Szerdán este minden megyei első osztály csapat belecsapott a lecsóba, ugyanis már tétmeccset játszottak a Magyar Kupa megyei selejtezőjének második fordulójában.


Igazi megye-egyes derbi volt Sárisápon, ahová az Esztergom érkezett. Mindkét csapat nagy átalakuláson van túl, gyakorlatilag mindkét gárdánál a fél kezdőcsapat új játékosokból áll. Papíron az Esztergom erősített jobban, ám mégis a Sárisáp szerezte meg a vezetést. Farkas épp egy új igazolás, ő juttatta előnyhöz a hazaiakat, majd Gyebnár három perccel később egyenlített. Farkas második góljával újra a hazaiak vezettek, és mint később kiderül, ez a találat volt az utolsó az összecsapáson. Ezzel a Sárisáp jutott tovább a második körbe. Ennél is szorosabb párharcot hozott a Kecskéd és a Vértesszőlős párharca. A Kecskéd igen jól erősített a nyári szünetben, többen rögtön a kezdőcsapatban kaptak lehetőséget. A Vértesszőlős kerete nem sokban változott, ám Dombai Viktor érkezése mégis nagy szó náluk. A vendégek gyorsan kétgólos előnybe kerültek, ám egy öngóllal még az első félidőben szépített a Kecskéd. A második félidő végén aztán egyenlíteniük is sikerült a hazaiaknak. A párharc tehát nem dőlt el a rendes játékidőben, jöhettek a büntetők. Itt a Kecskéd bizonyult jobbnak, így végül Linczmaier László csapata jutott a harmadik fordulóba. Az egyik legjobban várt párharc az Oroszlány-Nyergesújfalu volt, az előzetes vélekedések szerint mindkét csapat esélyes lehet az első osztályú dobogóra. Most a hazaiaknak jött ki jobban a lépés: már az első félidőben három góllal vezette, az új igazolás, Wágner Dávid két gólt is szerzett. A szünet után aztán aktivizálta magát a Nyerges, Manga-duplával egy gólra jöttek fel, de az utolsó tíz perc ismét a hazaiaké volt: Korcsok után Wágner megszerezte a mesterhármas szükséges harmadik találatát, így 5-2-vel ment tovább az Oroszlány. A legnagyobb meglepetést aztán a másodosztályban szereplő Ászár okozta. Fél óra játék után már kettővel mentek az egy osztállyal feljebb szereplő Vértessomló ellen, majd a szünetben 2-1 volt az állás. A térfélcserét követően egalizált ugyan a Vértessomló, de nem sokáig állt így a meccs. 2-2 után 3-3 lett, de előbb a 78. percben ünnepelhetett az Ászár, majd kettős emberelőnyben az ötödik gólját is megszerezte a csapat, így 5-3-al lépett tovább a megye kettes gárda. Büki Csanád az öt gólból négyet vállalt magára. A harmadosztályt a Bakonyszombathely képviselte, de nem tudtak bravúrt bemutatni a megerősödő Tata ellen. A tataiak már az első félidőben eldöntötték a továbbjutás kérdését, 23 perc alatt már hárommal mentek. A hazaiak ugyan szépítettek, de ezzel csak a végeredményt állították be, ugyanis a szünet után már nem esett gól. Mindössze egy gól döntött Tatabányán: az újjáalakuló Bekő-alakulat fogadta a rengeteg sebből vérző, fél csapatát elveszítő Zsámbékot. Kovács István a 10. percben volt eredményes, és ez az egy gól épp elég volt a kék-fehérek továbbjutásához. Az első körben már egy megyei első osztályú csapatot búcsúztató Ete nem tudta megismételni ezt a bravúrt szerdán, hiszen a Bábolna már túl nagy falatnak bizonyult. Józsa Péter csapata három gólt lőve jutott tovább. A forduló kiütését a Környe vitte be a Koppánymonostornak, miután 12-1-re verte a lila-fehéreket. Más kérdés, hogy a monostoriaknál az U17 játszott, felnőtt labdarúgó nemigen volt a kezdőcsapatban, így a másodosztály egyik legjobb csapata simán jutott tovább.


Sárisápi BSE-FC Esztergom 2-1 (2-1)
Sárisáp, vezette: Kiss László (Széplábi G., Szántó R. D.)
Sárisáp: Molnár – Putnoki (Jurásek Zs., 64.), György, Szenes, Berki, Hamza (Sándor P., 56.), Vass, Szabó M., Budaházi, Karcagi (Zicsi, 66.), Farkas P. Vezetőedző: Karcagi Pál.
Esztergom: Borsiczki – Ribár (Paltineau, 46.), Molnár, Migend, Lamperth (Klátyik G., 63.), Dékány, Krammer, Nemes, Bugjó (Kiss, 70.), Holló, Gyebnár. Vezetőedző: Váczy Dávid.
Gólszerzők: Farkas (14., 33.), illetve Gyebnár (17.)

Wati Kecskéd KSK-Vértesszőlősi SE 2-2 (1-2) büntetőkkel: 7-6
Kecskéd, vezette: Tóth R. (Frank V. L., Hegedüs P.)
Kecskéd: Bábszki – Kocsán, Hagymási D., Greskó, Zuggó, Pető, Kese, Kucsera (Horváth Á. A., 46.), Juhász, Simon, Kiss. Vezetőedző: Linczmaier László.
Vértesszőlős: Szekér – Balogh I. (Tóth, 91.), Mig, Bencsik, Müller (Sárközi, 90.), Szőke, Dombai, Kolompár (Zöld, 76.), Járóka, Horváth Z., Kocsis. Vezetőedző: Tokaji Zsolt.
Gólszerzők: Horváth Z. (öngól, 26.), Zuggó (83.), illetve Szőke (11.), Müller (24.)

