A főtábla volt a tét szerdán este a Magyar Kupában. A Sárisáp hamar megszerezte a vezetést egy büntetővel a Kecskéd ellen, amit a vendégek korábbi játékosa, a kapus Sándor Gábor értékesített. A szünet után kettős emberelőnybe került a Sárisáp, amit aztán három góllal használt ki a Karcagi-alakulat, így tavaly után újra ott lesz a főtáblán. Csak úgy, mint a Tatabánya: a kék-fehérek alaposan bekezdtek a Tata ellen, hat perc után már három volt az előnyük, így nem forgott kétségben a győzelem. A harmadik kieső helyre a két vesztes, a Kecskéd és a Tata pályázik majd. A Sárisáp és a Tatabánya helye már biztos. A Magyar Kupa főtábláján akár NB I.-es csapatot is kaphatnak megyei gárdáink, ami komoly megmérettetés lehet bármely csapatnak. A Kecskéd-Tata összecsapást augusztus 28-án, 17:30-tól rendezik majd, és itt dől el, melyik lesz a harmadik csapat, amely képviselheti megyénket az országos főtáblán. A Komárom és a Dorog majd a főtáblán csatlakozik.



Magyar Kupa, 4. forduló
Sárisápi BSE-Wati Kecskéd KSK 4-0 (1-0)
Sárisáp, vezette: Szeibert P. (Jászberényi M., Lovas G.)
Sárisáp: Sándor G. – Berki, Hamza (Kun, 76.), Vass, Szabó M., Zicsi, Jurásek K. (Sári, 77.), Sándor P., Karcagi, Putnoki, Kopányi (Jurásek J., 71.). Vezetőedző: Karcagi Pál.
Kecskéd: Bábszki – Czékmány, Bakos (Kucsera, 67.), Kocsán, Juhász, Hagymási D., Zuggó (Neckernusz, 76.), Pető, Kese, Simon (Hagymási B., 73.), Kiss. Vezetőedző: Linczmaier László.
Gólszerzők: Sándor G. (16.), Szabó M. (72.), Kucsera (öngól, 81.), Sándor P. (87.)
Kiállítva: Kiss (61.), Hagymási D. (68.) – mindketten Kecskéd.

Tatai AC-Tatabányai SC 1-6 (0-5)
Tata, vezette: Kolonics G. (Büki F., Frank V. L.)
Tata: Csákány – Széles, Felső, Soós, Nagy, Bujdosó (Martonfi, 74.), Mészáros, Csordás D., Velencei (Kovács, 58.), Csordás G. (Lázár, 67.), Hauzer. Vezetőedző: Kele Zoltán.
Tatabánya: Balla – Kovács D. Sz., Árvai, Kovács, Gyürki, Szabó R. (Kozák, 46.), Kocsis (Bogár, 46.), Farkas, Németh (Víg, 46.), Székely, Katona. Vezetőedző: Bekő Balázs.
Gólszerzők: Nagy (69.), illetve Kovács (2.), Szabó (4.), Hauer (6., öngól), Árvai (12.), Kovács (33.), Bogár (83.)

sajnáljuk, jelenleg nincs elérhető szavazás

Fotó: Szmolka Csaba és Szmolka Dávid.