A második forduló után is mutatjuk, mit nyilatkoztak a vezetőedzők a hétvégén. 




Sárisápi BSE-OBSK Oroszlány 4-0 (2-0)

Karcagi Pál: – Remek hangulatú mérkőzésen magabiztosan győztük le az Oroszlányt. A második félidőben a korai kiállítás után még rátettünk egy lapáttal, formás támadásokat vezettünk, szervezetten védekeztünk. Gratulálok a játékosaimnak!
Sebestyén Ferenc: – Gratulálok az ellenfélnek. Egyetlen erősségünk, hogy saját magunkra vagyunk veszélyesek…

Tatai AC-Bábolnai SE 1-1 (1-1)

Kele Zoltán: – Sok hiányzónk volt. A csapat a szűkösebb keret ellenére is mindent megtett a győzelemért. Az első félidő inkább a Bábolnának állt, a második viszont nekünk, szerintem igazságos döntetlen született. Inkább az Oroszlány ellen számítottam döntetlenre, itt pedig győzelemre, de elégedett vagyok az egy ponttal.
Józsa Péter: – Mondhatnánk azt is, hogy elégedettek vagyunk az egy ponttal, de nem fedné a valóságot. Lehet, hogy korábban döntésre tudtuk volna, de tíz emberrel nehéz…

Nagyigmándi KSK-Vértesszőlősi SE 1-7 (1-4)

Mohácsi Antal: – Szégyenletes teljesítményt nyújtottunk. Olyan gólokat kaptunk, hogy néha az volt az érzésem, vicces videókat nézek, pedig sírni kellett volna. Sajnos a két kihagyott büntetőt csak hab volt a tortán…
Tokaji Zsolt: – Ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk. Egy fokkal jobban játszottunk, mint a múlt héten. Dolgoznunk kell tovább, és reméljük, hogy lesz eredménye.

Kecskéd KSK-FC Esztergom 2-2 (1-2)

Linczmaier László: – Megküzdöttünk ezért a pontért. Eltérő stílusú csapatok eseménydús meccs volt, sajnos a sérülteket nem tudtuk megfelelően pótolni. A csapat hozzáállása ismét remek volt.
Váczy Dávid: – Meg kell tanulni az ilyen mérkőzéseket megnyerni, különben nehezen tudunk ott lenni a tabella első részében. Nem elég látványosan játszani, nekünk a tudatosság és a hatékonyság is kell a győzelemhez.

Koppánymonostori SE-Tatabányai SC 0-2 (0-1)

Vigh László: – Nagyon jó hangulatú mérkőzést játszottunk. Nem is emlékszem, hogy mikor voltak itt ennyien utoljára. Két büntetőből rúgott gólt az ellenfél, más helyzetük nem nagyon volt… Büszke vagyok a csapatra, fegyelmezettek voltunk, volt tartásunk. Mindenkinek fent lehet a feje! Nagyon örülünk, hogy ennyien kilátogattak a találkozóra, köszönjük a szurkolóinknak.
Bekő Balázs: – Nagyon masszív, nagyon stabil csapat ellen játszottunk. Nagy fölényben voltunk, a labdabirtoklási arány is ide billent. Kevés számban alakítottunk ki helyzeteket, de úgy érzem, hogy magabiztos győzelmet arattunk.