Amíg a Tatabánya a Debrecen ellen búcsúzott a Magyar Kupától, addig a Dorog magabiztosan nyert.

Nagybajomi AC–Dorogi FC 0-5 (0-2)
Nagybajom, vezette: Szommer A. (Kis Z., Domokos L.)
Nagybajom: Horváth B. – Pap-Tibol, Horváth P., Gergulás (Trimmel, 73.), Cséfalvay, Nemes, Balogh Á., Weimann (György, 85.), Babai, Ács-Gergely, Miskovics (Balogh Cs., 68.). Vezetőedző: Horváth Péter.
Dorogi FC: Borsos – Nagyházi, Takács, Mészáros (Manger, 85.), Beke, Kitl (Girsik, 46.), Fürjes, Albert, Lencsés, Földi (Németh, 61.), Paudits. Vezetőedző: Németh Szabolcs.
Gólszerzők: Földi (2.), Kitl (24.), Beke (82.), Paudits (85.), Manger (91.).
A dorogiak a bajnokikhoz képest felforgatott összeállításban léptek pályára, a kispadon a kapus Vajda Gellért mellett csupa fiatal ült. Így sem okozott azonban gondot a Somogy megyei I. osztályban szereplő gárda magabiztos búcsúztatása. Külön megemlítendő, hogy Manger Adrián élete első tétmérkőzését játszotta a Dorog felnőttcsapatában és rögtön góllal tette le névjegyét.
Balogh Pál, a Dorogi FC szakmai igazgatója: – Az eredmény tükrözi a két csapat közti különbséget, a fiúk profin álltak a feladathoz, nem becsülték le az ellenfelet.

Szerda este aztán az is kiderült, hogy kivel játszik a következő körben a Dorog. Az ellenfél nem lesz más, mint a Tatabányát búcsúztató Debrecen. A 2017-2018-s szezonban már találkozott egymással a két csapat a Kupában, ahol idegenben a Dorog 2-1-re győzni tudott, de a visszavágón 3-2-re győzött a Debrecen, így továbbjutott. Akkor még Schindler Szabolcs irányította a dorogiakat.