Nehéz mérkőzések vártak a csapatokra ezen a hétvégén az első osztályban. Koppánymonostorban ebéd után várták a kilátogatókat egy rangadóra, de a hazai lila-fehérek hamar eldöntötték a három pont sorsát a Bábolna ellen. A papíron háromesélyes találkozón 35 perc után már három gól volt a hazaiak előnye, miután Rába Jenő mesterhármast ért el. A második játékrész már jóval kiegyenlítettebb volt, de a csereként beálló Sinkó kvázi első labdaérintéséből lezárta a mérkőzést. A Koppánymonostor ezzel a győzelemmel megerősítette a harmadik helyét a tabellán. Arról, hogy ez ne a második helyet jelentse, a Zsámbék tett. A múlt héten nagy meglepetésre a Nyergesújfalut legyőző Sárisáp utazott Zsámbékra. Beck Tamás alakulata ugyan gyorsan megszerezte a vezetést, de előbb Marticsek egyenlített büntetőből, majd jött a Monori-dupla, így végül a Zsámbék nagyon fontos három pontot gyűjtött. Apropó, Monori: a fiatal játékos a harmadik mérkőzését játszotta a Zsámbék színeiben, és már hét gólnál jár.


Igazi hatpontos találkozót vívott egymással a Vértesszőlős és az Oroszlány is, hiszen a két gárda pontazonossággal állt a fordulót megelőzően. A hazai Vértesszőlős ugyan több helyzetet dolgozott ki a mérkőzésen, mégis az Oroszlány szerezte meg a vezetést. Végül Tokaji Zsolt csapata csak egy alkalommal tudta mattolni Boros kapust, így egy-egy ponttal gazdagodott mind a két gárda. A listavezető Tatabánya Nyergesújfalura utazott a forduló rangadóján. A rossz minőségű pályán egy gyors góllal szereztek vezetést a vendégek, de Manga gyorsan egyenlíteni tudott. A 20. perctől aztán ember­előnyben játszott Bekő Balázs csapata, miután Hajnal Róbertet kiállította a játékvezető. Így végül a Tatabánya magabiztosan húzta be a három pontot, a Nyergesújfalu pedig maradt a tabella negyedik helyén.
Az Esztergom kisebb meglepetésre eléggé megszenvedett a rosszul rajtoló Tatával: hazai pályán sokáig úgy tűnt, hogy hiába támadja végig a találkozót az Esztergom, mégsem sikerül gólt szerezni. Ez végül a találkozó utolsó perceiben megváltozott, így egygólos diadalt aratott a Váczy-legénység. A Kecskéd alaposan visszaadta a Nagyigmándnak az őszi ajándékot. Ősszel a Nagyigmánd egyetlen pontját épp a Kecskéd ellen szerezte, most Linczmaierék ötször is mattolták, ezzel össze is törték Porcelán kapust.


Koppánymonostori SE-Bábolnai SE 4-0 (3-0)
Koppánymonostor, vezette: Szűcs S. (Hartdégen Zs., Sirokmán A. )
Koppánymonostor: Giber – Pekler (Venczel, 82.), Pintér (Sinkó, 74.), Hegedüs, Bilkó (Patócs, 65.), Alasztics (Mészáros, 78.), Rába, Csapó, Dávid, Dombi (Szalai, 68.), Tímár. Vezetőedző: Vigh László.
Bábolna: Pécsvárady – Horváth D., Valkó M., Kalamár, Schelb, Szalai D. (Varga B. J., 68.), Szendi, Takács K., Krizsán, Kolonics, Kuroli. Vezetőedző: Józsa Péter.
Gólszerzők: Rába (17., 28., 35.), Sinkó (75.)
Jók: Rába, Alasztics, Csapó, Dávid, illetve senki.
Vigh László: – Nem volt meg a ritmusa a játékunknak, de elégedettek nem vagyunk. Régen volt már ekkora győzelmünk. A játékunk még javulni fog, de a lényeg a három pont.
Józsa Péter: – Három eltiltott, három sérült, ezt nálunk jobb csapat sem bírja el. Az első félidőben háromszor is nagyot hibáztunk. A második félidőre feljavultunk, de nem volt esélyünk kijavítani.


