Hosszú kényszerszünet után a hétvégén elkezdődik a megyei első osztályú bajnokság 2020-21-es szezonja. A Tatabánya feljutásával minden bizonnyal szorosabb lesz a bajnoki címért zajló harc. Az első forduló előtt a hazai pályán játszó csapatok vezetőedzőit kérdeztük a bajnoki nyitányról.

A megyei I. osztályú csapatok már bemutatkoztak a Magyar Kupa megyei selejtezőjében, a hétvégén pedig már a bajnoki rajt vár rájuk. Az előttünk álló szezon ismét 13 csapattal indul. A Tatabánya feljutott az NB III.-ba, a másod­osztályból a Környe jött fel, kieső nem volt.


Az előző szezon zárásakor az utolsó helyen álló Nagyigmánd egyből egy nehéz mérkőzéssel kezd, hiszen az előző szezonban a harmadik helyen záró, a Magyar Kupában pedig az országos főtáblára jutó Zsámbék lesz az ellenfele, amely ezen a mérkőzésen is esélyesebb. Mindkét csapat keretében történtek változások, de a keret magja mindkét oldalon megmaradt. Az újonc Környének sem lesz egyszerű feladata a nyitányon, hiszen a bajnoki címre is esélyes Koppánymonostor otthonába látogat. A Környe kerete alaposan kicserélődött az előző szezonhoz képest, és a kispadon is váltás történt: Kiprich József tért vissza az Oroszlányba távozó Gulyás Tamás helyett. A Koppánymonostor csak erősödött a nyáron, hiszen Oroszlányból elhozták Korcsok Christophert és Simonka Dávidot, míg a távozók közül Patócs Attila volt az első keret tagja. Ezek alapján a lila-fehérek toronymagas esélyesei a párharcnak. Igazi háromesélyes rangadót játszhatnak Oroszlányon. Gulyás Tamás vezetőedző több játékost is magával hozott Környéről, az oroszlányiak kerete pedig alaposan kicserélődött. Ez nem mondható el a Kecskédről, ahol csak néhány helyen történt változás, ráadásul önbizalomban most nem lehet hiány a vendégeknél, hiszen szerdán kvalifikálták magukat a Magyar Kupa főtáblájára. A mögöttünk hagyott szezonban a két csapat hasonló játékerőt képviselt, így bármi megtörténhet ezen a találkozón.


Ez igaz a Sárisáp–Bábolna összecsapásra is. A hazaiaknál Csapó Károly került a kispadra, és a keretben is volt változás: Terplán Zoltán visszatért, mellette Manga Milánnal erősítettek, viszont a védelem oszlopa, Berki Gábor Kecskédre igazolt. A Bábolna kerete is változott, így nehéz megítélni az erőviszonyokat. Ha az előző szezonból indulunk ki, szoros mérkőzés várható. Az Esztergom szinte tizenegy új játékossal áll majd ki a Vértesszőlős elleni rangadóra. Az előző szezonban az esztergomiak a dobogóért harcoltak, ám szinte mindenki távozott tőlük, Terjék Lajos vezetőedző pedig fiatal játékosokkal töltötte fel a keretet. A Vértesszőlős magja együtt maradt, távozó szinte nem is volt, érkező annál inkább: visszatért Kiprich Dániel a csapathoz, rajta kívül még Jónás Rajmund és Wágner Dávid érkezett Oroszlányból. A Nyergesújfalu és a Tata már találkozott a szezonban a Magyar Kupa megyei selejtezőjében, méghozzá Tatán: ott a Nyergesújfalu 5-2-es győzelmet aratott. A papírforma alapján ez megismétlődhet a hétvégén is, hiába erősödött a nyáron rutinos játékosokkal a Tata. A Nyergesújfalu keretében nem nagyon volt változás, így mivel tavaly is a dobogóért harcoltak, valószínűleg ez idén sem lesz másképp.


Megyei I. osztály, 1. forduló
Szombat, 18 óra:
Nagyigmándi KSK–Zsámbéki SK
Slézinger László, a Nagyigmánd vezetőedzője: – Egy megfiatalított csapattal a megyei első osztályban maradás a célunk. Győzni szeretnénk.
Vasárnap, 18 óra:
Koppánymonostori SE–Környe SE
Vigh László, a Koppánymonostor vezetőedzője: – Rendesen végigcsináltuk a felkészülést, egy rossz szavam se lehet a fiúkra. Sok meghatározó játékosunk hiányozni fog az első fordulóban, de bízom benne, hogy a pályára lépők pótolni tudják a hiányzókat és győzelemmel kezdünk.
OBSK Oroszlány–Wati-Kecskéd KSK
Gulyás Tamás, az Oroszlány vezetőedzője: – Mindenképpen a győzelem a célunk hazai pályán, megpróbáljuk meglepni a jó erőkből álló Kecskédet.
Sárisápi BSE–Bábolnai SE
Csapó Károly, a Sárisáp vezetőedzője: – Átalakulófélben van a csapatunk, sok új játékos érkezett. Bizakodva várjuk a rajtot.
Vértesszőlősi SE–FC Esztergom
Tokaji Zsolt, a Vértesszőlős vezetőedzője: – Nem úgy sikerült a felkészülésünk, ahogy szerettük volna. Vannak eltiltottak, sérültek, mindezek ellenére bízom a sikeres kezdésben. Mindenképpen itthon szeretnénk tartani a három pontot.
Nyergesújfalu SE–Tatai AC
Jánosi Dániel, a Nyergesújfalu vezetőedzője: – Nagyon várjuk már a bajnoki rajtot a hosszú kényszerpihenő után. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen az ellenfélnél vannak rutinos labdarúgói, de a játékukat fiatalos lendület jellemzi. Mindezek ellenére bízom benne, hogy sikerrel vesszük az első akadályt.
Szabadnapos: Vértessomlói KSK.