A harmadosztályban is elkezdődött a bajnokság, rögtön egy vaskos meglepetéssel.
A Déli csoportban mindjárt a nyitányon veszített a bajnoki címvédő Almásfüzitő, mégpedig az előző szezonban az alsóházi rájátszás utolsó helyén végző Réde otthonában. A fordulatos mérkőzésen már két góllal is vezettek a vendégek, a hazaiak azonban előbb egyenlítettek, majd a 94. percben a győztes gólt is megszerezték. A meccs hőse a rédei Varga Richárd volt, ő szerezte csapata mind az öt (!) gólját. Hogy mégsem ő vezeti a góllövőlistát, arról a bokodi Bucsi Dávid tett: a megyei másodosztályból kieső bokodiak kitömték a meccset kilenc játékossal befejező Gesztest, a hét hazai találatból az első hat (!) fűződött a megyei első osztályból visszatérő Bucsi nevéhez. Az előző szezon ezüstérmese, a Szákszend a Bakonyszombathelyet fogadta, a felek 10 gól után “egyeztek meg” döntetlenben. A szákszendiek kapusuk kiállítása miatt a meccs utolsó harmadát emberhátrányban játszották le, de végül így is sikerült pontot menteniük. A bajnoki bronzérmes csémiek a hosszú évek után újrainduló Bársonyoshoz látogattak és győztek a létszámhiánnyal kiálló hazaiak ellen. Az előző szezonban nem remekelő Bakonysárkány szenzációsan kezdett, és idegenben is nagyon megverte a Naszályt. A Császár II. bemutatkozása nem sikerült túl fényesre, a csapat hazai pályán kapott ki viszonylag simán a Kisigmándtól. A Dad már az első mérkőzésre nem tudott elutazni, így a Kisbér 3-0-al kapja meg a mérkőzést.
M&M megyei III. osztály, Déli csoport, 1. forduló
Bársonyos SK–Csémi SE 3-5 (1-2)
Bársonyos, vezette: Dénes Levente (Holczhacker Attila György, Szigethy Máté György).
Bársonyos: Pálfi – Bódis, Tóth, Nesztlinger, Kovács, Varga, Szimler, Pál, Papp, Elekes.
Csém: Farkas – Oláh, Buzás, Kiss, Körmendi (Simon, 46.), Tadjer (Juhász, 49.), Szabó Cs., Kollár, Gulyás, Torday, Názer.
Gólszerző: Kollár (tizenegyesből, 0-1) az 1., Tóth (tizenegyesből, 1-1) a 3., Szabó Cs. (tizenegyesből, 1-2) a 32., Torday (1-3) az 59., Kiss (1-4) a 66., Varga (2-4) a 75., Kiss (2-5) a 80., Varga (3-5) a 88. percben.
Kiállítva: Pál (51.), illetve Oláh (86.).
Bokod Erőmű LE–Gesztesi SE 7-0 (3-0)
Bokod, vezette: Kiss Márton Attila (Tóth Huba, Spiák István Dávid).
Bokod: Iváncsán – Bognár, Pányi, Gruber (Mata, 66.), Horváth, Marton Krisztián, Darabos (Csendes, 58.), Cser, Babicz (Czuppon, 69.), Bucsi, Antal (Erdős, 69.). Technikai vezető: Marton Krisztián.
Várgesztes: Györök – Zsigmond, Kolozsi (Hajzer, 63.), Vízkeleti, Szipőcs R., Benczik (Gordos, 85.), Eigner, Valakovics, Szipőcs E., Pillmann R., Ténai. Technikai vezető: Pillmann Zoltán.
Gólszerző: Bucsi (1-0) a 10., Bucsi (2-0) a 12., Bucsi (3-0) a 35., Bucsi (4-0) a 69., Bucsi (tizenegyesből, 5-0) a 75., Bucsi (6-0) a 82., Erdős (7-0) a 85. percben.
Kiállítva: Valakovics (55.) és Szipőcs R. (57.) – egyaránt Várgesztes.
Császári SE II.–Kisigmándi KSK 0-3 (0-2)
Császár, vezette: Hegedüs Péter (Dávid Rita, Vas Kevin).