Vértesszőlősi SE-OBSK Oroszlány 1-1 (0-1)
Vértesszőlős, vezette: Kolonics G. (Balázs K., Szántó R. D.)
Vértesszőlős: Ténai – Polyák, Mig, Bencsik, Müller (Somogyi, 77.), Horváth, Szőke, Dombai, Szabó, Juhász (Szappanos, 46.), Kocsis. Vezetőedző: Tokaji Zsolt.
Oroszlány: Boros – Fekete, Korcsok, Kuzma, Tóth Á., Bombicz, Králl, Jónás, Babai (Tóth B., 58.), Földi, Simonka. Vezetőedző: Sebestyén Ferenc.
Gólszerzők: Bencsik (51.), illetve Korcsok (22.)
Kiállítva: Mig (93.), illetve Simonka (93.)
Jók: Dombai, Polyák, illetve Boros, Bombicz, Kuzma, Korcsok, Földi.
Tokaji Zsolt: – Ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni, ezért igazságos döntetlen született.
Sebestyén Ferenc: – A mérkőzés előtt azt hittem, hogy április elseje van… Az első negyedórában Fortuna fogta a kezünket, nagy helyzeteket hagyott ki a Vértesszőlős. Megszereztük a vezetést, majd a szünet után pontatlanul játszottunk, kicsit hektikussá vállt a mérkőzés. Úgy gondolom, hogy végül igazságos döntetlen született.


Nyergesújfalu SE-Tatabányai SC 1-4 (1-2)
Nyergesújfalu, vezette: Tóth R. (Drabon B., Ferling Á.)
Nyergesújfalu: Koller – Balogh A., Szoboszlai (Fellegi, 49.), Hajnal, Manga, Farkas, Deme (Chirita, 73.), Terplán, Török, Takács, Fekete. Vezetőedző: Jánosi Dániel.
Tatabánya: Balla – Kovács I., Gyürki, Soltész, Szabó R. (Farkas M., 32.), Kocsis (Sárközi, 73.), Hajas, Németh (Krupánszki, 67.), Farkas V. (Kozák, 47.), Székely, Katona (Kovács D. Sz., 62.). Vezetőedző: Bekő Balázs.
Gólszerzők: Manga (19.), illetve Hajas (17.), Kocsis (42.), Gyürki (64.), Kovács I. (76.)
Kiállítva: Hajnal (20., Nyergesújfalu)
Jók: mindenki, illetve Kovács I., Hajas, Kocsis.
Jánosi Dániel: – Először is mielőbbi felépülést kívánok a sérülést szenvedő játékosoknak. Csapatomtól pedig mindig ezt a hozzáállást és játékot várom, mert tíz emberrel is megnehezítettük a bajnoki cím várományosának dolgát.
Bekő Balázs: – A pálya talaja nem tette lehetővé, hogy futballmérkőzést játsszunk. Szakmailag teljesen értékelhetetlen volt ez a 90 perc. Tulajdonképpen csak a három pontnak tudok örülni. Remélem, hogy a súlyosnak tűnő sérülést szenvedő Farkas Viktor mihamarabb a rendelkezésünkre állhat.


