A hétvége rangadóján a harmadik helyről induló Bana az élen álló Etét fogadta. A hazai csapat kétszer is vezetést szerzett, ráadásul az Ete emberhátrányba is került. A vendégek azonban újra egyenlíteni tudtak, majd a második kiállításuk ellenére is pontot mentettek. Az Ete pontvesztését kihasználta a második helyen álló Környe, amely a triplázó Plotár Patrik vezetésével magabiztosan nyert Bajóton. A Környe ezzel a sikerrel pontszámban befogta az Etét, amely jelenleg jobb gólkülönbségével áll az élen. A zsinórban harmadszor nyerő Csolnok ezúttal Piliscsévről hozta el a három pontot. Pedig nehezen indult a mérkőzés a vendégcsapat számára, hiszen bő negyedóra elteltével egy kiállítás miatt elveszítette kapusát. Ráadásul a cséviek a második félidő elején ledolgozták kétgólos hátrányukat, de az esélyesebb vendégek az utolsó fél órában három gólt szerezve eldöntötték a mérkőzést. A Csolnok ezzel a győzelemmel fellépett a dobogóra.
A szomszédvári rangadón a Mocsa magabiztos győzelmet aratott a Kocs ellen, míg a tartalékos Császár némi meglepetésre az utolsó percben szerzett góllal mentett pontot az elmúlt hetekben jó formát mutató Süt­tő vendégeként. A Felsőgalla a második félidő elejére eldöntötte a mérkőzést Ászáron, így a „vonal felett” állók mezőnye igencsak összesűrűsödött. Az előző három mérkőzését elveszítő Pilismarót a Gyermely elleni könnyed győzelemmel tért vissza a pontszerzés útjára. A góllövőlistát továbbra is a 16 gólos etei Proceller Krisztián vezeti.



Eurotrade megyei II. osztály, 8. forduló
Ászár KSE–TÉG Felsőgalla 1-3 (0-2)
Ászár, vezette: Varga Imre (Németi Soma János, Tóth Huba).
Ászár: Lengyel – Palotás (Borszuk, 58.), Hullám (Bősze, 81.), Garas (Cser, 52.), Büki, Ligeti, Verebics, Bocska, Horák (Répási, 86.), Hnizda, Szabó. Technikai vezető: Rakó László.
Felsőgalla: Farkas – Magyari V., Komáromi, Együd, Szám (Herceg, 86.), Szabacsi (Locker, 64.), Pavalacs (Réczi, 72.), Scheib, Zhorela, Kiss, Payer (Pszota, 67.).
Gólszerző: Szabacsi (0-1) a 11., Magyari V. (0-2) a 45., Payer (0-3) az 50., Büki (1-3) a 70. percben.

Bajóti Szikra SE–Környe SE 3-6 (1-3)
Bajót, vezette: Kiss László (Drexler Dávid, Dr. Hegyi Gabriella).
Bajót: Juhász D. – Kocsis, Aradi Zs. (Bús, 40.), Preskó (Kaptás, 26., Juhász II. Tamás, 56.), Aradi S., Kecskés, Tömör, Mezei, Galba, Janusz, Juhász I. Tamás (Kuthy, 76.). Technikai vezetők: Dudás Júlia, Urbán Sándor.
Környe: Varsányi – Matláry (Tóth, 78.), Zelenai, Plotár (Járóka, 67.), Patyi (Nádudvari, 60.), Hanikám (Kerék, 76.), Szabó K., Szerencse, Menyhárt, Kósa, Bilisánczki (Békefi, 55.). Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Gólszerző: Szabó K. (0-1) a 4., Plotár (tizenegyesből, 0-2) a 16., Janusz (1-2) a 25., Plotár (1-3) a 34., Plotár (1-4) az 59., Zelenai (1-5) a 69., Galba (2-5) a 84., Galba (tizenegyesből, 3-5) a 86., Szabó K. (3-6) a 90. percben.

Banai KSK–Etei SE 2-2 (2-1)
Bana, vezette: Büki Gábor (Szijártó Márton, Mikulinszki Péter Pál).
Bana: Kádár – Brulich, Zsolnai, Szabó A. (Járóka L. Á., 74.), Vincze D., Rózsahegyi (Márkus, 86.), Dobai, Róth G., Vincze Á. (Szabó Pál, 80.), Poloviczer, Körmendi L. Technikai vezetők: Angyal Roland, Körmendi Gyula.
Ete: Mantler – Tóth L. R., Vági (Járóka F., 46.), Puzsoma (Nagy B., 46.), Farkas, Gyüszi (Baráth, 88.), Roll, Szabó Péter, Tóth H. (Lakatos, 46.), Rigó, Proceller K. Technikai vezetők: Keszthelyi László, Nagy Géza.
Gólszerző: Vincze Á. (1-0) a 15., Farkas (tizenegyesből, 1-1) a 19., Dobai (2-1) a 41., Szabó Péter (2-2) a 73. percben.
Kiállítva: Tóth L. R. (68.), Roll (85.) – egyaránt Ete.



