Ismét elég gólgazdag fordulót hozott az Atlasz Geodézia megyei I. osztályának hétvégi fordulója, ami a 19. volt.
A Tatabánya listavezetőként esélyesként utazott az Esztergomhoz. Az első félidőben még nem volt sziporkázó a játékuk, Kiprich még a sérülése előtt megszerezte a vezetést, de Gyebnár a szünet előtt egyenlíteni tudott. A térfélcserét követően aztán már csak kék-fehér gólok estek, Árvai és Solymos is betalált, előbbi ráadásul kétszer, így a Tatabánya végül magabiztosan vitte haza a három pontot.
FC Esztergom–Tatabányai SC 1-4 (1-1)
Esztergom, vezette: Lovas A. G. (Janovics I., Papes D.)
Esztergom: Kánya – Faragó B., Patos, Dékány, Bokros (Klátyik, 74.), Krammer, Majtényi, Bugjó (Budavári, 66.), Ribár, Várszegi B., Gyebnár. Vezetőedző: Mátyás Zsolt.
Tatabánya: Balla – Árvai, Kovács I., Klausz (Németh, 82.), Solymos (Wágner, 82.), Farkas V. (Vig, 60.), Fodor, Gaszner, Székely, Kiprich (Kocsis, 42.), Katona (Kovács D., Sz., 74.). Vezetőedző: P. Nagy László.
Gólszerzők: Gyebnár (45.), illetve Kiprich (39.), Solymos (57.), Árvai (74., 80.)
Jók: senki, illetve Árvai, Farkas V., Kovács I.
Egyik csapat szerzett még pontot a tavasszal, így remek alkalomnak bizonyult, hogy ezt megtörjék. Ehhez előbb a Nagyigmánd került közelebb, hiszen Kuti-Horváth már az első félidő elején előnyhöz juttatta csapatát, ám a szünet után Koller egalizálni tudott. Így végül maradtak ugyan nyeretlenek a felek, de legalább egy-egy pontot gyűjtöttek.
Nagyigmándi KSK–Vértessomlói KSK 1-1 (1-0)
Nagyigmánd, vezette: Kolonics G. (Vojdoda F., Büki F.)
Nagyigmánd: Halasi – Pintér, Ötvös (Szikszai, 78.), Bakura, Horváth I., Krizsán, Kuti Horváth (Boros, 68.), Szappanos, Juhász, Horváth Z., Mesterházi. Szakosztályvezető: Orbán Zsolt.
Vértessomló: Ujszászi – Szomolya, Fábián, Eigner (Egri, 64.), Erdei (Batin, 61.), Koller, Antalovits, Szepesi, Kovács K., Kovács S., Zink. Vezetőedző: Dupai János.
Gólszerzők: Kuti Horváth (11.), illetve Koller (65.)
Kiállítva: Kovács S. (94., Vértessomló)
Jók: Halasi, Mesterházi, Szappanos, illetve senki.
Fontos dobogós rangadót játszottak Koppánymonostoron, ahová a Nyergesújfalu látogatott. A két csapat egyaránt a harmadik hely megszerzésére hajt. A meccset jobban kezdte a hazai csapat, hiszen hamar előnybe kerültek, onnan viszont nem jöttek a gólok. Nem úgy a másik oldalon: a szünet után Kottra tudott egalizálni, majd a meccs végén, már a 90. percben Tóth találatával meg is nyerte a meccset a Nyergesújfalu. Ezzel a két csapat helyet is cserélt a tabellán. A Koppánymonostor sorozatban harmadik rangadóját veszítette el.
Koppánymonostori SE–Nyergesújfalu SE 1-2 (1-0)
Koppánymonostor, vezette: Katona B. M. (Mihályi G., Németh R.)
Koppánymonostor: Giber – Egyed, Hegedüs (Alasztics, 58.), Bilkó (Lamperth, 72.) , Rába, Sallai, Sinkó, Szalai, Zvér (Szőnyi, 78.), Dávid, Dombi. Vezetőedző: Vigh László.
Nyergesújfalu: Koller – Balogh, Tóth, Fellegi (Szoboszlai, 10.), Hajnal, Nagy, Kottra, Rozmán (Halmos, 85.), Cseh (Takács, 70.), Katona, Fekete. Vezetőedző: Jánosi Dániel.
Gólszerzők: Dombi (2.), illetve Kottra (65.), Tóth (90.)
Jók: Dávid R., Szalai, Dombi, illetve Balogh, Szoboszlai, Kottra.
A forduló rangadóját aztán Tokodon rendezték, ahol a Sárisáp átmeneti otthonában fogadta a Zsámbékot. A két csapat egyaránt a dobogóért harcol, a forduló előtt a Zsámbék állt jobban. Aztán az első félidő végén jött is az első Mann-találat, majd nem sokkal később a második is. A szünet után aztán Karai bebiztosította a három pontot a Zsámbéknak, így öt pontos előnyre tettek szert a dobogós küzdelmekben.
Sárisápi BSE–Zsámbéki SK 0-3 (0-2)
Tokod, vezette: Szeibert P. (Jászberényi M., Gabala Zs.)
Sárisáp: Sándor G. – Farkas, Szenes, Berki, Hamza (Kun, 76.), Horváth Gy. (Cauxeiro, 57.), Góman (Jurásek J., 80.), Terplán, Karcagi, Lohner, Válent. Vezetőedző: Karcagi Pál.