Császár II.: Kerekes – Kovács A., Papp, Pulai (Demeter M., 46.), Kovács K. (Sztankó, 41.), Molnár T. M., Molnár R. (Szigetvölgyi, 46.), Orbán (Laczi, 46.), Gyurkovits, Szlukovényi, Wolf (Tóth, 60.). Technikai vezető: Falman Bálint Péter.
Kisigmánd: Himler – Szalai J. I., Maráz, Polgár, Takács, Sándor, Szalai Á., Babai, Bokros (Morvai, 75.), Török, Kocsis.
Gólszerző: Takács (0-1) a 8., Török (0-2) a 13., Szalai Á. (0-3) a 70. percben.
Kiállítva: Szigetvölgyi, illetve Szalai J. I. (egyaránt 87.).
Réde KSE–Almásfüzitői SC 5-4 (2-3)
Réde, vezette: Józsa Csaba (Borbély Máté Dávid).
Réde: Král – Mézes, Varga D. (Rákóczi, 46.), Horváth, Czigány (Kondé, 46.), Eőri (Keresztes, 90.), Vörös, Őszi, Varga R., Szoboszlai (Major, 89.), Ott.
Almásfüzitő: Deres – Móricz, Sáling, Mózes, Hamza, Kolompár, Nagy, Vona, Balogh (Doma, 83.), Kustánczi, Szalai. Vezetőedző: Berlik Zsolt.
Gólszerző: Nagy (0-1) a 22., Varga R. (1-1) a 29., Kolompár (1-2) a 38., Szalai (1-3) a 42., Varga R. (2-3) a 45., Varga R. (3-3) a 67., Varga R. (4-3) a 75., Doma (4-4) a 87., Varga R. (5-4) a 94. percben.
Szákszendi SE–Bakonyszombathely KSE 5-5 (3-2)
Szákszend, vezette: Varga Imre (Mikulinszki Péter Pál, Bancia Alex).
Szákszend: Teberi – Klestenitz Á., Németh, Klestenitz M., Hideg (Nagy, 70.), Kiss (Cseh, 70.), Müller, Volner, Veres, Biri (Farkas, 70.), Desics. Technikai vezető: Simon József.
Bakonyszombathely: Holczinger – Czeglédi, Moldován, Kuti (Bakács, 70.), Mezőfi, Takács, Renner (Mészáros I., 66.), Nokta, Mészáros T. (Víg, 61.), Szabó (Kovács L., 61.), Tóth S. (Sinka, 83.). Technikai vezetők: Gálos Csaba, Gerhard László Csaba, Kovács Attila, Olsa József.
Gólszerző: Kiss (1-0) a 4., Czeglédi (1-1) a 18., Kiss (tizenegyesből, 2-1) a 34., Klestenitz Á. (tizenegyesből, 3-1) a 44., Czeglédi (3-2) a 45., Németh (4-2) a 49., Klestenitz M. (öngól, 4-3) az 50., Czeglédi (4-4) az 58., Tóth S. (4-5) a 65., Veres (5-5) a 74. percben.
Kiállítva: Teberi (Szákszend) a 64. percben.
Weldtech-Naszály SE–Bakonysárkányi SE 1-8 (1-5)
Naszály, vezette: Fehér György (Németi Soma János, Vida Barbara).
Naszály: Nagy P. – Novotni, Nyári, Németh, Nagy G., Lakatos, Vas, Kóródi (Gyalogos, 46.), Szántó, Hebling, Tóth R. G.
Bakonysárkány: Manner (Czulák, 62.) – Szűcs, Merkl, Nagy J. (Pirsli, 46.), Tóth R. F. (Szilágyi, 46.), Ritter, Doktor, Balogh (Jakus, 54.), Horváth, Király, Csapó. Technikai vezető: Ferenczi Gábor.
Gólszerző: Merkl (0-1) az 5., Merkl (0-2) a 21., Horváth (0-3) a 31., Balogh (0-4) a 40., Vas (1-4) a 42., Csapó (1-5) a 44., Pirsli (1-6) az 58., Pirsli (1-7) a 67., Doktor (1-8) a 69. percben.
A Kisbéri SSE–Dad KSE mérkőzés elmaradt.
Legutóbbi hozzászólások