A harmadosztály északi felén is véget ért a bajnokság. Itt a bajnoki cím kérdése rég eldőlt, viszont a dobogó felállása nem.
M&M megyei III. osztály, Északi csoport, felsőház, 5. forduló
A Csolnok nem tette meg azt a szívességet, hogy vereséggel búcsúzzon, a Héreg-Vértestolna pedig nem tudta önerőből legyőzni a bajnokot. A Csolnok mindkét félidőben kétszer volt eredményes, így magabiztosan zárták ezt a szezont, míg a két héttel ezelőtt még a második helyen álló Héreg-Vértestolna végül a negyedik helyen zárt.
Csolnoki SZSE–Héreg-Vértestolna 4-0 (2-0)
Csolnok, vezette: Szűcs Sándor (Pluhár Máté Mihály, Spiák István Dávid).
Csolnoki szse: Tóth (Kocsis, 72.) – Pázmándi (Zsolnay, 46.), Barlangi T. G., Binder, Yousif (Bulfán, 80.), Barlangi B. (Jantos, 80.), Gause, Tarkövi, Tafferner (Lévai, 46.), Kovács (Putz, 65.), Seregi (Gacsai, 46.). Vezetőedző: Vigh Attila.
Héreg-Vértestolna: Barassó – Miklos, Pálinkás, Szöllősi, Velencei, Nemes, Piti, Tráj, Fekete, Laczi, Háder. Technikai vezető: Busch Imre.
Gólszerző: Barlangi B. (1-0, tizenegyesből) a 20., Barlangi B. (2-0) a 35., Barlangi B. (3-0) a 73., Putz (4-0) a 74. percben.
A Tokodnak amellett, hogy legyűrik a Szárligetet, reménykedniük kellett, hogy a bajnok Csolnok nem enged ki a bajnokság végére, és legyőzi a Héreg-Vértestolnát. A Csolnok győzött, és egy masszív félidővel a Tokod is, hiszen már az első félidőben öttel mentek a Szárliget ellen, így az is belefért, hogy a térfélcsere után kettőt lőjön a hazai csapat. Ezzel a diadallal a Tokod fellépett a harmadik helyre, ahol nagyjából egyszer sem állt a bajnokság során. Csak a legjobbkor…
Szárligeti SE–Tokod SE 2-7 (0-5)
Szárliget, vezette: Kolozsi Patrik (Vankó Márton, Bankó István).
Szárliget: Bolla B. – Bolla D. (Kutrucz N., 56.), Tóth I. (Kutrucz Zs. B., 61.), Nagy (Libényi, 61.), Kapui, Bányai, Czeglédi, Mikulinczki, Bódis, Bolla K., Keil. Vezetőedző: Mezei Ferenc.
Tokod: Tóth L. – Csáki (Vas, 61.), Cauxeiro D., Kiss Sz., Gálicz, Tóth M. K. (Lakatos, 69.), Szőke (Schiller-Kertész, 77.), Horváth, Borsi, Borhi, Hőgyes (Boros, 85.). Technikai vezető: Pánczél Ferenc.
Gólszerző: Borhi (0-1) a 14., Tóth M. K. (0-2) a 32., Gálicz (0-3) a 34., Cauxeiro D. (0-4) a 42., Cauxeiro D. (0-5) a 44., Borhi (0-6) az 55., Czeglédi (1-6) a 60., Borhi (1-7) a 70., Mikulinczki (2-7) a 73. percben.
A Dunaszentmiklós az előző héten legyűrte a Csolnokot, így óriásit lépett a dobogó felé. Most a Tardos ellen ezt kellett megerősíteniük egy győzelemmel. Elég erősen kezdtek, húsz perc sem kellett ahhoz, hogy kétgólos előnyt alakítsanak ki, de a szünet után szépített a Tardos. Ezt követően szoros volt a meccs, ám a hosszabbításban végérvényesen eldőlt a három pont sorsa. A győzelemmel a Dunaszentmiklós a második helyen zárt, míg a Tardos az ötödik lett.