Zsámbék: Lakatos – Áprily, Marticsek, Juhász, Mann, Fekete I. (Kiss L., 83.), Kósa Szilágyi, Szabó (Tuba, 79.), Veréb, Karai, Haupt (Kállay, 71.). Vezetőedző: Bodó László.
Gólszerzők: Mann (42., 45.), Karai (65.)
Jók: senki, illetve Lakatos, Áprily, Marticsek, Juhász, Mann, Karai.
Ennek a találkozónak sok sportértéke nem volt, a hét fővel kiálló Ács majdnem harminc gólt kapott. Ellenben az első félidő végén rúgtak kettőt, bár ez csak szépségtapasz. Mivel a klub harmadik alkalommal állt ki létszámhiányosan, egyre közelebb kerülnek a kizáráshoz… Az Oroszlánynál a csereként beálló Tóth Bence nyolc gólt szerzett a találkozón.
Ácsi Kinizsi SC–OBSK Oroszlány 2-29 (2-16)
Ács, vezette: Miráki G. (Csejtei Cs., Frank V. L.)
Ácsi kinizsi sc: Marczali – Blahó, Taár, Kohár, Tóth, Baumgartner, Vendégh. Elnök: Sipos István.
Oroszlány: Kovács B. – Haász, Molnár, Bukovecz, Kuzma (Tóth B., 24.), Tóth Á. (Mester, 46.), Kiss (Babai, 46.), Szeibert (Szűcs, 46.), Földi, Csontos, Minárcsik. Vezetőedző: Sebestyén Ferenc.
Gólszerzők: Kohár (42.), Blahó (44.), illetve Minárcsik (1., 32., 77.), Bukovecz (3., 41., 56.), Tóth Á. (4., 13.), Csontos (6., 19., 60., 72.), Kiss (9., 25.), Haász (12., 59.), Molnár (79., 86,), Tóth B. (26., 30., 34., 35., 40., 74., 75., 88.), Babai (54., 65.), Mester (90.)
Jók: senki, illetve Tóth B.
A Kecskédnél nem éppen ideális hangulat uralkodik, hiszen több sérültjük is van, ám ennek ellenére jó játékkal fektették két vállra a Tatát. A hazaiak gyorsan elkezdték a gólgyártást, negyed óra után már kettővel mentek, majd ezt követően még emberelőnybe is kerültek Nagy kiállítása miatt. A szünetre már három volt így a fór. A térfélcserét követően jött a negyedik kecskédi gól, ám a tíz emberrel játszó Tata megemberelte magát, és elkezdte a felzárkózást. Rúgtak is kettőt, ám a találkozó utolsó tíz percében Pető góljával lezárta a meccset a Kecskéd.
Wati Kecskéd KSK–Tatai AC 5-2 (3-0)
Kecskéd, vezette: Kiss L. (Fiderman M., Bábszki G.)
Kecskéd: Pásku – Czékmány (Farkas, 62.), Simon (Kiss, 80.), Kocsán, Greskó, Pető (Bakos, 83.), Kese, Kucsera, Neukunft, Farkas, Hagymási. Vezetőedző: Linczmaier László.
Tata: Csákány – Széles, Csapó, Bogár (Lázár, 86.), Szabó, Zuggó, Tóth, Csordás D., Nagy, Járóka (Mészáros, 37.), Kovács. Vezetőedző: Kele Zoltán.
Gólszerzők: Czékmány (11.), Pető (15., 82.), Greskó (32.), Farkas (58.), illetve Szabó (67.), Zuggó (69.)
Kiállítva: Nagy (23., Tata)
Jók: Czékmány, Hagymási, Greskó, Farkas, illetve Szabó, Tóth, Csákány, Mészáros.
A két csapat hasonló teljesítményt nyújtott eddig, nem véletlenül volt egy pont a különbség a fordulót megelőzően köztük. Most ez a találkozó a Bábolnának jött ki jobban, a Vértesszőlős nem tudta hozni a tavasszal megszokott jó játékát. A vendégek mindkét félidőben betaláltak, így magabiztos győzelemmel vitték haza a három pontot, amivel meg is előzték a tabellán a Vértesszőlőst.
Vértesszőlősi SE–Bábolnai SE 0-2 (0-1)
Vértesszőlős, vezette: Havasházi Sz. (Varga I., Szijártó M.)
Vértesszőlős: Szekér – Dr. Veréb, Járóka, Duka (Plotár, 39.), Szőke, Horti (Németh, 75.), Jónás (Mig, 46.), Ratimorszky, Kolompár (Králl, 82.), Bognár F. (Müller, 52.), Kocsis. Vezetőedző: Tokaji Zsolt.
Bábolna: Pécsvárady – Valkó G., Horváth D., Valkó M., Kalamár, Takács (Szalai, 92.), Szendi, Magyar, Kolonics, Fábián (Szedlacsek, 89.), Csillag (Horváth L., 83.). Vezetőedző: Józsa Péter.
Gólszerzők: Valkó M. (16.), Kalamár (85.)
Kiállítva: Mig (72., Vértesszőlős)
Jók: Kolompár, Dr. Veréb, illetve mindenki.
Legutóbbi hozzászólások