Ma az első forduló mérkőzéseivel útjára indul a Megyei Kupa.


A harmadosztályú Dunaszentmiklós az élvonalbeli a Koppánymonostort fogadja. A kétosztálynyi különbség soknak tűnhet, ám a lila-fehérek a bajnokságban már négy mérkőzés óta nyeretlenek. Hasonló a felállás Szákszenden is, ahol a harmadosztályban a dobogóért harcoló hazai alakulat fogadja az első osztályban vitézkedő, a hétvégén az első tavaszi győzelmét megszerző Vértessomlót. Az Ete vezeti a másod­osztály küzdelmeit, a Vértesszőlős pedig mostanában jó formában van az első osztályban, így izgalmas mérkőzés várható.
A kupaforduló legnagyobb rangadója talán a Zsámbék–Sárisáp összecsapás lesz, hiszen mindkét gárda az első osztály dobogójáért harcol. Nemrégiben már összecsaptak a bajnokságban is, akkor a Zsámbék győzött. Szintén első osztályú csata lesz Bábolnán, ahová az Esztergom utazik. Igazából haza sem kellett volna menniük, miután vasárnap már jártak Bábolnán, akkor gól nélküli döntetlent játszottak bajnokin. Az élvonalbeli Ács kipihenten utazhat a szintén első osztályú Oroszlányhoz, hiszen az előző hétvégén nem játszott. A kettőjük legutóbbi találkozója 29-2-s oroszlányi győzelemmel ért véget, ez alapján most sem vár sok jó az Ácsra. A Tata Gyermelyre látogat, itt egyosztálynyi különbség van az élvonalbeli vendégek javára. Az egyetlen ízig-vérig másodosztályú csata Császáron lesz, ahová a Piliscsév utazik. A Kecskéd a Nyergesújfalut régi ismerősként fogadja majd, hiszen mindketten az első osztályban szerepelnek.
Megyei Kupa, 1. forduló
A párosítás: Dunaszentmiklósi SE–Koppánymonostori SE, Szákszendi SE–Vértessomlói KSK, Etei SE–Vértes­szőlősi SE, Zsámbéki SK–Sárisápi BSE, Bábolnai SE–FC Esztergom, OBSK Oroszlány–Ácsi Kinizsi SC, Gyermely–Tatai AC, Császári SE–Piliscsévi SE, Wati Kecskéd KSK–Nyergesújfalu SE. Mindegyik mérkőzés 17.30 órakor kezdődik.

 

Frissítés: az Oroszlány-Ács és a Császár-Piliscsév összecsapás elmarad.