A nagy átigazolási körkép a megyei első osztályból

A nagy átigazolási körkép a megyei első osztályból

A nagy átigazolási körkép a megyei első osztályból

A hétvégén már forduló, így minden csapatot megkérdeztünk, kik jöttek-mentek.

Tatabánya

Távozók a listavezetőnél

Bekő Balázs tájékoztatása szerint érkezője nem volt a klubnak, hárman viszont távoztak. Györgykovács Balázs és Szabó Bátor a tanulmányaira kíván koncentrálni, míg a tavalyi szezon gólkirálya, Solymos Zoltán sérült volt egész ősszel, így távozik.

Györgykovács

A 19 esztendős játékos ősszel mindössze három mérkőzésen állt be csereként, gólt nem szerzett.

Szabó Bátor

Szabó kétszer volt kezdő a Tatabánya színeiben az ősszel, háromszor pedig a padról állt be. Ő is 19 esztendős.

Solymos Zoltán

A legérdekesebb helyzetben Solymos Zoltán van. A Komáromból érkező támadó egész ősszel sérült volt,  az előző szezonban viszont 39 gólt rúgott.

Koppánymonostor

Lila-fehér érkezők

Négy új játékossal kalkulálhat Vigh László a tavaszi szezonra. A rutint Pintér László képviseli, aki Nagyigmándról érkezik a csapathoz. A klub tovább erősítette a fiatalos vonalat: Patócs Attila Mocsáról, Mészáros Dominik Tatáról, Végh Bence pedig Almásfüzitőn keresztül Komáromból érkezik.

Nyergesújfalu

Brutális támadósor alakul

Jánosi Dánielnek főhet a feje: Manga Zsolt és Mann Patrik mellé érkezett a Sárisápban remekül szereplő Terplán Zoltán, valamint Manga Milán is visszatért. És akkor még Hajnal Róbertről nem beszéltünk… Farkas Ákos Szentendréről érkezik még. Rozmán Gábor Süttőre, Király Zoltán pedig Zsámbékra igazolt.

 

 

 

Zsámbék

Gyengültek a zöld-fehérek

A Zsámbék több alapemberét is elveszítette télen. Kállay Benedek és Kiss László abbahagyta a labdarúgást, Sárközi Norbert pedig az NB III.-ban folytatja Bicskén. Karai Botond nem bevethető, de egy évig biztosan nem állhat Bodó László rendelkezésére.

 

Érkezett Kiss Bence Esztergomból,  Király Zoltán visszatért egy fél éves nyergesújfalui kitérő után a csapathoz. Cserkuti István és Monori Norbert alsóbb ligából szerződött a csapathoz.

 

 

Ennyi gól távozott télen Zsámbékról

Bábolna

csendes tél

Józsa Pétertől, a csapat vezetőedzőjétől megtudtuk, hogy nem sok mozgás volt Bábolnán. Nagyigmándról érkezett Halasi Zsolt kapus és Krizsán Tibor, míg távozó nem volt. Wiest Dominiknek ugyanakkor eltört az orra. 

Vértesszőlős

Totális átalakulás vértesszőlősön

Tokaji Zsoltnak majdnem teljesen új csapatot kell építenie a tavaszra. Távozott Sárközi Ferenc, Tóth Nándor Norbert és Bognár Máté Gyermelyre, Kolompár József Környén folytatja, Németh Patrik Nagyigmándon, Balogh István pedig befejezte.

 Az érkezők között két kapust is lehet említeni:  Kurucz Pál Tatabányáról, Ténai Attila Várgesztesről érkezett. Szappanos Attila és Ratimorszky József számára nem lesz ismeretlen a szőlősi közeg, hiszen visszatértek, míg Szabó Márk Sárisápról tette át székhelyét. 

 

 

Oroszlány

Ez szűkös lesz…

Az Oroszlány több játékos megszerzésével is próbálkozott a télen, ám mindössze két rutinos játékossal nőttek Sebestyén Ferenc lehetőségei. Soós Péter visszatért Tatáról, mellette pedig Bombicz Tamás is Oroszlányon futballozik majd tavasszal.

Csontos Balázs viszont abbahagyta, és Minárcsik Dániel pedig Kecskédre igazolt.

Gyebnár

Gyebnár Gergely évek óta az Esztergom legeredményesebb játékosa. Ősszel 7 találatot szerzett.

Sipőcz

NB III.-as rutinnal érkezett Sipőcz János az Esztergomhoz, és hat gólt szerzett. Most Sárváron folytatja.

