A 22. fordulót rendezték a hétvégén, szokás szerint elhoztuk a vezetőedzői nyilatkozatokat.
FC Esztergom–Koppánymonostori SE 2-2 (0-0)
Mátyás Zsolt: – Nehéz bármit is mondani az utolsó pillanatban elvesztett két ponttal. Többet tettünk a győzelemért, sajnos most nem lett belőle három pont.
Vigh László: – Elég sok hiányzónk volt, felforgatott csapattal álltunk ki. Büszke vagyok a fiúkra, mert rengeteget tettek ezért a végeredményért. Egy remek csapat ellen mindig lehet jó mérkőzést játszani.
Sárisápi BSE–Nagyigmándi KSK 2-1 (2-0)
Karcagi Pál: – Nem volt közönségszórakoztató meccs, az biztos. Csak a három pont, ami elfogadható, ma nagyon gyenge volt a teljesítményünk, két rossz felfogásban játszó csapat szenvedését láttuk.
Mohácsi Antal: – Néha igazságtalan játék a futball. Több játékosom négy nap alatt három mérkőzést játszott, de vitt előre minket a szívünk, és végig domináltuk a második félidőt. Legalább egy pontra rászolgáltunk volna.
Ácsi Kinizsi SC–Tatabányai SC 0-18 (0-6)
Sipos István: – Ha azt nézem, még fejlődésről is beszélhetünk. Ősszel 25 volt a különbség, most „csak” 18. Viccet félretéve: nekünk ezt a bajnokságot végig kell csinálnunk.
P. Nagy László: – Kötelező győzelem, jó mérkőzést játszottunk. Sok gól és a három pont volt a lényeg.
Wati Kecskéd KSK–Vértessomlói KSK 6-3 (2-2)
Linczmaier László: – Gratulálok a csapatnak, kihoztuk a meccsből a maximumot, és a szurkolóink is jól szórakoztak. Az első félidő második részében érthetetlenül gyengén játszottunk, de a félidőben rendeztük a sorokat, és gyorsan eldöntöttük a meccset. Az eredmény ellenére a Somló is nagyot küzdött.
Dupai János: – Azt gondolom, hogy egyéni hibák miatt elég könnyű gólokat adtunk az ellenfélnek. Ebben a meccsben több volt, mint amit az eredmény mutat.
Vértesszőlősi SE–Nyergesújfalu SE 4-2 (1-2)
Tokaji Zsolt: – A csapat erejét mutatja, hogy 0-2-ről felállva is megérdemelt győzelmet arattunk. Csak dicsérni tudom a gárdát.
Jánosi Dániel: – Nagyon csalódott vagyok, hiszen ismételten nagyobb előnyről veszítettünk. Mással nem is szeretnék foglalkozni, pedig tudnék…
Bábolnai SE–Zsámbéki SK 0-2 (0-1)
Józsa Péter: – Szerettünk volna rangadót csinálni, de nem sikerült. Nem játszottunk rosszul, de mi nem tudjuk pótolni a három hiányzónkat…
Bodó László: – Bronzérmes a csapat, óriási gratuláció minden játékosnak. Remélem, a vezetőinknek és szurkolóinknak nagy örömet okoztunk.
Tatai AC–OBSK Oroszlány 0-3 (0-1)
Kele Zoltán: – Nagyon szomorú vagyok, mert úgy érzem, hogy az első félidő alapján szorosabb is lehetett volna a vége. Sebezhető volt a vendégcsapat, de nem tudtunk élni vele. A cseréink jól szálltak be, de a játékunk gyorsasága hagy kivetnivalót maga után. Az Oroszlány pedig kegyetlenül kihasználta a helyzeteit.
Sebestyén Ferenc: – Az első félidőben több góllal el kellett volna dönteni a találkozót. A végjáték hiányzott. A szünet után önmagunkat is alul tudtuk múlni, régen vártam így hármas sípszót, annyira szenvedős volt a találkozó. A három ponton kívül más nem volt értékelhető.
Legutóbbi hozzászólások