Zsámbéki SK-Sárisápi BSE 3-1 (1-1)
Zsámbék, vezette: Miráki G. (Szeibert P., Jászberényi M.)
Zsámbék: Sándor P. – Áprily, Marticsek, Sugár, László M. S. (Billege, 66.), Kósa Szi­lágyi, Szabó (Juhász, 76.), Monori (Veréb, 79.), László D., Haupt (Cserkuti, 73.), Kiss (Király, 70.). Vezetőedző: Bodó László.
Sárisáp: Szabó D. – György, Zicsi, Putnoki, Hamza (Kun P., 85.), Vass, Kun V. Cs. (Sári, 66.), Budaházi (Fürst, 46.), Jurásek J., Karcagi (Jurásek Zs., 56.), Kopányi. Vezetőedző: Beck Tamás.
Gólszerzők: Marticsek (9.), Monori (47., 51.), illetve Zicsi (6.)
Jók: mindenki, illetve György.
Bodó László: – Nagyon sokat tettünk ezért a győzelemért, mind játékban, mind szervezettségben. Úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelten nyertünk. További sok sikert a Sárisápnak.
Beck Tamás: – Sajnos nem sikerült megismételnünk a múlt heti jó játékot. Kicsit lélektelenül játszott a csapat, más eredmény nem is születhetett. Az ellenfél jobban akarta a három pontot, így megérdemelten tartották azt otthon.


FC Esztergom-Tatai AC 1-0 (0-0)
Esztergom, vezette: Csejtei Cs. (Farkas B., Varga I.)
Esztergom: Borsiczki – Migend, Molnár, Szlovák, Czakó (Paltineau, 77.), Klátyik, Izsó, Dékány (Krammer, 85.), Nemes (Páldi, 46.), Koller (Joó, 46.), Chrompota (Fehértói, 46.). Vezetőedző: Váczy Dávid.
Tata: Battka – Széles, Felső, Molnár, Nagy, Sziranidisz (Martonfi, 65.), Velencei, Dragonya, Hauzer (Suhai, 52.), Kisék (Koronczi, 57.), Kovács. Játékos-edző: Kisék Szabolcs.
Gólszerző: Klátyik (85.)
Jók: senki, illetve mindenki.
Váczy Dávid: – Nehéz mérkőzés volt, kizárólag védekezésre berendezkedő tatai csapat volt az ellenfelünk. Akkora fölényben voltunk az egész mérkőzés alatt, hogy ha nehezen is, de végül megszereztük a győzelmet jelentő találatot, ami után 3-4 góllal is nyerhettünk volna.
Kisék Szabolcs: – Egy kiélezett mérkőzésen szenvedtünk egygólos vereséget. A fiúkra ennek ellenére büszke vagyok, a hozzáállásra és az akaratra csak jót tudok mondani. Remélem, hogy ugyanígy folytatjuk, és ez később eredményekben is megmutatkozik.


Kecskéd KSK-Nagyigmándi KSK 5-1 (2-0)
Kecskéd, vezette: Hegedüs R. (Lovas A. G., Baranyai L.)
Kecskéd: Pásku – Juhász, Greskó, Zuggó (Tomayer, 72.), Pető, Kese (Horváth, 77.), Farkas (Hagymási B., 77.), Vadkerti, Simon, Kiss, Minárcsik (Hagymási D., 65.). Vezetőedző: Linczmaier László.
Nagyigmánd: Porcelán – Kovács K., Ozoróczi, Ötvös, Fülöp (Horváth L., 81.), Rózsás (Andrej, 64.), Németh, Kuti, Takács M. (Hideg, 38.), Szalai Á., Fehér. Vezetőedző: Slézinger László.
Gólszerzők: Kese (5.), Kiss (16.), Zuggó (58.), Minárcsik (64.), Greskó (86.), illetve Hideg (60.)
Kiállítva: Andrej (84., Nagyigmánd)
Jók: Simon, Greskó, illetve Szalai Á., Kovács K., Ötvös.
Linczmaier László: – Az első két tavaszi meccsünkön tettünk két tyúklépést, de ennél lépegethetnénk nagyobbakat is. A győzelemhez gratulálok a csapatomnak, de ennél mindenkitől többet várunk. Egyelőre a lehetőségek csapata vagyunk, de alakulunk.
Slézinger László: – Gratulálok a Kecskédnek.