A hétvégén a megyei másod­osztály második fordulóinak mérkőzéseit rendezték. A Csolnok kiütéses gyermelyi győzelmével átvette a vezetést a bajnokságban.

A csolnokiak már az első félidő közepére eldöntötték a Gyermely elleni összecsapást és hatgólos sikerükkel – jobb gólkülönbségüknek, illetve több rúgott góljuknak köszönhetően – a mezőny élére álltak. Az első forduló után vezető Ete szomszédvári rangadóra utazott Kisbérre, ahol kétgólos győzelmet aratott a többek között Etéről érkező játékosokkal is megerősödő hazai csapat felett. Az Ete két győzelemmel, kapott gól nélkül – de a Csolnok­énál kevesebb szerzett góllal – a második helyen áll. Jól megy a Süttőnek is, amely az első fordulóban, Banán aratott győzelme után ezúttal a Bajótot verte, és jelenleg a harmadik. Veretlen az újonc Tát is, amely ezúttal a két döntetlennel álló Mocsával osztozott a pontokon.
A Piliscsév félidőben még hátrányban volt Kocson, aztán húsz perc alatt szerzett hat (!) góllal fordított és magabiztos győzelmet aratott. A szünetben beálló Ódor Gábor kilenc perc alatt triplázott. Az egy fél­időn keresztül emberhátrányban játszó Ászár bravúros győzelmet aratott a Császár ellen, a Bana pedig Pilismarótról hozta el a három pontot. Az újonc Tokod megszerezte első győzelmét, miután simán megverte hazai pályán az Ácsot. A góllövőlista élén a piliscsévi Ulviczki Balázs áll négy találattal.


Megyei II. osztály, 2. forduló
Ászár KSE–Császári SE 2-1 (1-1)
Ászár, vezette: Udvardi Krisztián (Paulovics Bence, Szabó Barnabás).
Ászár: Molnár – Hnizda (Tapolcsányi, 75., Bősze, 78.), Ligeti, Kiss, Verebics, Kolonics, Horák, Palotás (Répási, 81.), Garas, Büki (Borszuk, 12., Hullám, 72.), Szabó Á. V. Technikai vezető: Végh Dániel.
Császár: Karászi – Cseh, Szabó M., Bauer, Rendes, Beke N., Kisvári (Illek, 68.), Hideg (Hévizi, 46.), Horváth (Vincze, 46.), Csonka, Nagy.
Gólszerző: Palotás (1-0) az 1., Rendes (1-1) a 16., Kiss (2-1) a 81. percben.
Kiállítva: Garas (Ászár) a 45. percben.


DG Tát SE–Mocsa KSE 1-1 (1-0)
Tát, vezette: Baranyai László (Derecskei Bence, Péntek Erik Roland).
Tát: Szél – Dékány, Rábl, Török (Mészáros, 75.), Tirpák (Szabó Á., 25.), Koller, Jámbor, Tillman, Budavári, Páldi (Kozma, 80.), Chrompota. Technikai vezető: Szabó Attila.
Mocsa: Kovács – Rácz R. (Falu, 52.), Mesterházi, Csizmadia R. (Prógli, 85.), Kántor I. Sz., Kerekes, Varga, Czifra, Kántor K., Rácz J. R., Bakura. Technikai vezető: Farkas Tamás.
Gólszerző: Koller (1-0) a 42., Kerekes (1-1, tizenegyesből) az 58. percben.


Gyermely–Csolnoki SZSE 1-7 (0-3)
Gyermely, vezette: Janovics István (Kelemen István, Sándor Tamás).
Gyermely: Fölöp – Semjéni, Terplán, Tóth, Bognár, Tráj, Kovács (Kővári, 77.), Sárközi (Grosz, 77.), Gombás, Stréhli, Beck.
Csolnok: Kocsis – Putnoki, Barlangi T. G., Yousif, Táborszki (Tarkövi, 65.), Seregi (Bulfán, 72.), Zsolnay (Barlangi B., 46.), Gause, Jantos, Pázmándi (Binder, 46.), Vörös (Nagy, 46.). Vezetőedző: Vigh Attila.
Gólszerző: Barlangi T. G. (0-1) a 4., Pázmándi (0-2) a 17., Yousif (0-3) a 23., Putnoki (0-4) az 51., Yousif (0-5) a 73., Kővári (1-5) a 88., Barlangi B. (1-6) a 89., Binder (1-7) a 90. percben.


