Mint arról már korábban beszámoltunk, az MLSZ befejezettnek ítélte a megyei bajnokságokat. Hogy mit jelent ez?
A 2020–2021-es idényben az NB III-as bajnokságra azok a csapatok nevezhetnek, amelyek a fentiek alapján nem kerülnek át másik bajnokságba, valamint az NB II-es bajnokság záró táblázatának 18. és 19. helyén álló csapatok, a megyei I. osztályból feljutó csapatok és a 2020–2021-es NB I-es csapatok második csapatai” – írja az mlsz.hu.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a tíz megüresedett harmadosztályos helyre a húsz megyei bajnok, valamint az újonnan indított második csapatok pályáznak. A jelenlegi NB I.-es csapatok közül csak a Debrecennek, a Diósgyőrnek, a Budapest Honvédnek, a Puskás Akadémiának és a Videotonnak van második csapata – ám utóbbi hivatalosan így kiesett.
Arról jelenleg így tehát nincs információ, hogy a Tatabánya feljut-e, és ha igen, akkor osztályozóval, vagy anélkül, hiszen több, mint húsz jelentkező lesz a tíz helyre. Az NB III. létszáma sem biztos még, így rengeteg kérdés van ezzel kapcsolatban.
Ami biztos: a megyei első osztályba csak azon csapatok nevezhetnek, amelyek idén is ott szerepeltek. Ha a Tatabánya mégis feljut az NB III.-ba, akkor marad a 12 fős megyei első osztály, így az Ete és a Környe is marad a másodosztályban, és a harmadosztály listavezetői sem léphetnek feljebb.
Legutóbbi hozzászólások