OBSK Oroszlány-Nyergesújfalu SE 5-2 (3-0)
Oroszlány, vezette: Miráki G. (Lovas A. G., Janovics I.)
Oroszlány: Balogh – Csontos (Fekete, 90.), Veres, Korcsok, Kuzma, Tóth, Fodor, Wágner, Mester, Králl (Babai, 87.), Simonka. Vezetőedző: Sebestyén Ferenc.
Nyergesújfalu: Koller – Balogh, Szoboszlai (Tóth, 46.), Király (Hajnal, 67.), Cseh, Manga, Nagy, Mann (Kovács, 85.), Takács, Guzsik, Török. Vezetőedző: Jánosi Dániel.
Gólszerzők: Wágner (3., 34., 90.), Fodor (45.), Korcsok (82.), illetve Manga (47., 58.)

Ászár KSE-Vértessomlói KSK 5-3 (2-1)
Ászár, vezette: Szabó G. (Büki F.)
Ászár: Molnár – Verebics, Kiss J., Foltin, Répási (Horák, 57.), Ligeti, Büki, Bősze (Böcske, 50.), Hullám, Szabó, Garas (Borszuk, 71.).
Vértessomló: Ujszászi – Kövessy, Zink, Koller, Szepesi (Kovács D., 67.), Batin, Egri, Murányi, Kovács S., Antal (Járóka, 46.), Petőcz. Vezetőedző: Dupai János.
Gólszerzők: Büki (20., 66., 78., 92.), Garas (30.), illetve Antal (37.), Kovács D. (61.), Petőcz (70.)
Kiállítva: Kovács S., Kovács D. (mindketten Vértessomló, 87.)

Bakonyszombathely KSE-Tatai AC 1-3 (1-3)
Bakonyszombathely, vezette: Varga I. (Gaszner T., Szigethy M. Gy.)
Bakonyszombathely: Polgár – Czeglédi, Moldován, Kuti, Mezőfi, Takács (Víg, 65.), Renner, Nokta, Mészáros T. (Kovács L., 46.), Szabó D. (Sinka, 76.), Tóth S. Technikai vezető: Gálos Csaba.
Tata: Kovács B. – Széles, Felső, Suhai, Szűcs, Bujdosó S. (Mészáros D., 67.), Csordás D. (Kisék B., 79.), Velencei, Csordás G., Nagy, Kisék Sz. (Koronczi, 76.). Vezetőedző: Kele Zoltán.
Gólszerzők: Kuti (39.), illetve Nagy (15.), Suhai (18.), Szűcs (23.).

Tatabányai SC-Zsámbéki SK 1-0 (1-0)
Tatabánya, vezette: Szeibert P. (Gabala Zs., Szabó G. M.)
Tatabánya: Balla – Árvai (Farkas M., 73.), Kovács I., Soltész, Szabó R., Kocsis, Klausz, Németh, Gál (Víg, 73.), Farkas V., Katona. Vezetőedző: Bekő Balázs.
Zsámbék: Sándor P. – Áprily, Juhász, Sugár, Kósa Szilágyi, László, Veréb, Karai (Peinlich, 73.), Haupt (Kiss L., 73.), Sárközi, Billege (Kállay, 46.). Vezetőedző: Bodó László.
Gólszerző: Kovács I. (10.)

Etei SE-Bábolnai SE 0-3 (0-1)
Ete, vezette: Drabon B. (Kelemen I., Kreitl T.)
Ete: Proceller D. Gy. – Rigó, Puzsoma, Gyüszi, Roll, Szabó P., Nagy B. (Szíjj, 27.), Tóth L. R., Proceller K., Tóth H., Farkas.
Bábolna: Pécsvárady – Valkó G., Horváth D., Valkó M. (Soha, 69.), Kalamár (Balogh Á., 92.), Vörös, Marcinkó (Wiest, 72.), Takács K., Lanzendorfen, Végh, Csillag. Vezetőedző: Józsa Péter.
Gólszerzők: Kalamár (26.), Vörös (57.), Lanzendorfen (83.)

Környe SE-Koppánymonostori SE 12-1 (4-1)
Környe, vezette: Lovas G. (Farkas B., Füleki M.)
Környe: Mucsi – Göböly (Tóth V., 57.), Matláry (Halmi, 46.), Zelenai, Békefi, Szabó R. I., Bilisánczki, Plotár (Nádudvari, 22.), Szabó K., Szerencse, Kósa. Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Koppánymonostor: Vicena – Egyed, Kazinczy, Borbély, Szijj, Szabó, Fekete, Lakasz (Tóth, 53.), Szajkó (Bokros, 22.), Pénzes, Paulovics (Meri, 73.). Vezetőedző: Zsidi Zoltán.
Gólszerzők: Plotár (2.), Kósa (18.), Bilisánczki (22., 70., 78.), Szabó K. (44., 53., 55., 77.), Szabó R. I. (57.), Nádudvari (63.), Zelenai (81.), illetve Szabó (40.).