a törökök ellen, mert ezek a gyerekek ugyanolyan hősök, mint ők voltak… Azoknak, akik nem jöttek el, üzenem: példát lehet venni ezekről a fiatalokról.

OBSK Oroszlány–Sárisápi BSE 2-3 (1-1)

Sebestyén Ferenc: – Futballra emlékeztető momentum nem nagyon volt. A futball aranyszabálya most is érvényesült: aki többet rúg, az nyer.
Karcagi Pál: – Nagyon fegyelmezett játékkal egy jó csapat otthonából hoztunk el három pontot. Ez ma az szív és az akarat diadala volt, gratulálok játékosaimnak!

Zsámbéki SK–Koppánymonostori SE 2-0 (1-0)

Bodó László: – Nem tudom, hogy a csapat honnan veszi az erőt hétről-hétre. Fegyelmezett, szervezett játékunk újra győzelmet hozott. Gratulálok minden egyes játékosomnak.
Vigh László: – Nem tudok haragudni a játékosokra, nagyon sokat dolgoztak. Jobbak voltunk, mint az ellenfelünk, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket. A játékvezetőknek mérkőzést befolyásoló hibái voltak… Úgy fest, kis csapat vagyunk ahhoz, hogy eléggé tiszteljenek minket.

Nyergesújfalu SE–Nagyigmándi KSK 5-2 (0-2)

Jánosi Dániel: – Null-kettő után sem éreztem, hogy ma itt kikaphatunk, hiszen jól játszottunk, csak a helyzeteink kihasználásával adódtak problémák. A második félidőben ebben a statisztikában feljavultunk, és a magunk javára sikerült fordítani a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak.
Mohácsi Antal: – Az első félidőben teljesen megérdemelten vezettünk két góllal. A szünet után a „három királyoknak” sikerült megveretnie minket a kiállítással és a szándékos rossz ítéletekkel, de ugye ők érinthetetlenek.

Tatabányai SC–Vértessomlói KSK 11-1 (4-1)

P. Nagy László: – Az első félidő elején tudtunk gólt rúgni, így kicsit megnyugodtunk. Már az első játékrészben eldőlt a mérkőzés, a szünet után tudtam cserélni. Megérdemelten nyertünk, helyenként szép játékkal.
Dupai János: – Gratulálok a Tatabányának, ilyen arányban is megérdemelten nyert. Kívánom, hogy nyerjék meg az osztályozót és jussanak fel a harmadosztályba.

Bábolnai SE–Wati Kecskéd KSK 2-2 (1-0)

Józsa Péter: – Gólhelyzet nélkül vitt el egy pontot a Kecskéd. Egy szöglet és egy szabadrúgás – ennyi elég volt nekik. Mi a helyzeteket kihagytuk, de ilyen a foci…
Linczmaier László: – Igazságos döntetlen született egy küzdelmes meccsen. Mégis keserű a szánk íze, mert a hazaiak az utolsó percekben egyenlítettek.

Vértesszőlősi SE–FC Esztergom 2-1 (0-1)

Tokaji Zsolt: – A mai győzelmünket Járóka Mátyás, a klub játékosának nagypapájának emlékére szeretnénk ajánlani.
Mátyás Zsolt: – Ellentétes félidők után a szünetet követően kiengedtük a kezünkből a győzelmet.