Az elmúlt három évben három bajnoki címet ünnepelhetett az újjáalakult Tatabányai SC – bár első két bajnoki címüket még nem ezzel a névvel nyerték.
Az emlékezetes újrakezdés során alig-alig gyűjtött be vereséget a csapat. A megyei első osztályban aratott bajnoki cím után viszont jön az igazi megmérettetés, hiszen a Fejér megyei bajnok érkezik Tatabányára.
A Komárom-Esztergom megyei bajnoknak nem volt szerencséje, hiszen több csapat úgynevezett erőnyerőként, azaz osztályozó nélkül jutott fel a harmadosztályba, a TSC viszont nehéz ellenfelet kapott. A Dragan Vukmir vezette bicskeiek magabiztosan nyerték meg a Fejér megyei bajnokságot. Az oda-visszavágós párharc első mérkőzését Bicskén rendezték, ahol nem bírtak egymással a csapatok. Ott egy 0-0-s döntetlen született, ami inkább a bicskeieknek jó, hiszen döntetlen esetén egy idegenben szerzett góllal a Bicske örülhet. A Tatabánya viszont hazai közönség előtt harcolhatja ki a továbbjutást, amire P. Nagy László is utalt a találkozó előtt. Ez az, ami nagyon sokat jelenthet. Bicskén is szép számmal voltak jelen a kék-fehér szurkolók, így egészen biztos, hogy a hazai pályán rendezett összecsapáson is nagyon sokan lesznek. Ez óriásit lökhet a tatabányai csapat szereplésén, aminek reméljük, hogy a feljutás lesz az eredménye. A találkozóra ingyenes a belépés.
Osztályozó az NB III.-ért, visszavágó
Tatabánya, Június 15, szombat, 17 óra
Tatabányai SC-Bicskei TC
Legutóbbi hozzászólások