Ezúttal szombaton kezdődött a forduló, a vértesszőlősiek a falunap mellett egy győzelmet is ünnepelhettek. A szomszédvári rangadón ugyan a Tata szerezte meg a vezetést, de a jó felfogásban játszó Vértesszőlős gyorsan fordítani tudott a remekül játszó Dombai Viktor duplájával. A szünet után jött a harmadik hazai gól, majd egy kiállítás. A Vértesszőlős azonban tíz emberrel is jobb volt, mint a Tata, így megérdemelt volt a győzelem. Vasárnap délelőtt a Tatabánya alaposan visszavágott az előző évi vereségért az Oroszlánynak, hiszen hétgólos hazai győzelemmel ért véget a mérkőzés. Ennél is nagyobb volt a különbség Zsámbékon, ahová a Vértessomló látogatott. Itt Bodó László fiai kilenc gólt pakoltak be a vendégek hálójába, így a forduló kiütése az eddig hibátlan zsámbékiak nevéhez fűződik.
A Nyergesújfalu végre bemutatkozott, méghozzá egy szoros első félidő után aratott magabiztos, Nagyigmánd elleni sikerrel. Hasonlóan 4-1 lett a végeredmény Bábolnán is, ahová a jó formában lévő Sárisáp érkezett. A Bábolna így veretlen maradt, ez pedig jelenleg a dobogó harmadik fokát jelenti a csapatnak. A forduló legfordulatosabb találkozóját Koppánymonostoron játszották: itt előbb a hazaiak szerezték meg a vezetést, ám a lefújás előtt 15 perccel már a Kecskéd vezetett 3-1-re. A hazaiak azonban feléledtek, és az utolsó negyed órában három gólt rúgva megfordították a meccset, így otthon tartották a három pontot.
Atlasz-Geodézia Megyei I. osztály, 3. forduló
Vértesszőlősi SE–Tatai AC 5-2 (2-1)
Vértesszőlős, vezette: Szűcs S. (Tóth R., Szántó R. D.).
Vértesszőlős: Szekér – Mig (Sárközi, 85.), Bencsik, Müller (Kocsis, 56.), Balogh, Szőke, Dombai, Kolompár (Bihari, 73.), Bognár M., Járóka (Somogyi, 80.), Horváth Z. (Polyák, 53.). Vezetőedző: Tokaji Zsolt.
Tata: Csákány – Felső, Soós, Bujdosó, Mészáros, Csordás D. (Ligacs, 60.), Nagy, Velencei (Széles, 60.), Csordás G., Kádas (Lázár, 75.), Hauzer (Koronczi, 66.). Vezetőedző: Kele Zoltán.
Gólszerzők: Dombai (16., 44.), Horváth Z. (51.), Szőke (82.), Bencsik (91.), illetve Mészáros (10., 81.).
Kiállítva: Bognár M. (60., Vértesszőlős).
Jók: Dombai, Szőke, Mig, Balogh, illetve Mészáros, Soós.
Tokaji Zsolt: – A helyi falunaphoz méltó eredmény született. Jó időben, jó csapat ellen, még ha néha döcögősen is, de megérdemelt győzelmet arattunk.
Kele Zoltán: – Semmiképpen sem örültünk ennek a vereségnek. Jól kezdtünk, de aztán visszafogottan, gyáván futballoztunk. Harcos, mondhatni durva volt az ellenfél, mi pedig átadtuk nekik a kezdeményezést. Amelyik csapat jobban akarta, az nyerte a párharcot.
Tatabányai SC–OBSK Oroszlány 7-0 (4-0)
Tatabánya, vezette: Tóth R. (Katona B. M., Frank V. L.).
Tatabánya: Balla – Árvai (Sárközi, 60.), Kovács I., Gyürki, Szabó (Kozák, 60.), Kocsis (Kovács D. Sz., 45.), Klausz, Németh, Farkas V. (Györgykovács, 72.), Székely (Farkas M., 45.), Katona. Vezetőedző: Bekő Balázs.
Oroszlány: Boros – Fekete (Földi, 42.), Veres, Korcsok (Csontos, 45.), Kuzma (Králl, 45.), Tóth Á., Fodor (Babai, 80.), Mester, Jónás, Simonka, Wágner. Vezetőedző: Sebestyén Ferenc.
Gólszerzők: Árvai (10., 44.), Kocsis (21.), Gyürki (26., 81.), Farkas V. (55., 63.).
Jók: Farkas V., Kocsis, Árvai, illetve Boros.
Bekő Balázs: – Annak örülök, hogy a közönségünket ki tudunk szolgálni. Szép gólokat rúgtunk. Azt gondolom, hogy ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.
Sebestyén Ferenc: – Nagyon nincs mit mondani erről a meccsről. Most azt tanuljuk, hogyan kell gratulálni az ellenfélnek. A kapusomat kell kiemelnem megint, ez pedig sok mindent elmond. Ezzel a hízelgő eredménnyel kívánunk boldog születésnapot Nagy Ricsinek!
Zsámbéki SK–Vértessomlói KSK 9-0 (5-0)
Zsámbék, vezette: Szeibert P. (Mihályi G., Gabala Zs.).
Zsámbék: Sándor P. – Áprily (Tuba, 71.), Kiss L. (Sárközi, 61.), Marticsek, Juhász, Sugár, Kósa Szilágyi (Peinlich, 67.), Szabó A. (Kállay, 61.), László D., Karai, Haupt (László M. S., 61.). Vezetőedző: Bodó László.
Vértessomló: Ujszászi (Wohl, 90.) – Szomolya, Éliás, Szepesi, Erdei, Járóka (Murányi, 67.), Antalovits, Kovács D. (Egri, 45.), Batin, Csordás, Antal (Zink, 80.). Vezetőedző: Dupai János.