Kisbéri SSE–Etei SE 0-2 (0-1)
Kisbér, vezette: Vojvoda Miklós (Dávid Rita, Jámbor Bence).
Kisbér: Szalay (Lengyel, 59.) – Csima, Simon, Nyári A. (Gyöngyösi, 46.), Büki (Vacic, 73.), Nyári Z. (Szántó, 73.), Proceller, Korompay (Geczinger, 65.), Puzsoma, Horváth, Wolf. Technikai vezető: Ujvári Ferenc.
Ete: Mantler – Vági, Szeles, Zvér (Stamler L., 53.), Baráth (Stamler B., 86.), Roll, Szabó, Tálos (Bögös, 73.), Szíjj, Róth, Rigó. Technikai vezető: Keszthelyi László.
Gólszerző: Roll (0-1) a 40., Stamler L. (0-2) az 55. percben.
Kiállítva: Horváth (Kisbér) a 44. percben.


Kocs KSE–Piliscsévi SE 2-6 (1-0)
Kocs, vezette: Kiszi Levente (Varga Imre, Kun Péter Attila).
Kocs: Natkai – Csige (Eszlári, 78.), Szalai J. I., Peti (Gombik, 60.), Vajda, Barsi, Szalai Á., Teberi (Bognár, 61.), Kovács I., Kovács K., Komáromi. Vezetőedző: Marosi László.
Piliscsév: Tóth – Varga, Halmos, Ulviczki, Szabó (Koller, 78.), Kucsera T. (Bartl, 12.), Mesterházi (Simon, 76.), Kucsera B., Szőke, Szolonka (Ódor, 46.), Vojczek (Gyügyei, 63.). Technikai vezető: Klányi Norbert.
Gólszerző: Szalai Á. (1-0) a 41., Ódor (1-1) a 48., Ulviczki (1-2) az 51., Ódor (1-3) az 54., Ódor (1-4) az 56., Szabó (1-5) a 65., Ulviczki (1-6) a 67., Kovács K. (2-6, tizenegyesből) a 69. percben.


Pilismarót SC–Banai KSK 2-3 (1-2)
Pilismarót, vezette: Lovas Gábor (Linn Kevin).
Pilismarót: Stefanek – Kovács, Laskai, Sáros, Rigler (Hernádi R., 65.), Domak (Berdó, 65.), Hernádi P. (Fehér, 65.), Dóri, Ribár, Faragó (Kneiszel, 65.), Tahon (Wieszt, 46.). Vezetőedző: Osvald Zsolt.
Bana: Kádár – Brulich (Zsolnai K., 80.), Szabó (Vollai, 89.), Száraz, Vida (Schelb, 56.), Dobai, Róth G., Vincze, Rácz, Róth M. (Rózsási, 71.), Ress. Technikai vezető: Körmendi Gyula.
Gólszerző: Szabó (0-1) a 12., Dobai (0-2) a 15., Kovács (1-2, tizenegyesből) a 25., Szabó (1-3) az 50., Wieszt (2-3) a 75. percben.


Süttői SC–Bajóti Szikra SE 3-0 (1-0)
Süttő, vezette: Szabó Máté (Szabó Géza, Sárdi Éva).
Süttő: Király – Eberst, Nagy, Tárai G. (Hőgyes, 82.), Ölveczky, Jámbor (Teiter, 80.), Engelbrecht, Tenki (Bus, 64.), Kovács, Belovai (Barnóczki, 89.), Szakmáry (Tárai Á., 30.).
Bajót: Juhász D. – Mezei (Török, 68.), Juhász G., Prskó (Tömör, 55.), Viszolai (Kecskés, 64.), Rácz, Aradi (Kuthy, 82.), Bokros, Galba, Takács, Marczinkó. Technikai vezető: Urbán Sándor.
Gólszerző: Engelbrecht (1-0) a 21., Tenki (2-0) az 56., Bus (3-0) a 88. percben.
Kiállítva: Ölveczky, illetve Kuthy (egyaránt a 90. percben).


Tokod SE–Ácsi Kinizsi SC 4-1 (1-0)
Tokod, vezette: Büki Gábor (Tomacsek Balázs, Kis Gergő Benedek).
Tokod: Steinhöfer – Barna (Cauxeiro R., 76.), Cauxeiro D., Kiss Sz., Csáki, Gyúró, Szőke (Kovács A., 83.), Szépvölgyi, Salik (Kiss B., 27.), Móra (Robotka B., 68.), Horváth (Muzsik, 58.). Játékos-edző: Robotka Bence.
Ács: Farkas – Bögi, Taár, Kohár M. (Tadjer, 55.), Kovács B. (Molnár, 59.), Ötvös (Hegedűs, 34.), Ozoróczi, Baumgartner (Szabó, 80.), Banda (Gerencsér, 72.), Vincze, Kohár J. Technikai vezető: Kelemen Attila.
Gólszerző: Barna (1-0) a 31., Cauxeiro D. (2-0) az 55., Szőke (3-0) az 58., Szépvölgyi (4-0) a 75., Kohár J. (4-1) a 87. percben.