A hétvégén a második fordulót rendezik a másodosztályban.


A Kocs-Piliscsév összecsapáson a javítás lesz a cél, hiszen előbbi 11, utóbbi 9 gólt kapott az első fordulóban, így valamelyikőjük kozmetikázhatja a helyzetet. A Süttő-Bana igazi rangadónak ígérkezik, miután mindkét gárda magabiztos győzelemmel kezdte a szezont. A tavaly sokáig a dobogóért harcoló Bajót a Tatabányai Vasas ellen szerezheti meg első pontjait, a vendégek még nem léptek pályára ebben a szezonban. Csak úgy, mint az Ászár, aki egyből az Etét fogadja. Az eteiek kilenc lőtt góllal kezdték a szezont, így biztosan önbizalommal telve utaznak az Ászárhoz. Ez nem mondható el a Felsőgalláról, aki meggyengülve egy nagy pofonba szaladt bele az első körbe. Most az újonc Csolnok érkezik hozzájuk, nagy kérdés, hogy mire megy egymással a két csapat.
A Környe a Gyermely ellen játszik majd hazai pályán, itt a papírforma hazai diadalt vetít előre. Jó meccsnek ígérkezik a Császár-Mocsa összecsapás is. Az előző szezonban hasonlóan szerepelt a két csapat, ráadásul most is győzelemmel kezdték a szezont. Szegény Ácsnak kijut a jóból: az első körben a Mocsától kaptak ki, most pedig azt a Pilismarótot fogadják, amely 11 gólt vágott az első fordulóban. Nagy kérdés, hogy az Ács hogyan tud ellenállni.
Eurotrade Megyei II. osztály, 2. forduló
Augusztus 25, vasárnap, 17 óra
Kocs KSE-Piliscsévi SE, Süttői SC-Banai KSK, Bajóti Szikra SE-Tatabányai Vasas, Ászár KSE-Etei SE, TÉG Felsőgalla-Csolnoki SZSE, Környe SE-Gyermely, Császári SE-Mocsa KSE, Ácsi Kinizsi SC-Pilismaróti SC.

Frissítés: a Bajót-Tatabányai Vasas elmarad.