Esztergom

nagytakarítás Esztergomban

Tíz játékosnak köszönte meg az Esztergom az eddigi részvételt: Lapmerth Krisztián, Gyebnár Gergely, Ribár Dávid, Bugjó Zsolt, Várszegi Balázs, Szalai Dominik, Kánya Gábor szabadlistára került. Kiss Bence Zsámbékon, Bokros Richárd Bajóton, Sipőcz János pedig Sárváron folytatja. 

Ennek megfelelően az érkezési oldal sem rövid: Czakó Eriket már ismerik Esztergomban, ő visszatért a klubhoz. Mellette érkezett Fehértói Gergő az Újpest Akadémiáról, Joó Andor Biatorbágyról, Varga Bence Gyermelyről, Izsó Bence pedig Sárisápról.

 

 

Ennyi gól távozott a télen

Sárisáp

Nem csak az edző távozott

Karcagi Pál távozásával Beck Tamás vette át a csapat irányítását. Farkas és Izsó távozott a klubtól, előbbi Kecskédre, utóbbi Esztergomba „költözött.”

Régi ismerősként Horváth Gyula visszatér a klubhoz Ausztriából, ahonnan vele tart Borsodi Zsolt is.

Kecskéd

Irány felfelé 

Négy új játékos érkezett Kecskédre. Jött Pusztavámról erősítés, valamint Minárcsik Dániel Oroszlányból, Fábián Richárd Vértessomlóról, Farkas Péter pedig Sárisápról.

A távozók sora rövidebb, hiszen Bakos és Kucsera abbahagyta.

 

 

Tata

Elment a fél kezdő

Nehéz tavasz vár a tataiakra. Kele Zoltán, a csapat vezetőedzője lemondott, mellette pedig többen is távoztak a kezdőcsapatból. A Csordás-testvérek Tardoson, Mészáros Dominik Koppánymonostorban,  Soós Péter és Bombicz Tamás Oroszlányban, Bujdosó Sándor pedig Szomódon folytatja. 

Az érkező front egyelőre jóval vékonyabb, Sziranidisz Dimitroisz érkezett vissza a klubhoz.

 

A csapat játékos-edzője Kisék Szabolcs lesz. 

Vértessomló

A nyugalom szigete

Vértessomlón nem történt különösebben semmi. Fábián Richárd Kecskédre igazolt, érkező viszont nem volt Dupai János csapatánál.

 

 

Nagyigmánd

Elkerülhető a kiesés?

A Nagyigmánd igyekszik, hogy javítson az őszi szereplésén, amikor egy pontot sikerült gyűjteni. Ennek megfelelően ismét kicserélődött a csapat kerete.  

Érkezett: Hideg Zsolt, Hideg Richárd (Császár), Németh Sándor (Szákszend), Németh Patrik (Vértesszőlős), Porcelán Kristóf (Szárliget), Szalai Ádám, Takács Mihály (Kisigmánd), Kese Zsolt (Bokod).

 Távozott: Juhász Balázs, Szappanos Attila (Vértesszőlős), Krizsán Tibor (Bábolna), Pintér László (Koppánymonostor), Rácz László, Halasi Zsolt (Bábolna).

 

A csapat új vezetőezdője Slézinger  László.

Friss végeredmények a megyei első osztályból

Friss végeredmények a megyei első osztályból

A 19. fordulót játszották a megyei első osztályban. Íme, a végeredmények: Tata-Tát 6-0, Almásfüzitő-Kecskéd 1-0, Bábolna-Nyergesújfalu 1-2, Sárisáp-Vértesszőlős 1-0, Környe-Vértessomló 0-4, Esztergom-Koppánymonostor 0-0.

Friss végeredmények a megyei első osztályból

Friss végeredmények a megyei első osztályból

A 18. fordulót rendezték a megyei első osztályban. Íme, a végeredmények: Vértesszőlős-Bábolna 2-2, Nyergesújfalu-Almásfüzitő 8-2, Kecskéd-Tát 2-0, Koppánymonostor-Környe 8-1, Vértessomló-Sárisáp 3-1, Esztergom-Tata 0-4

Friss végeredmények a megyei első osztályból

Friss végeredmények a megyei első osztályból

A megyei első osztályban a 17. fordulót rendezték hétvégén. Íme, a végeredmények: Tata-Kecskéd 3-0, Tát-Nyergesújfalu 1-3, Almásfüzitő-Vértesszőlős 0-3, Bábolna-Vértessomló 0-0, Sárisáp-Koppánymonostor 0-0, Környe-Esztergom 2-3.

Kövess minket

Kövess minket facebookon

Ha nem szeretnél lemaradni a megyei foci híreiről, keresd facebook oldalunkat!

A szerzőről

Válaszolj

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Csatlakozz hozzánk Facebookon

Legutóbbi hozzászólások