Tardosi FC–Dunaszentmiklósi SE 1-3 (0-2)
Tardos, vezette: Kis Gergő Benedek (Harmath Kristóf, Szalay Norbert).
Tardos: Visnyovszki M. – Kovács (Kádas Cs. T., 87.), Lipóczky, Visnyovszky A. E., Juhász, Turóczi (Berczeli, 23.), Mészáros P., Bélik, Szileszki (Filipsz, 33.), Fekete, Link (Tebele, 46.). Technikai vezető: Árendás József.
Dunaszentmiklós: Bakos – Búzer, Schmidt M. (Mikonya, 80.), Dinga, Schmidt D. Z. (Ströcker, 89.), Takács G. (Németh, 75.), Stodola, Janetka, Szontágh (Takács B., 60.), Csordás, Sasvári (Apagyi, 58.). Technikai vezető: Bihacker Zsolt.
Gólszerző: Schmidt D. Z. (0-1) a 9., Sasvári (0-2) a 18., Kovács (1-2) a 48., Németh (1-3) a 94. percben.
Kiállítva: Janetka (Dunaszentmiklós) a 80. percben.
M&M megyei III. osztály, alsóház, 5. forduló
Az, hogy az Annavölgy az utolsó lesz, már korábban eldőlt, viszont az utolsó meccsre összeszedték magukat, és egy nagy győzelemmel búcsúztak a szezontól. A Bajna ugyan jóval jobb volt a szezonban, ám ezen a meccsen már szinte mindegy volt, így egy gólnélküli első félidő után az Annavölgy 4-1-re győzött, a sokat látott Párkányi mesterhármasával.
Annavölgyi BSE–Bajnai SE 4-1 (0-0)
Annavölgy, vezette: Derecskei Bence (Kovács Zsolt, Kovács Zsolt).
Annavölgy: Kerekes – Kántor, Genszki, Mészáros, Rovács, Sasvári, Balogh, Párkányi, Bolyán, Ferenczy I., Ferenczy L.
Bajna: Bábszki (Török, 61.) – Győri, Horváth (Kovács, 87.), Marsi, Varga, Győrfi (Kuczmog, 82.), Bak, Kelemen (Fluxa, 33., Konrád, 87.), Molnár L. (Tóth L., 82.), Pongrácz, Pásztor Turák (Molnár F., 60.).
Gólszerző: Bak (0-1) az 50., Párkányi (1-1) a 61., Párkányi (2-1) a 77., Rovács (3-1) a 86., Párkányi (4-1) a 89. percben.
A TABAK győzelemmel ünnepelhette az alsóház első helyét, ha ez fontos volt nekik. Pedig egész sokat voltak kénytelen emberhátrányban játszani a Lábatlan ellen, hiszen Viszolait még az első félidőben leküldte a játékvezető. A meccs végén aztán jött a három pontot jelentő gól.
TABAK–Lábatlani ESE 1-0 (0-0)
Tokodaltáró, vezette: Farkas Bálint (Péntek Erik Roland, Kiss Eszter).
TABAK: Takács – Fehér, Felföldi G., Kara L., Viszolai, Juhász P., Felföldi Á. K., Giricz (Szabó, 71.), Kara K., Mátyók (Üveges, 82.), Boldizsár (Madari, 62.).
Lábatlan: Steiner – Juhász D., Németh, Weimer, Nagy (Büki, 81.), Paul, Kovács Pál, Budaházi, Szőke, Bácskai (Balogh, 64.), Pozsonyi. Technikai vezető: Balla László József.
Gólszerző: Kara K. (1-0) a 87. percben.
Kiállítva: Viszolai (TABAK) a 36. percben.
Szabadnapos: Baj KSE.
Legutóbbi hozzászólások