Mocsa KSE–Kocs KSE 3-0 (1-0)
Mocsa, vezette: Szabó Géza (Horváth István, Bagi Attila János).
Mocsa: Pálvölgyi – Farkas (Kántor I. Sz., 46.), Korán (Balogh, 65.), Pokk, Kugler, Jordán (Patócs, 75.), Csizmadia R., Kerekes Gy. (Kerekes M., 75.), Varga, Czifra, Pozsonyi. Technikai vezető: László Péter. Kocs: Natkai – Bognár, Kovács I., Hörömpöli (Karsai, 75.), Adorjáni (Kvittung G., 65.), Gombik T. (Végh, 44.), Kovács K., Gombik L., Pados, Barsi Zs. (Mohácsi, 46.), Magyarcsik. Technikai vezető: Kvittung Tibor.
Gólszerző: Csizmadia R. (1-0) a 24., Kerekes Gy. (2-0) az 52., Kerekes Gy. (3-0) a 70. percben.

Piliscsévi SE–Csolnoki SZSE 2-5 (0-2)
Piliscsév, vezette: Lovas Gábor (Katona Bence Mihály, Farkas Bálint).
Piliscsév: Kosztka – Laskai, Fekete, Varga, Halmos, Szabó (Kaplonyi, 85.), Giricz, Velmovszki (Mohácsi, 67.), Kucsera T., Mesterházi II. Csaba, Kapus (Rácz, 51.). Technikai vezető: Klányi Norbert. Csolnok: Baranyai – Barlangi T. G., Gacsai, Farkas A., Kovács, Zsolnay (Seregi, 55.), Pázmándi (Nebehaj, 19.), Putnoki, Jantos (Binder, 50.), Nagy (Putz, 50.), Vörös. Technikai vezető: Gál Csaba. Gólszerző: Pázmándi (0-1) a 8., Nagy (0-2) 34., Mesterházi II. Csaba (1-2) az 51., Giricz (2-2) az 56., Kovács (2-3) a 65., Farkas A. (2-4) a 66., Seregi (2-5) a 88. percben.
Kiállítva: Baranyai (Csolnok) a 17. percben.

Pilismarót SC–Gyermely 7-1 (2-1)
Pilismarót, vezette: Tatár Levente (Jurák Ferenc, Janovics István).
Pilismarót: Speier (Kabai, 79.) – Kovács D. Sáros, Hernádi (Tahon, 64.), Kollár, Domak (Szász, 71.), Gerencsér (Éber, 59.), Paxián (Kaszás, 59.), Méhes, Szirmai, Wieszt. Technikai vezető: Vitéz Péter Sándor.
Gyermely: Kővári – Kovács K., Varga, Horváth, Felsőházi, Kovács A., Kiss G. (Fölöp, 46.), Kovács L., Soós, Gombás, Stréhli.
Gólszerző: Sáros (1-0) a 4., Gombás (1-1) a 17., Gerencsér (2-1) a 39., Méhes (3-1) az 55., Domak (4-1) az 57., Szirmai (5-1) a 60., Szirmai (6-1) a 63., Kovács D. (7-1) a 88. percben.
Kiállítva: Varga (Gyermely) a 37. percben.

Süttői SC–Császári SE 2-2 (0-1)
Süttő, vezette: Baranyai László (Ferling Ákos, Spiák István Dávid).
Süttő: Király – Engelbrecht, Lengyel, Kottra (Tárai Á., 46.), Belovai, Szakmáry, Ölveczky (Teiter, 86.), Tárai G., Varga M., Nagy, Jámbor (Varga Á., 67.). Vezetőedző: Gimesi Máté.
Császár: Karászi – Cseh, Demeter (Gyurkovits, 61.), Szabó M., Mész, Bauer, Rendes, Beke, Vincze, Áment, Csonka.
Gólszerző: Beke (tizenegyesből, 0-1) a 38., Varga M. (1-1) a 61., Ölveczky (2-1) a 65., Bauer (2-2) a 90. percben.

Szabadnapos: Ácsi Kinizsi SC.