Ahogy arról már beszámoltunk, elrajtolt az NB III.

Az első fordulóban a III. Kerület ellen szerzett egy pontot a Komárom, a hétvégén pedig győzelmet aratott a harmadosztályban szereplő Komárom VSE hazai pályán a Nagykanizsa ellen. A nagy melegben rendezett találkozó első félidejében már három gólt is szerzett a Komárom, így hamar eldőlt a három pont sorsa. A csapat ezzel a harmadik helyen áll egy győzelemmel és egy döntetlennel.

NB III., Nyugati csoport, 2. forduló
Komárom VSE–FC Nagy­kanizsa 4-2 (3-1)
Komárom, vezette: Rózsavölgyi D. (Rigó M., Nagy A.).
Komárom: Szabó M. – Schiller, Csernák, Tóth I., Tóth P. A., Bán, Katona, Hajba, Kenesei (Kiss, 57.), Végh B., Koronczai (Végh T., 57.). Vezetőedző: Bozsik Péter.
Nagykanizsa: Horváth M. – Simonfalvi, Szegleti, Kretz, Gerencsér (Kovács, 66.), Ekker, Vittman, Horváth B., Szabó B. (Lőrincz, 46.), Major, Béli (Herzsenyák, 56.). Vezetőedző: Barna László.
Gólszerzők: Tóth P. A. (4., 42.), Kenesei (45+1.), Végh T. (66.), illetve Simonfalvi (31.), Herzsenyák (77.).
Kiállítva: Csernák (87., Komárom).
Bozsik Péter: – Az eredménnyel elégedett vagyok, de a játékra rányomta a bélyegét az iszonyatos hőség. Sok hibával játszottunk, sok volt a pontatlanság. A három pont nagyon fontos volt, így van igazán értéke az első fordulóban elért III. Kerületi TVE elleni döntetlennek. Köszönjük a szurkolók támogatását, megyünk tovább az úton.
A KVSE legközelebb Mosonmagyaróváron lép pályára vasárnap 17 órától.

 

Borítókép: Nagy Tamás.