Gólszerzők: László D. (7., 30.), Karai (19., 48.), Kiss L. (28.), Haupt (32.), Kósa Szilágyi (46.), Sárközi (74.), László M. S. (77.).
Jók: mindenki, illetve senki.
Bodó László: – Nagyon nehéz bármit is mondani erről a mérkőzésről. Az ezer sebből vérző Vértessomló ellen végig koncentráltak a srácok. Azt gondolom, hogy kiszolgáltuk a közönségünket. Nagyon remélem, hogy ki fognak egyenesedni, és a kollégámnak sok sikert kívánok a folytatásra.
Dupai János: – Ez várható volt sajnos. Megérdemelt az ellenfél győzelme, sok sikert nekik a továbbiakban, mi pedig megpróbálunk talpra állni.
Nyergesújfalu SE–Nagyigmándi KSK 4-1 (1-0)
Nyergesújfalu, vezette: Kiss L. (Balázs K., Jászberényi M.).
Nyergesújfalu: Lakatos – Tóth, Hajnal (Király, 62.), Cseh, Manga (Motuz, 84.), Nagy, Mann, Takács (Szoboszlai, 74.), Guzsik, Török (Balogh, 54.), Fekete. Vezetőedző: Jánosi Dániel.
Nagyigmánd: Farkas – Fehér, Kohár (Kovács M., 59.), Bakura, Bercsi (Horváth I., 70.), Kuti Horváth (Nyári, 82.), Ozoróczi, Pintér, Rácz (Juhász, 65.), Boros, Mesterházi (Szappanos, 78.). Vezetőedző: Mohácsi Antal.
Gólszerzők: Mann (6.), Manga (60., 79.), Cseh (68.), illetve Rácz (52.).
Jók: Tóth, Mann, Király, illetve Pintér, Ozoróczi.
Jánosi Dániel: – Az eredménnyel elégedett vagyok, viszont a játékunk még nagyon idény eleji, meglehetősen döcögős volt. Szerdán jobb játékot várok, helyzeteinket jobban ki kell használunk. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez!
Mohácsi Antal: – A labda többet volt a hazaiaknál, azonban az egyenlítő gólunkig helyzetek tekintetében kiegyenlített volt a mérkőzés. A harmadik találat után eldőlt a találkozó, és végül megérdemelt győzelmet arattak a hazaiak.
Bábolnai SE–Sárisápi BSE 4-1 (0-0)
Bábolna, vezette: Drabon B. (Büki F., Papes D.).
Bábolna: Pécsvárady – Wiest, Valkó G., Vörös (Varga B., 90.), Soha, Szendi, Horváth D., Kuroli (Kolonics, 84.), Valkó M., Végh, Marcinkó (Takács K., 69.). Vezetőedző: Józsa Péter.
Sárisáp: Sándor G. – Berki, Zicsi, Hamza (Sári, 59.), Vass, Szabó M., Budaházi, Jurásek K. (Kun, 65.), Sándor P. (Szenes, 61.), Karcagi R. (Jurásek Zs., 76.), Putnoki (Jurásek J., 87.). Vezetőedző: Karcagi Pál.
Gólszerzők: Valkó M. (54., 90.), Vörös (57.), Soha (85.), illetve Zicsi (65.).
Jók: mindenki, illetve senki.
Józsa Péter: – Nagyszerűen játszottunk. Futottak a bábolnai kiscsikók, nagyon tetszett a csapatom hozzáállása.
Karcagi Pál: – Ma gyengén játszottunk, megérdemelten nyertek a hazaiak. De ami a meccsen, illetve a meccs után történt, az úgy gondolom, megért volna legalább egy ellenőrt… Téves ítéletek, nézők a pályán, stb… Nem erről kellene szólnia a játéknak a mennyeiben sem!
Koppánymonostori SE–Kecskéd KSK 4-3 (1-2)
Koppánymonostor, vezette: Miráki G. (Szűcs S., Szijártó M.).
Koppánymonostor: Giber – Egyed (Bilkó, 46.), Pekler, Hegedűs, Rába, Csapó, Sallai (Fekete, 67.), Sinkó (Alasztics, 45.), Szalai, Tóth N., Dombi (Tímár, 55.). Vezetőedző: Vigh László.
Kecskéd: Bábszki – Farkas J. (Bakos, 64.), Czékmány, Kocsán, Juhász (Horváth Á. A., 53.), Hagymási D., Zuggó, Pető, Kese, Kucsera, Simon. Vezetőedző: Linczmaier László.
Gólszerzők: Dombi (23.), Rába (73., 78.), Kese (öngól, 88.), illetve Farkas J. (38., 45.), Zuggó (47.).
Jók: Bilkó, Pekler, Alasztics, Rába, illetve mindenki.
Vigh László: – Nagyon ritmustalanul kezdtük a mérkőzést, nem játszottunk jól, elkerülhető gólokat kaptunk. Arra azonban nagyon büszke vagyok, hogy kétgólos hátrányból is felálltunk és végül fordítani tudtunk. Jó volt látni, hogy együtt örült a közönség a csapattal a sikernek.
Linczmaier László: – Nem érdemeltünk vereséget. A csapatnak csak gratulálni tudok, 15 perccel a vége előtt még két góllal vezettünk. Sajnos sorozatos sérülések miatt a végére elfogytunk. Minden rendben volt, jó ellenfél, remek játékvezetést, csak az a fránya utolsó néhány perc…
Fotó: Szmolka Dávid és Csaba
Legutóbbi hozzászólások